A DUE-ból indultak

A DUE egyidős a rendszerváltással. 1989 óta csaknem tízezer egyedi tagot számlált, a legnagyobb elérésű magyarországi civil egyesületek egyikeként és a második legnagyobb létszámú hazai újságíró-szervezetként.

Két évtized alatt felelős és felkészült újságírók tucatjait és a médiát tudatosan figyelni és fogyasztani képes állampolgárok ezreit nevelte ki szakmai táborokban, tanfolyamokon, találkozókon és más rendezvényeken.

A felnőttként hivatásul a médiát választó egykori DUE-tagok profiként is a még fiatalon az egyesületben átadott, megismert, képzéseinken és médiumainkban begyakorolt értékeket képviselik: a pártatlan vizsgálódást, a minden körülmények közötti tisztességet, a minőségi sajtót; és fontos, izgalmas szakmaként, nem elvégzendő munkaként tekintenek az újságírásra. A végül más pályán érvényesülő, de fiatalon a médiát a DUE-ban közelről is megismerő egykori vagy mostani tagok pedig szintén olyan szemlélettel gazdagodtak és gazdagodnak, amellyel felvértezve az átlagos állampolgárnál sokkal tudatosabban válogathatnak a médiatartalmak közül.

Ács Gábor (BBC World Service, Euronews)
Bajnai Zsolt (Picasso Média)
Balázs István (film operatőr)
Balogh Beáta (szabadúszó kreatív szövegíró)
Barok Tamás (Stay Tuned Media)
Beke Dániel (Radiocafé, Neo FM, Viacom)
Bocz Márton (Rádió Q)
Bogdán Noémi (M2 gyerekcsatorna, RTL Klub/ Barátok közt)
Borza Ibolya (Magyar Rádió)
Burai Petra (European Center for non-profit Law, Max-Planck-Institut für ethnologische Forschung, Transparency International)
Csákovics Lajos Zsolt (szabadúszó animátor, grafikus)
Csárdás Ferenc (Fer Stúdió)
Csicsai Zsolt (Bors Online)
Csomós Éva (szabadúszó)
Daróczi Szilárd (Rádió Fun, MTV regionális híradó)
Denke Dániel (szabadúszó)
Dián Tamás (Kurír, 24 óra, Vasárnap Reggel)
Dián Dóra (WMN)
Donászi Franciska (Pannon Lapok Társasága)
Dr. Balázs Géza (ELTE, Kossuth Rádió)
Dr. Báldy Péter (ELTE ÁJK Jogi Továbbképző Intézet)
Dr. Bódi Zoltán (Kodolányi János Főiskola, Petőfi Rádió)
Dr. Szayly József (DUE Médiaügynökség, Magyar Rádió)
Erdős József (Nyíregyházi TV, zene.hu, sztarauto.hu)
Érsok Zoltán (Magyar Rádió)
Frenkl András (Rádió Focus)
Ganzler Orsolya (Insomnia Kommunikációs ügynökség, Szeretlek Magyarország)
Glacz Norbert (Sunshine FM, Szeretlek Magyarország)
Gombás Bianca (fotós)
Gór Nagy Mariann (Napkelte)
Gyarmathy Dóra (Magyar Rádió, Katolikus Rádió)
Györe Balázs (Gödöllői Unversitas)
Győri Andrea (Magyar Televízió)
Győri Hajnalka (EYP, Brüsszel)
Tóth Hajnalka (tv2, Széplak)
Hajdú Viktória (RTL Klub)
Hajdu Orsolya (RTL Klub Debrecen)
Halmi Éva Anett (Lánchíd Rádió)
Hanko András Miklós (fotós)
Heiling Zsolt (Heiling Média Kft.)
Herczeg Zsolt (InfoRádió)
Holndonner Róbert László (szabadúszó)
Horváth Tamás (Magyar Rádió)
Illényi Éva (Magyar Rádió, Sziget)
Incze Nikoletta (Magyar Országgyűlés Sajtószolgálat, szabadúszó újságíró, Brüsszel)
Intődy Gábor (Magyar Hírlap, Népszabadság, IBM Magyarország PR vezető)
Iván Anita (RTL Klub, Európai Bizottság/Brüsszel Media Network osztály)
Jakab Krisztina (Nők Lapja Café)
Juhász Bálint (Petőfi Rádió, Music FM, Part FM)
Juszt Anita (Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola)
Kanczler Csaba (Lánchíd Rádió, Class FM)
Kecskeméti Dávid (Fotóriporter)
Kecskés István (Nemzeti Sport, Lakihegy Rádió, Goal.com magyar kiadás)
Királyhegyi Zsuzsanna (Magyar Rádió, Maradj Talpon)
Kiss Enikő (Rádió Szombathely)
Kiss Gábor (Magyar Rádió)
Kiss Róbert (Debreceni Rádió)
Kiss Wanda (vágó – Fekete kefe, Üvegtigris 2)
Kitzinger Szonja (Figyelő, Index)
Klock-Balog Péter (Lánchíd Rádió, Rádió 1, M2 gyerekcsatorna)
Kocsmár-Tóth István (Klubrádió, Lánchíd Rádió, Nemzeti Sport)
Kordos Szabolcs (Vasárnapi Blikk, Budapest Airport Kommunikáció)
Koricsánszky Dóra (tv2)
Korpa Melinda (Gong Rádió, MTV, Vodafone, NN)
Kovács Patrik (Creyou Reklámügynökség, FIVOSZ)
Kovács Orsolya Alexandra (Sláger Televízió)
Kruzslicz Dávid (RTL Klub)
Kuti Sándor (Magyar Rádió)
László Jenő Csaba (Evangélikus Élet)
Lengyel Roland (Magyar Rádió, RTL Klub, TV2, Reneszánsz Programiroda, BKK)
Lieber Tamás (Földgömb, Élet és Tudomány)
Lotters Krisztián (DJ Lotters, Juventus rádió)
Lukácsovics Máté (fénytechnikus, Margaret Island zenekar)
Maracskó Sándor (Élet és Tudomány)
Megyeri Tibor (Magyar Telekom Nyrt.)
Mihályi András (Nemzeti Sport)
Miklovicz Szilveszter (netnap.hu, FTC)
Molnár Gina (Rádió Fun)
Nagy Réka (Nők Lapja Café)
Németh Gabriella (Absolut Media lapkiadó, TV2 Babavilág, Vital magazin)
Németh László (Nonstop Rádió, Miskolc)
Ollári Gergely (Lapcom-Kisalföld, Revita Tv Győr)
Pál Zsombor (Vodafone, Forbes, Kreatív)
Papp-Kuster Ádám (Kuster Média Csoport)
Pataki Zita (RTL Klub)
Prónay-Zakar Gina (WMN)
Rácz Henriett Tünde (BIOKOM Pécsi Környezetgazdálkodási Kft.)
Rajkai Péter (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Aranytíz Művelődési Központ)
Rákos Veronika (Nemzeti Autópálya Zrt.)
Serfőző Zsolt (RTL Klub, Pont hu)
Silacher Tamás (MTVA)
Spiegler Patrícia (Dunántúli Napló)
Szabados Péter (Magyar Rádió)
Szalay Tamás Lajos (Vasárnapi Blikk, Népszava, Népszabadság)
Szalmás Gábor (Smash Produkció)
Szappanos Krisztina (RTL Klub)
Szatucsek Zoltán (Népszabadság, Budapesti Történeti Múzeum)
Szentendrei Adrienn (M2 gyerekcsatorna)
Szilágyi Árpád (RTL Klub/online, Petőfi Rádió)
Szűcs József (Café Momus)
Szűcs Péter (Duna TV, InfoRádió, zoom.hu, MTV)
Szűcs Viktor (Rádió Fun)
Torbik Tibor (MTV)
Tóth Krisztina (Magyar Rádió)
Tresó Kálmán (Tresó Ifjúsági Klub)
Turányi Vadnay Szabolcs (Telemedia InteracTV)
Varga G. Gábor (Magyar Rádió, Vasárnapi Blikk, Népszabadság, Hír TV)
Varga Vanda (Magyar Rádió)
Váry Gábor (Magyar Rádió)
Vöő György (Index, Trend FM)
Zala Orsolya (DUE Tallózó)
Zubán Dániel Rafael (Rafilm, Digic Pictures)
Székely Zsuzsanna (szociális munkás, művészetterapeuta)
Kanyó Krisztina (projektmenedzser)
Nagy Kátya (újságíró, szabadúszó sajtós)
Barkóczi Csaba (Dj. Jabba)
Kádár Éva (iskolaalapító)
Dr. Papp Melinda (televítiós szakember, nyelvész, meseterapeuta)
Szakál Borostyán (Pesti TV)
Bachmann-Matisa Júlia (kereskedelmi- és HR asszisztens, német nyelvtanár)
Czikkely Márton (orvostanhalgató)
Szabados Mavrák Kata (rendezvényszervező, ceremóniamester)
Fórián Tibor (informatikus)
Dr. Habók Lilla (innovációs üzleti elemző, oktatás-informatika kutató)
Harci Andor (fordító, értékesítő)
Tóth Enikő (tartalommarketing-tanácsadó)

és a lista folyamatosan frissül…

Ha te is tudsz valakiről, aki DUE-s volt és valamely kommunikációs területen dolgozik ma is, írj a [email protected] e-mail címre!