Vásárolj biztonságosan karácsonykor is!

Karácsony közeledtével hajlamosabbak vagyunk többet költeni, mint az év más időszakaiban. Ilyenkor megajándékozzuk, meglepjük szeretteinket és hatalmas lakomákkal ünneplünk. Balogh Lászlóval, a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkárával beszélgettünk a túlköltekezésről és arról, hogy mire érdemes odafigyelni egy-egy vásárlásnál.

Karácsonykor az emberek általában nagyvonalúbban költenek. Milyen tippjei vannak a diákok számára, hogy kicsit takarékosabban oldják meg az ajándékvásárlást?

Először is érdemes átgondolni, hogy mennyi pénzt szánunk az ajándékokra, attól függően, hogy milyenek az anyagi lehetőségeink. Felállíthatunk egy pénzügyi keretet, így nagyjából azt is meg tudjuk tervezni, hogy a szülőkre, barátokra, testvérekre milyen arányban kívánunk költeni. Az első és legfontosabb dolog a tervezés: így nem szalad el velünk a ló, és nem kapjuk magunkat azon, hogy a rendelkezésre álló összeg nagy része már elfogyott, pedig még alig vettünk ajándékot. Azt tudnám tanácsolni mindenkinek, hogy átgondoltan vásároljon, ne impulzusszerűen. Legyünk céltudatosak, tudjuk, hogy pontosan mit szeretnénk, és így könnyebben el tudjuk kerülni a zavaró külső hatásokat, a leárazott, leértékelt áruk vonzását.

A másik dolog, hogy így karácsony táján könnyen előfordulhat, hogy a pillanatnyilag meglévő pénzem nem elég arra, hogy mindenkinek megvegyem azt az ajándékot, amit szeretnék. Így előfordulhat, hogy kölcsönt is kell igényelni. Fiatalabbak esetében ez nem lehetséges, mert a hitelfelvétel korhoz kötött, a hitelintézetek, bankok csak 18 év fölöttieknek adnak hitelt. A családban viszont előfordulhat, hogy a szülők kölcsönt vesznek fel, ezért erre is érdemes kitérni. A karácsonyi vásárlásnál alapvetően kétfajta hitel jöhet szóba: áruhitel vagy személyi kölcsön. Az áruhitel általában az üzletekben áll rendelkezésre, a pénzügyi szolgáltatók képviselői közvetlenül az üzletben intézik a hitelkérelmeket. Ezek a hitelek általában 20-25 ezer forintnál kezdődnek, és a hitelösszeg nem szokott egymillió forintnál nagyobb lenni. A kereskedők sokszor úgynevezett 0 százalékos THM-mel adják ezeket a hiteleket.

Itt el is értünk a kölcsönök legfontosabb mutatószámához. Ez a THM, azaz a teljes hiteldíj mutató. Ez a nagyon fontos szám nem csak a kamatokat foglalja magában, hanem az összes olyan költséget, amely a hitelhez kapcsolódik. Tehát ha nulla THM-mel hirdet egy kereskedő, akkor az tényleg azt jelenti, hogy például 100 000 forint értékű áruhitel felvétele után nekem 6 vagy 12 hónap alatt ugyanennyit, azaz tényleg 100 000 forintot kell részletekben visszafizetnem. Nincs plusz kamat és semmilyen más költség. Ha mindenképpen vásárolni akarunk, de az adott pillanatban éppen nem elég a pénzünk, akkor a 0 százalékos, 0 THM értékű áruhiteleket érdemes megfontolni, hiszen ezek tényleg nagyon kedvezőek. De azért ezt a kedvező lehetőséget is érdemes nagyon alaposan végiggondolni. Járjuk körbe a feltételeket, és számoljunk utána, hogy a család a folyó kiadásai mellett biztosan vissza tudja-e fizetni határidőre a kölcsönt.

A személyi kölcsönnél legyünk még óvatosabbak. Ez általában nagyobb értékre szól, lehet akár két-három- vagy négymillió forint is. Itt viszont jóval magasabb a kamatszint is: 8-10 százaléknál indul, de lehet akár 20 százalék is. Itt mindenképpen számoljunk utána, hogy mennyivel többet kell összességében visszafizetnünk, és ne csak a törlesztőrészletet nézzük. Persze a személyi kölcsönnek van egy óriási előnye, nevezetesen, hogy azt bármire, bármikor fel tudom használni. Nem szükségszerűen csak áruvásárlásra, hanem szolgáltatások igénybevételére is. A THM itt is kulcskérdés: a személyi kölcsönöknél mindenképpen végezzünk előzetesen összehasonlítást az ajánlatok között – például az interneten.

Minden hitelfajta esetében a felvétel előtt nagyon fontos tájékozódni, hogy melyik szolgáltatónál veszem igénybe. A Magyar Nemzeti Banknál, de az erre szakosodott szolgáltatók honlapjain is találhatók összehasonlító alkalmazások.

Tehát a leglényegesebb az, hogy még a bevásárlás előtt készítsünk egy költségkalkulációt: mennyi pénzem van, mennyit szánok az ünnepekre és körülbelül milyen ajándékokban gondolkodhatok. Az így kialakított előzetes költségvetéshez próbáljuk minél szorosabban tartani magunkat. Nyilván fillérre pontosan nehéz ezt megtenni, de nagyságrendileg mindenképp tartsuk a tervet. Ne hagyjuk magunkat elcsábítani, befolyásolni a ránk zúduló rengeteg reklámtól. Lehetnek ugyan vonzó ajánlatok, de ezek miatt ne rúgjuk fel az előzetes terveinket. Ha annyira ellenállhatatlannak tűnik az ajánlat, akkor is alaposan fontoljuk meg, hogy valóban szükségünk van-e az árura. Semmiképpen ne hamarkodjuk el a döntést. És mielőtt gyorsan lecsapnánk az ajánlatra, nézzünk utána, hogy a megvásárolni tervezett terméket hol lehet a legjobb áron, illetve a legjobb feltételekkel beszerezni.

A koronavírusjárvány miatt megnövekedett az online vásárlási kedv. Ez jó, mert nem kell az áruházakban tolongani az ajándékvásárláskor. Mire érdemes odafigyelni, ha az interneten rendelünk ajándékot?

A járvány és a fertőzések elkerülése miatt ez mindenképpen helyes irány. Lehetőség szerint olyan internetes honlapról vásároljunk, amit már ismerünk. Vannak nagy háttérrel rendelkező, jól ismert webáruházak, országos hálózattal. (Vannak olyan hivatalos listák az interneten, amelyek felhívják a figyelmet a kevéssé megbízható, problémás webáruházakra is – ld. keretes írásunkban.) És vannak persze tőlünk nagyon távol eső ajánlattevők is. Gondoljunk arra is, hogy mi van akkor, ha hibás árut szállítanak ki egy másik kontinensről, vagy nem azt kapjuk, amit mi szeretnénk. Hogyan tudunk reklamálni, hogyan tudjuk visszaküldeni vagy kicserélni a terméket? (Az online piactereken történő vásárlások fogyasztóvédelmi tudnivalóiról a novemberi DUE Tallózó „Fogyassz okosan! rovatában olvashatsz – a szerk.) Tehát több szempontot is figyelembe véve nem mindig a legolcsóbb a legkedvezőbb ajánlat. Én magam is, mikor az internetről vásárolok, igyekszem elsősorban magyarországi cégeknél körülnézni. Ha nem árulja magyar cég azt az árut, akkor is legalább az Európai Unión belül maradok, ráadásul akkor vámeljárás sem bonyolítja és drágítja a kiszállítást. Az EU-ban a fogyasztóvédelem, a fogyasztói elemek elég megbízhatóak, és általában a fogyasztói érdekek elég jól érvényesíthetőek. Ha valakinek jó nyelvtudása van, az bátrabban rendelhet külföldi cégtől valamit, de akinek hiányos a nyelvismerete, az jobban teszi, ha magyar cégtől vásárol.

Az internetes vásárlásnál is érdemes összehasonlítani az ajánlatokat, mert ugyanazon árucikkek között gyakran 10-30%-os árkülönbséget is találhatunk. Márpedig az interneten egy gyors kereséssel könnyű az összehasonlítás. És persze ne felejtsük el a megbízható, ismert, valamint a kevésbé ismert cégek közötti különbségtételt. Érdemes kicsit többet fizetni, ha már bevált egy oldal. Számoljunk vele, hogy egy olcsóbb, de ismeretlen eladónál nagyobb a kockázatunk.

Figyeljünk a szállítási költségre is! Látszólag jobb az ár az egyik helyen, de rátesztnek pár ezer forintot a kiszállításért. A másikban viszont benne van a kiszállítási költség, ezért az ár magasabbnak tűnik. Ezeket is figyelembe kell venni. Vannak olyan árucikkek, melyeket ugyan kinézünk az interneten, de próba nélkül nem lehetünk biztosak benne, hogy jók is lesznek nekünk. Ez főleg ruházati termékeknél jellemző. Fontos, hogy vissza lehessen cserélni, hogy ne vesszen el a pénzünk.

És végül a fizetésről: A kártyás fizetések ma már rendkívül biztonságosak, főleg akkor, ha megbízható eladótól vásárolunk. Legújabban már számos bank, illetve e-kereskedő alkalmazza a januártól már kötelező megerősített ügyfél hitelesítést, amikor telefonunkra pl. egy megerősítő kódot kapunk a fizetés véglegesítéséhez. Hazai cégektől vásárolva nagyon nehéz elképzelni, hogy egy valós honlapon csalás történjen, de azért nem árt utánanézni az eladónak és a többi vásárló értékeléseinek. Ha EU-n belüli a webshop, akkor is alacsony a kockázat, de ha az EU-n kívülről szeretnénk vásárolni, akkor azt háromszor is érdemes meggondolni, különösen ha nem egy közismert cégről van szó.

(Kozma Lilla)

(Fotók: Pixabay.com)

Ellenőrizd a webáruházat!

Ha biztos szeretnél lenni benne, hogy megbízható a webáruház, ahonnan vásárolnál, nézz utána a jogsertowebaruhazak.kormany.hu oldalon! Az adatbázisban azokat a jogsértést elkövető webáruházakat találod meg, amelyek magatartását a fogyasztóvédelmi hatóság, a Gazdasági Versenyhivatal, vagy a bíróság jogerősen megállapította.

A honlapon általános kereséssel is ellenőrizheted a webáruházad, de többféle szempont szerinti csoportosítással is segítik a tájékozódást. Lehet választani például a jogsértés típusa szerint az elérhetőséggel kapcsolatos tájékoztatási hiányosságok; szállítással, elállással és jótállással kapcsolatos problémák; illetve a „csodát ígérő termékekkel” kapcsolatos megtévesztés között. Ugyanígy lehet szűrni az eljáró hatóság, a jogsértés elkövetésének felülete (honlap vagy applikáció) szerint, vagy épp, hogy kapott-e bírságot a webáruház, és hogy pótolta-e a hiányosságokat utólag.

Ha az általad választott webáruház nem szerepel az adatbázisban, azt jelenti, hogy még senki nem jelentett vele kapcsolatos problémát, vagy nem zárult le az ügye. Ezért, ha nem találod az adott áruházat az adatbázisban, feltétlenül olvasd el a vásárlói visszajelzéseket is!

Ha pedig az ellenőrizni kívánt webshopot megtalálod az adatbázisban, még akkor sem kell elkeseredned: olvasd végig alaposan az információkat róla, mert ha javította a hiányosságait és megszüntette a jogsértést, akkor körültekintően, de rendelhetsz róla.