Producer – a legfontosabb kapocs

Sokszor jön szembe velünk a producer mint fontos személy a zene-, filmiparban. De pontosan mennyire vagyunk tisztában azzal, hogy mi is az ő feladata? Tényleg csak egy láblengetős pozíció az övék?

A producer mondhatni a produktum szíve-lelke. Talán ő csinál a legtöbb dolgot a produkción belül. Kezdve azzal, hogy ő fogja össze a csapatot. A piramis tetején áll. Rálátása van a folyamatokra, elkészíti a tervez és ügyel annak pontos lebonyolítására. Meghatározza a terv elkészítésének feltételeit, és minden szál hozzá vezethető vissza. Fontos, hogy tisztában legyen vele, hogy hol tartanak a munkálatok és naprakészen tudjon eleget tenni az összes feladatának. Nem csak a pénzügyeket, számlákat, papírokat intézi, aláírja, hanem

sok esetben maga is részt vesz a kreatív folyamat lebonyolításában, és a véleménye nagyban befolyásolja a végterméket.

Így tekintve a dolgokra, mondhatni, a producer felelős szinte mindenért, ami a produktum legyártása alatt történik. Talán az egyik legösszetettebb feladat az övé.

A zenei producer egy rendkívül színes, összeszedett ember. Tisztában van a jelenlegi trendekkel az egész világon, olykor országokra lebontva. Viszont a zeneipar rendkívül szerteágazó, így a zenei producerek általában egy konkrét ágra szakosodnak, és abban fejlesztik tovább magukat. Fontos megemlíteni, hogy a 21. században elértünk oda, hogy nem tudnak ők sem olyan zenét gyártani, amit még előttük soha nem csinált meg senki. Ebben az esetben arra törekednek, hogy az adott dal a lehető legegyedibb legyen és sajátos hangzást hozzanak létre, ami kicsit ki tudja őket emelni a tömegből.

A producer jelen esetben a kapocs a zeneszerzők, hangmérnökök és az énekesek, bandák között.

Ő hozza össze a csapatot és ügyel azért, hogy a munka zökkenőmentesen menjen. Értenie kell alap szinten a dalszövegíráshoz, a dalszerzéshez, az alapvető hangmérnöki feladatokhoz, és elengedhetetlen, hogy játsszon, akár csak kezdő szinten is, valamilyen hangszeren.

Áltában két féle eset létezik a zeneszerzésben. Az első, amikor egy adott zenekar, énekes keres egy számára szimpatikus producert, akivel szerinte egyezik a stílusuk. Ilyenkor az énekes már egy ötlettel áll elő, ami mentén el lehet indulni. Ez lehet csak egy sor, vagy akár egy egész versszak. Együttes erővel kitalálják a zenészhez legjobban illő hangzást és megpróbálják a dalt a lehető legjobban a személyiségére formálni. A másik esetben fordított a helyzet. Itt maga a producer fejében fogalmazódik meg egy gondolta, és ő keres valakit, aki szerinte a legjobban tudna azonosulni a dalkezdeménnyel. A folyamat további része pedig már ugyanaz, mint az első esetben.

Összességben elmondhatjuk, hogy bár vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy a producer csak egy névleges szerep, egy plusz ember a produkcióban, valójában az ő vállát nyomja az egyik legnagyobb teher. Mondhatjuk, hogy az ipar legszorgosabb méhei és legszínesebb kaméleonjai.

(Erdős Lilla)

Ha téged is érdekel a zenehallgatás vagy a média, látogass el a nagydiaktesztek.hu-ra, ahol tesztjeink kitöltésével értékes nyeremények várhatnak rád!