Céltalanul görgeted a Facebookot egy álmos vasárnap reggelen. Egy régi ismerősöd bájosan mosolyog az új profilképén Zadar kikötője előtt. Like-olod. Egy vicces barátod megjelölt egy mém alatt. Kommentelsz.
2019. szeptember
Egyszer csak egy „hihetetlen, brutális” cikk jelenik meg az idővonaladon, hozzá passzoló szörnyű képpel. Egyből kiélesedik a látásod, izgatott leszel. „Na, végre valami izgalmas!” – gondolod. Rákattintasz, de hogy lásd, meg kell osztanod. „Egye fene” – gondolod. De amit az oldalon találsz, arra nem voltál felkészülve…
PANDORA MEG A SZELENCE
A cikknek semmi köze sincs se a képhez, se a címhez. Ellenben köröm- és lábgomba elleni csodakenőcsök, hájas hasakat eltüntető szuperkapszulák és gusztustalan betegségeket megfékező varázscseppek reklámjaitól hemzseg az oldal. A sztori kamu volt.
Dr. Szabó Henrik rendőr alezredes, az ORFK Bűnmegelőzési Osztály munkatársának magyarázata szerint alapvetően álhírnek nevezünk minden olyan bejegyzést, amely nem takarja a valóságot. Lehetnek ezek a megtörtént eseményektől teljesen különböző tartalmú írások, vagy olyan blogokon, nyomtatott sajtóban, és hírportálokon megjelenő tartalmak, melyek csak részben igazak. Az álhír írója pedig nagymértékben tudja befolyásolni ezekkel az olvasók véleményét, hangulatát, esetleg döntéseit is.
KACSA-KISOKOS
„De mégis, honnan tudjam, hogy minek higgyek és minek ne?” – kérdezed jogosan.
A jó hír az, hogy elég néhány alapvető tényezőre figyelned, hogy ne dőlj be minden kacsának, és ne hozd magad emiatt kellemetlen helyzetbe még az ismerőseid előtt sem, a közösségimédia-felületeiden.
Az álhíreknek általában van valamilyen valóságalapja, de olyan plusz információkkal vagy képi anyaggal egészül ki, mely ugyan kapcsolódik a figyelemfelkeltő címhez, de akár más helyszínhez, eseményekhez, személyekhez kötődik, vagy más módon ferdíti el a történteket.
Először is, nézd meg, hogy milyen oldal tette ki a cikket. Ha valami kevésbé ismert oldal, és nem a nagyobb hírszájtokról származik, már akkor kezdhetsz gyanakodni, hogy valami nem stimmel. Érdemes lecsekkolni az oldalt, hogy általában milyen minőségű cikkeket tesznek ki, azokat kik írják, illetve milyen portálokról osztanak meg tartalmakat. A hírhez kapcsolódó forrásokat, és a megadott szerzőt sem árt leellenőrizni! Ha nincs szerző, vagyis senki nem vállalja névvel az adott tartalmat, az is jele lehet annak, hogy nem valós információkról van szó. Ha pedig van szerződ megjelölve a cikknél, azt is érdemes ellenőrizni, hogy az adott szerző korábban milyen tartalmakat publikált.
Ha számodra valamiért fontos (az izgalmasnak látszó címen kívül) a cikk információtartalma, akkor keress rá a témára magára a neten. Már akkor látszani fog, hogy más oldalakon, híroldalakon is megjelent-e, vagy az általad látott link volt az egyetlen megjelenés. Ha senki más nem írt róla, jó esélyed van rá, hogy kamu a tartalom. Persze olyan is van, hogy egy oldal első a hírversenyben, de ha erről van szó, akkor másnapra már biztosan mindenki átveszi – ha igazi a sztori.
A már említett figyelemfelkeltést a harsány kép és a szenzációhajhász cím („Nem fogja elhinni, mit tett a pogányszentpéteri férfi kiskutyájával!”) is alátámaszthatja. Mindig fontos összehasonlítani a címet és a képet, ha inkább az érzelmekre van hatással, mintsem az értelemre (főleg félelmet és döbbenetet akar kelteni), valószínűleg álhírről van szó.
Tudd, hogy az internet önmagában nem szűrt tartalom. Sok oldal van, ahol igyekeznek
ellenőrizni a felkerült tartalmakat, de a kapacitásuk véges, és mindig van, ami átcsusszan a szűrőkön. Tulajdonképpen bárki bármit megjeleníthet, feltölthet a netre, akár a saját blogjára. Amíg azt nem jelenti valaki, mint problémás tartalmat, addig elérhető, terjeszthető marad. Sokszor még a profik is bedőlnek egy hitelesnek látszó információnak, és azt érdemi ellenőrzés nélkül továbbítják.
ÖNGYILKOS OSZTAG
A szenzációhajhász, kattintásvadász tartalmaknál súlyosabb problémával is találkozhatunk az interneten. Tavaly Momo, a rémisztő arcú, valódi japán szoborról mintázott figura hozta a frászt a gyerekekre, és töltötte el aggodalommal a szülőket. Momo hátborzongató üzeneteket, hangfelvételeket küldött a fiataloknak, azt állítva, hogy mindent tud róluk.
Ezt megelőzően pedig a Kék bálna-jelenség okozott súlyos aggodalmat világszerte: a Kék bálna játék résztvevőinek kihívásokat kellett teljesíteniük, az utolsó feladatban pedig öngyilkosságra buzdították a fiatalokat, aminek volt, aki engedelmeskedett. Hiteles adatok nincsenek arról, hány haláleset köthető a jelenség.
A két jelenségben közös, hogy a fiatalokból, gyerekekből szorongást váltottak ki, a média felkapta őket, így még többen szereztek tudomást róla. Ezek jellemzően külföldről indultak el, és nem csak nehéz megtalálni az eredeti forrásukat, de többnyire már nincs is köze az országok között terjedő tartalmaknak az eredeti szerzőkhöz, elindítókhoz.
Magyarországra már akár többszöri fordítással, információtorzulással juthattak el, ami adott esetben még súlyosabbá teheti a gyerekekre, fiatalokra gyakorolt hatását. A fiatalok itthon és külföldön is feszélyezve érezték magukat, összezavarodtak és féltek, hiszen mindenhonnan az új tini öngyilkossági hullámról szóltak a hírek, ám a rendőrség adatai szerint egyetlen, ezekhez a játékokhoz köthető bűncselekményről, halálesetről sem tudunk, amely itthon történt volna.
A Kék bálna esetében volt nemzetközi információcsere a rendőri szervek között, főként az Európai Uniós országok között – monda el dr. Szabó Henrik alezredes. Nem kifejezetten a Kék bálna-jelenségről, vagy az álhír terjesztéséről, a források felderítéséről egyeztettek, sokkal inkább azt igyekeztek kideríteni, hogy van-e a jelenségnek olyan valóságalapja, amely szerint öngyilkosságokkal kapcsolatba hozható a Kék bálna.
Ez a két eset jól példázza, hogy mennyire óvatosan kell bánni az izgalmasnak, rémisztőnek hangzó hírekkel. Sokszor még az elismert, megbízható oldalak is belefutnak a csapdába, az emberek pedig Facebookon, e-mailben osztják meg barátaikkal a megrázó írásokat. A közeli ismerőseink által szerzett információkat pedig sokkal könnyebben elhisszük, mintha csak úgy ráakadtunk volna ezekre a közösségi média felületeink görgetése közben.
KÉRDEZZ, KOMMUNIKÁLJ!
A rendőrség nehezen tud fellépni a kamu történetekkel szemben, hiszen az álhírek terjesztése, továbbadása nem bűncselekmény. Ennek ellenére dr. Szabó Henrik kiemelte, hogy a különböző bűnmegelőzési programokon rendszeresen felhívják az ifjúság figyelmét a tudatos internet-használatra. Arra figyelmeztetik őket, hogy mindig ellenőrizzék a forrásokat,
vessék össze az írásokat más portálokon megjelenő tartalmakkal, és legyenek kritikusak a netet elárasztó cikközönnel. Az interaktív bűnmegelőzési foglalkozásokon gyakorolják például az álhírek felismerését, jellemző tulajdonságainak kiszűrését.
Az álhírek terjesztése akkor is nagy felelősség (vagy még inkább felelőtlenség), ha nem bűncselekmény. Hisztéria- és pánikkeltésre is alkalmas lehet egy ellenőrizetlen, ész nélkül megosztott információ. Ha az olvasónak hiteles a forrás (pl. egy barátjától kapta), és elég hihető maga a történet, könnyen bedől neki, anélkül, hogy ellenőrizné. Ha pedig valamit már elég sokan megosztottak, forrássá válhat, nehéz kideríteni, hogy nem igaz. Ezért inkább nézd meg kétszer, mit osztasz meg – legfeljebb lemaradsz pár lájkról, de legalább nem bolondítod be az ismerőseidet egy kamu hírre. Érdemes a számítógépes szoftverekben, böngészőkben hozzáférhető szűrőprogramokat is beállítani erre a célra. A közösségi oldalakon is sokféle szűrőt használnak, hogy az álhír-oldalak megosztásai ne tudjanak eljutni a felhasználókhoz.
Fontos, hogy ha bizonytalan vagy egy információ hitelességét, igazságtartalmát illetően, fordulhatsz a szüleidhez, tanáraidhoz is. Ők is segíthetnek eldönteni, mi igaz, mi nem, vagy tudnak mutatni további szempontokat, amely alapján megítélheted az infókat.
Ha egy súlyos hír elkezd terjedni a neten, például a tipikus rémtörténet, hogy különböző helyeken gyerekeket rabolnak el, és ezt más médium nem támasztja alá valós bizonyítékokkal, az információ biztosan kamu. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak van erre egy hotline felülete, ahol az ilyen „eseteket” be lehet jelenteni. A rendőrség ellenőrzi a bejelentések hátterét és kideríti a (nem létező) valóság alapját. Ha a fenti tanácsokat figyelembe vesszük, nagymértékben megkönnyíthetjük saját életünket a mindennapi híráradatban. Okosnak és körültekintőnek kell lennünk, cserébe viszont nyugodtabban élhetjük az életünket, felesleges idegeskedés és félelmek nélkül.
(Pap Rebeka)
2019. szeptember 9.
A cikkben foglalt nézetek a szerzők nézetei, azok semmiképpen sem tekinthetők az Európai Bizottság vagy a Belügyminisztérium hivatalos állásfoglalásának, továbbá sem az Európai Bizottság, sem a Belügyminisztérium nem tehető felelőssé azokért, illetve az abban foglaltakért.
A cikk a BBA-5.1.6/2-2017-00003 számú projekt keretében készült.
