Filmteszt középdöntő és döntő március 10-én

Több mint 23 ezer fiatal töltötte ki a hatodik alkalommal meghirdetett Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak első fordulóját. A játék március 10-én pénteken, az UP Rendezvénytérben folytatódik a középdöntővel és döntővel.

A középdöntőnek és döntőnek az újpesti UP Rendezvénytér ad otthont március 10-én pénteken. A program meghívottjaira egy egész délutános színes és szórakoztató esemény vár. A résztvevők kipróbálhatják a maszk és sminkkészítést, a képregény és storyboard rajzolást is. Találkozhatnak Vas Judit Gigivel, Szente Vajkkal és Bernárd Szilárddal is, akikől számos filmes kulisszatitkot ismerhetnek meg a résztvevők.

A Filmteszt középdöntőjének kérdéssorát pénteken 12:10-től kapják meg a játékosok a helyszínen. A 18 kérdéses középdöntőt csak a meghívott és regisztrált játékosok tölthetik ki a Nagy Diák Tesztek applikáción keresztül. Ők kísérőt, szurkolót is hozhatnak magukkal az eseményre.

Nem kell sokat várni az eredményekre: 14:30-kor kiderül, hogy melyik 10 játékos került a döntőbe. A színpadi döntő kvíz fél 3 után kezdetét, erről tévéfelvétel is készül. A közönségében a középdöntő résztvevői foglalnak majd helyet.

A pénteki nap eseményeit online is közvetítjük 12:15-től itt a due.hu-n, a DUE és a Nagy Diák Tesztek Facebook oldalán.

A Nagy Magyar Filmtesztet a Nemzeti Filmintézet támogatja.