Van, amit jól, és van, amit alig tudnak a magyar fiatalok a klímahelyzetről

Bár még két hétig van rá lehetőség, már így is rengetegen, több mint 25 ezren töltötték ki a Nagy Diák Klímatesztet. Az már jól látszik, hogy a DUE Médiahálózat edukatív játékában résztvevő fiatalok milyen kérdéskörökben tájékozottak, és mely területen vannak komoly lemaradásaik.

Az éghajlatváltozás, a megújuló energia és a környezetszennyezés is témája a DUE Médiahálózat és az Innovációs és Technológiai Minisztérium új, edukatív játékának. A Nagy Diák Klímateszt egy háromfordulós játék, melynek első fordulójába a klimateszt.hu oldalon lehet bekapcsolódni 2022. május 5-ig. Eddig több mint 25 ezren töltötték ki a tesztet, és már a részeredmények pontos képet adnak a fiatalok tudásáról. Az olyan kérdésekre, mint a mit adnak a földi légkörnek az esőerdők (oxigént), mit lehet megállapítani egy fa évgyűrűiből (az életkorát), mit kell tenni a veszélyes hulladékokkal (külön gyűjteni, veszélyes hulladékgyűjtő udvaron leadni) a válaszadók több mint 90 százaléka tudta. Meggyűlt a baja a részvevőknek az olyan feladványokkal, mint a Föld teljes vízkészletének hány százalékát teszi ki a könnyen elérhető édesvíz (0,007 százalék), hány százalékkal csökkent a beporzó rovarfajok állománya az elmúlt 30 év alatt Magyarországon (75 százalékkal), mennyi virág beporzására képes egy átlagos, 40-60 ezer egyedből álló méhkolónia naponta (300 millió), ezekre a játékosok alig 10 százaléka felelt helyesen.

Eddig a Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Gépészeti, Informatikai és Rendészeti Szakgimnáziuma és Kollégiuma diákjai a leglelkesebbek, tőlük 326 diák töltötte ki a tesztet. Az első forduló május 5-én zárul. A középdöntőbe csak a 14 és 24 év közötti korosztály legkiválóbb játékosai kapnak meghívást. A legjobban teljesítő 10 versenyző 2022. május 20-án Budapesten, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon élőben csap össze egy látványos, tévés vetélkedőkre emlékeztető helyszíni döntőben. A fődíjak egy elektromos robogó, egy szuper kerékpár vagy egy belföldi nyaralás.

Jelenleg két edukatív játék fut még a DUE Médiahálózat szervezésében, a Nagy Diák KRESZ-teszt és a Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt, mindkettő május 1-ig tölthető ki a www.nagydiaktesztek.hu oldalon vagy a Nagy Diák Tesztek applikációval.