Peti reggel megint nem akart iskolába menni. A héten már másodszor. Az anyukája megnézte, de nem volt láza. Peti váltig állította, hogy fáj a hasa és rosszul van, úgyhogy az anyja némi gyanakodó méregetés után megengedte, hogy otthon maradjon.
2018. december.
A kisfiú megkönnyebbülten csukta be a szobája ajtaját maga mögött. Ma legalább nem fogja dagadt disznónak csúfolni a Halász, meg a bandája. Az ágyra leheveredve vette észre, hogy messengeren jött egy üzenete… sejtette, kitől. Remegő gyomorral nyitotta meg a csetet.
Az iskolai zaklatás nem újkeletű dolog, a technológia és az internet térhódításának köszönhetően azonban új színtere nyílt a bántalmazásnak. A cyberbullying, azaz a virtuális térben történő zaklatás a Z-generáció jelentős hányadát érintő probléma. (Z-generációnak nevezik az 1995 és 2010 között születetteket, akik beleszülettek a digitális technológiák világába. A Z-generációra használt másik fogalom a Marc Prensky által alkotott „digitális bennszülöttek” kifejezés.) Múlt havi cikkünkben már szóba került az UNICEF (az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja) felmérése. Akkor arról beszéltünk, a vizsgálat alapján hogyan élik meg a diákok a virtuális zaklatást. A riasztó számokról azonban még nem esett szó: a kutatás alapján legalább tízszeresére növekedett az internetes zaklatások száma, de egyes számok tükrében 1000-2000%-os növekedés figyelhető meg az elmúlt pár évben. Amint a gyerekek elkezdik használni az internetet, azon belül is a közösségi médiát, könnyen találkozhat a jelenséggel. A cyberbullying kockázata végigkíséri őket fiatal felnőtt korukig, sőt, akár a felsőoktatási éveik végéig is eltarthat. Így az áldozatok lehetnek 10-11, de akár 21-23 évesek is. Ebben a hónapban és Kovács Dorottya rendőr főhadnagy mellettaz ORFK Bűnmegelőzési Osztály kiemelt főreferense, Dr. Szabó Henrik rendőr alezredes kalauzol minket a kibertérben.
Kik és miért lesznek áldozatok?
Az okok ugyanazok lehetnek, mint az iskolai zaklatás esetében, erről múlt havi cikkünkben részletesen írtunk. Ha valaki védtelenebb, visszahúzódóbb, kevésbé tud kiállni magáért, mint a többiek, nehezebben barátkozik, vagy valamivel kirí a többi gyerek közül, akkor könnyebben válhat zaklatók célpontjává a való és a virtuális világban is. Az áldozatok gyakran magukat hibáztatják a zaklatás miatt, a viselkedésüket, azokat a tulajdonságaikat, ami miatt a zaklatók kipécézték őket. Fontos tudnod: az, hogy más vagy, mint a többiek, senkit nem jogosít fel, hogy bántalmazzon, zaklasson.
Gyűlöljük vagy sajnáljuk a zaklatókat?
A zaklatók szinte mindig sérült személyek. Gondoljunk csak bele: egy lelkileg ép gyerek nem inzultál másokat. A bántalmazók a saját gyengeségüket akarják elfedni, ezért mások piszkálásával fitogtatják az erejüket vagy szellemi fölényüket. Ellentmondásos, hogy miközben azt igyekeznek hangsúlyozni, hogy ők átlag felettiek, jobbak a másik gyereknél, ugyanakkor épp diáktársuk átlagtól eltérő tulajdonságát pécézik ki maguknak. Ezzel épp azt az érzetet erősítik az áldozatban, hogy a többségtől való eltérés bajt okoz neki.
Bűnösök, cinkos némák és a szemlélők…
Alapvetően két típusú zaklatóról beszélhetünk. Az aktív zaklatókról, akik a bántalmazás vezéregyéniségei. Ez az egy-két ember a közösség hangadója, akiket követnek a társaik. Ők a támogatók, azaz a passzív zaklatók, akik maguktól és önállóan nem viselkednének így, de asszisztálnak a zaklatáshoz. Ezt három okból teszik: vagy azért, mert ezzel ők is erősnek tűnnek, vagy azért, mert ha az áldozat mellett állnának ki, valószínűleg ők is célpontokká válnának. Vagy épp azért, mert ők maguk is mások, mint a csoport legtöbb tagja, és tartanak tőle, ha nem vesznek részt a zaklatásban, ők is áldozattá válnak. Sokszor nem értenek egyet a zaklatással, a csoport többi tagjával, érzik, hogy ez nem helyes viselkedés, ezért néha igyekeznek tompítani a sértések súlyán, és próbálnak semlegesek maradni. Előfordul, hogy a „banda” távollétében segítő kapcsolatot próbálnak teremteni az áldozattal.
Az aktív és passzív zaklatók mellett még egy fontos csoport áll a „rossz oldalon”: a szemlélőké. Ők nincsenek benne a csapatban, de látják, mi történik, és nem tesznek semmit. Az ő indokaik hasonlók a passzív zaklatókéhoz: tartanak az áldozattá válásuktól, esetleg érdektelenek társaikkal szemben. Köztük is lehetnek olyanok, akik a támadás idején nyíltan nem, de azt követően együttérzést mutatnak az áldozattal, segítően lépnek fel. De ettől még közvetve hozzájárulnak a társuk lelkének megnyomorításához, hiszen a nagy csapat, a közönség nélkül az egy-két aktív zaklató sem biztos, hogy tudna működni.
Lehetséges, hogy a kiinduló ok egy személyes konfliktus két ember között, amely növeli az adott csoporton belüli feszültséget. A fiatalok az egyik fél pártjára állnak, majd a hangadó illetőt követve, kiközösítik és bántalmazzák a másik fiatal társukat.
Tomboló cyberbullying
Dr. Szabó Henrik szerint elsősorban a közösségi médiában és üzenetküldő alkalmazások használatánál tapasztalhatjuk az online zaklatás jelenségét. Leggyakrabban zárt csoportokban történik meg, ahol a gyerekek a billentyűzet mögé bújva élik ki a kirekesztő énüket, egymással versengve piszkálják a társukat.
Az is internetes zaklatásnak minősül, ha kellemetlen, ízléstelen, kínos képeket és videókat osztanak meg az áldozatról, akár az ő közösségi média oldalán, akár a privát csoportban, hiszen ezek sértő, bántó tartalmak, amelyek gyakran sértik az áldozat jogait is. Sokszor nem is tudni biztosan, ki küldi az ártó tartalmú üzeneteket, mert az illető álprofilt használ.
Az árulkodó jelek
A zaklatott fiatalok különbözőképp reagálnak erre a helyzetre: magukba fordulnak, csöndesebbek lesznek, vagy épp ellenkezőleg; feszültebbek és ingerlékenyebbek, mint előtte, bár ezek más problémának is lehetnek tünetei. De mindenképp kevesebb időt töltenek a számítógép előtt, megváltoznak a társasági és kommunikációs szokásaik. Emiatt jöhetnek jelzések a baráti, ismeretségi, iskolai körből is, hiszen ők töltik a legtöbb időt napközben az áldozattal, észrevehetik a változást.
Különbség lehet a jelekben, ha ismerős vagy ha ismeretlen zaklató áldozatává vált valaki. Ha ismerős a zaklató, akkor az ismeretségi körében változtat a szokásain a fiatal, például kevesebbet van azokban a körökben, ahol a zaklató feltűnik. „Menekül” az iskolából, kimarad a szakkörről, új társaságot keres, vagy épp csak „nem olyan fontos” a régi.
Ismeretlen zaklató esetén jellemző, hogy az áldozat igyekszik tájékozódni a jelenségről, például cyberbullying témájú cikkeket olvas, fórumokat látogat. Ha a korábban említett viselkedésváltozásokat látja a szülő vagy a pedagógus, és a fiatal hárítja a témát, érdemes lehet a böngészési előzményeket ellenőrizni, hogy kiderüljön, zaklatásról van-e szó.
———————————————————————————————————————————
De mégis mit tehet az áldozat?
Attól függ, van-e személyes ismeretség az illetők közt. Ha nincs, csak kipécézte valaki magának az áldozatot az interneten, a zaklatottnak mindenképp meg kell szakítania a kapcsolatot a bántalmazójával, például ki kell lépnie a csetcsoportból, és le kell tiltania a zaklatóit, akár újra meg újra. Sajnos az is megtörténhet, hogy a zaklató elszánt, és újabb profilokat nyitva folytatja áldozata gyötrését. Jellemzőbb azonban az, hogy ha nincs személyes kapcsolat zaklató és áldozat között, a zaklatás gyorsabban abbamarad.
———————————————————————————————————————————
Ha ismerős a zaklató
Nehezebb a helyzet, ha a való életben is rendszeresen találkozik az áldozat és a zaklató, hiszen az internet csak az egyik színtere az inzultálásnak. Hiába nem tud ráírni a bántalmazó, ha a valóságban naponta sértegeti mások füle hallatára. Noha ehhez nem áll rendelkezésére az egész nap, mint a közösségi média használatánál, a megszabott iskolaidő pont elég arra, hogy az áldozat szorongjon és megalázva érezze magát.
A legveszélyesebb, amikor valójában egy ismerős zaklat, de ismeretlenül, álprofil mögé bújva, magát idegennek kiadva. Ilyenkor nem világos a kapcsolat elsőre, sőt, akár sokáig nem is derül ki, hogy ismerősről van szó.
De ki figyel a bajbajutottakra?
Ezeket a jeleket először a barátok veszik észre. A szülőknek és a tanároknak célszerűbb a barátoktól érdeklődni, és nem közvetlenül a vélt áldozatot faggatni. Eredményes lehet az a módszer is, ha a feltehetően bántalmazott fiatal jelenlétében (de nem vele) a zaklatás témájában beszélgetést kezdeményeznek. Ilyenkor meg lehet figyelni a reakciókat, és később bekapcsolni a beszélgetésbe az áldozatot is.
A felnőttek pedig csak akkor képesek orvosolni a problémát, ha tudnak róla. Bármennyire is nehéz lelki sérelmekről beszélni, különösen kamaszkorban, ebből a sebezhető helyzetből az egyetlen kiút az őszinteség és a bizalom. A másik módszer, amely működhet (bár nem minden esetben), az úgynevezett társmediáció. Ilyenkor egy közös ismerős segíthet csökkenteni a feszültséget a zaklató és az áldozat között. Ennek olyan személynek kell lennie, aki mindkét fél számára elfogadható, és nagyrészt objektíven tud közvetíteni, hogy az áldozat is bízzon benne, de a zaklató is hallgasson rá. Ha eredményes a mediáció, még fennáll a veszélye, hogy a zaklatóban kialakult agresszió nem szűnik meg teljesen, csak más személyre fog irányulni. Persze van rá esély, hogy egy újabb áldozat hatékonyabban kezeli a zaklatást, de a zaklató motivációját is célszerű kezelni, hogy később ne ilyen módon vezesse le a feszültségét.
Mindig nehéz, hogy a zaklató és az áldozat higgadtan megbeszélje a köztük lévő ellentéteket, bár a végső cél a zaklató magatartásának, motivációjának megváltoztatása. A zaklatott illető fél az ellenfelétől, és a bántalmazó nem akarja elveszíteni a róla kialakított „domináns vagyok” és „én vagyok a vezér” képet a társaiban. Nem fogja feladni ezt a viselkedést, hiszen úgy érzi, azzal gyengének tűnne a többiek előtt, akik addig asszisztáltak a tetteihez. Visszás dolog, hogy az asszisztáló csoport nagy része is sokszor megkönnyebbülne, ha kiléphetne a zaklatásból. Ritkán előfordul, hogy a csoport már annyira nem tud azonosulni a zaklatóval, hogy eltávolodik tőle.
A pedagógusok és a szülők feladata a gyermek és fiatal közösségekben, hogy a zaklatót, illetve a zaklatásra hajlamos fiatalt azonosítsák (még akár az előtt, hogy a zaklatás megtörténne vagy súlyosabbra fordulna). Ez után, anélkül, hogy ő ezzel tisztában lenne, érzékenyítő programokkal folyamatosan trenírozni. Jó módszer, ha olyan feladatokba vonják be, ahol a megoldáshoz együtt kell működnie mással, eleinte például a zaklatott baráti körével, majd később az áldozattal is.
Az elnyomás, lealacsonyítás és sértegetés soha nem lehetnek természetes, vagy elfogadható cselekedetek. Legközelebb, mielőtt kigúnyolnál valakit, vagy nevetnél egy bántó megjegyzésen, gondolj bele: Neked hogy esne ez?
(Pap Rebeka)
2018. december 5.
A cikkben foglalt nézetek a szerzők nézetei, azok semmiképpen sem tekinthetők az Európai Bizottság vagy a Belügyminisztérium hivatalos állásfoglalásának, továbbá sem az Európai Bizottság, sem a Belügyminisztérium nem tehető felelőssé azokért, illetve az abban foglaltakért.
A cikk a BBA-5.1.6/2-2017-00003 számú projekt keretében készült.
