Véget ért a második Nagy Diák Agrárteszt

Véget ért a második Nagy Diák Agrárteszt

Több mint 16.000 fiatal kapcsolódott be idén a Nagy Diák Agrártesztbe. A 2022-ben második alkalommal meghirdetett, nagysikerű online vetélkedőnkben olyan kérdésekre kellett választ adni, amelyekből kiderült a résztvevők jártassága a mai modern agrárium világában.

A második Nagy Diák Agrártesztet a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetemmel (MATE) karöltve hirdette meg a DUE Médiahálózat. A játék szervezői a modern magyar agrárium kínálta tanulási és munkalehetőségekre kívánta ráirányítani a pályaválasztás előtt álló fiatalok figyelmét.

A Nagy Diák Agrárteszt első, online fordulójába több mint 16.000 fiatal kapcsolódott be az ország minden részéről. Közülük a legeredményesebb 1.000 játékos kapott meghívást a középdöntőbe, ahol egy újabb 18 kérdéses online tesztet kellett kitölteni. Innen egyenes út vezetett a döntőbe azoknak a játékosnak, akik a leggyorsabban töltötték ki helyesen a középdöntős kérdéssort.

Óriási izgalmakat és szoros versenyt hozott a Nagy Diák Agrárteszt döntője. Nem is csoda, hiszen az utolsó fordulóba már csak a legjobbak kerülhettek be. A végső sorrendet 1-1 pont, de sok esetben csak a kitöltésre szánt idő határozta meg. De, hogy kik állhatnak fel a dobogóra és vihetik haza értékes nyereményeik egyikét, az csak a díjátadón derül majd ki, ahová a döntő 10 legjobb játékosát hívjuk meg.

Az ünnepélyes díjátadóra 2023. január 12-én, az Educatio Kiállításon kerül sor, melynek védnöke, a program támogatója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem lesz. Itt kerülnek átadásra a játék fődíjai: egy nagyértékű telefon, egy szuper kerékpár és egy kétszemélyes utazás. Az iskolák versenye nyereményét is itt adjuk át a legtöbb kitöltőt adó iskolának.

Gratulálunk mindenkinek! Aki lemaradt a Nagy Diák Agrártesztről, ne búslakodjon: látogasson el a www.nagydiaktesztek.hu oldalra, ahol megtalálja az éppen futó tesztjeinket.

A Nagy Diák Agrárteszt a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem támogatásával jött létre.

Oszd meg a Facebook-on!

Események

Social

9,071RajongóTetszik
1,090KövetőKövetés
237FeliratkozóFeliratkozás

Legyél DUE-tag!

Egyre több kedvezményt kapnak a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesületének tagjai. A DUE sajtóigazolványa kinyitja a kapukat a diákújságírók előtt, legyen szó interjúról, vagy egy kiállítás meglátogatásáról.

Tagság hosszabbítás

Nálunk mindig október 31-én ér véget a DUE-év, és ezzel lejár a DUE-tagság érvényessége. Figyelj rá, hogy ne szakadjon meg a tagságod, és mielőbb...

Ne dőlj be!

Véget ért a második Nagy Diák Agrárteszt

Oszd meg a Facebook-on!

Véget ért a második Nagy Diák Agrárteszt

Oszd meg a Facebook-on!