Cirkusz, artistaság, művészet és sport. Erős kapocs van közöttük, mi sem bizonyítja jobban ezt, mint a két fiatal tehetség, Buti Olivér és Jagudits András, akik kiváló eredményeket érnek el deszkás számaikkal. De hogyan jutottak el idáig, és hogy zajlik a felkészülésük? Miért különleges az eszköz, amin dolgoznak? Ezekről, és még sok érdekes részletről kérdeztem őket.
Kezdetek
Andris Pannonhalmáról költözött fel Budapestre, mikor felvételt nyert a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémiára 5 évvel ezelőtt. Társa, Buti Olivér szombathelyi születésű, de mielőtt bekerült volna a BIAK-ba, egy ideig Ausztriában élt a családjával, ahonnan azért jött vissza a fővárosba, hogy a 6. osztályt már itt tudja kezdeni. Olivér küzdősportolói múlttal rendelkezik, onnan váltott erre a kifejezetten más mozgásformára, míg Andrisnak elmondása szerint nem sok köze volt addig az artistasághoz, csak a barátaival “ugráltak” a szabadidejükben, de általános iskola után mindenképpen olyan középiskolát keresett, ahol ilyesmivel foglalkozhatott. Nem meglepő, hogy első ötlete egy kaszkadőr suli volt, de végül a BIAK mellett döntött.
Edzés, iskola, alvás, ismétlés
Jelenleg deszkás duót alkotnak, már negyedik éve dolgoznak együtt. Sokan úgy gondolják, hogy már gyerekkoruk óta ismerik egymást, hiszen látszik rajtuk, mennyire egy hullámhosszon vannak. Az igazság azonban az, hogy az iskola sodorta őket egymás útjába. “Itt ismerkedtünk meg, én az Olivér bátyjával voltam egy osztályban, ő pedig eggyel alattunk, így fel voltak cserélve a napjaink beosztásai eleinte: ők még kicsiknek számítottak, mi meg már nagynak, így mi délután tanultunk az iskolában, nekik pedig fordítva volt, tehát mindig elkerültük egymást egy jó évig”- mondta Andris. Az időbeosztásuk tehát korántsem szokványos, hiszen délelőttönként a szakmai órákkal kezdik a napot, a közismereti tantárgyaikra pedig a délutánok folyamán kerül sor. Felmerülhet a kérdés, hogy mennyire van idejük az általános tanulmányaikkal foglalkozni az artistanövendékeknek. „Jelenleg már csak én vagyok benne ebben a korszakban – mondta Olivér, – Andris már tavaly végzett, de igazából nagyon hosszúra nyúlnak így a napjaink.” Elmondásuk szerint a délutáni órákra már eléggé fáradtak az edzések miatt, azonban a tanáraik mindenben segítik őket. Úgy kapnak házi feladatot is, hogy ne sokat kelljen még este 6 óra után is a tankönyvek fölött görnyedniük, hanem ki tudják pihenni magukat a másnap kora reggeli edzések kezdete előtt.
Összhang földön és levegőben is
De hogy kötöttek ki a lehetőségek végtelen tárházában pont a deszka mellett? “Már volt egy deszkacsoport az iskolában, 4 lány alkotta, de kitaláltuk egy osztálytársammal, hogy mi is ezt szeretnénk csinálni. Beszerveztük Olivért is, és azóta együtt dolgozunk.” Az, hogy ők most ketten vannak, tavaly alakult ki, mert a csoport többi tagja sérülések, vagy a lassabb fejlődés miatt lemaradt a két fiútól. Természetesen ennek a zsánernek is az egyik legfontosabb alappillére, hogy a társak jól megértsék egymást, ez náluk több szempontból is megvalósul. „Kicsit ironikus is a helyzet, mert a deszkázáshoz hatalmas összhang kell, meg kell találni az egyensúlyt. De mi emellett kb. pont egymagasak és ugyanolyan súlyúak vagyunk, így itt is teljesen passzolunk, pedig ez nem feltétlenül szokott így lenni a deszkásoknál.”- emelte ki Olivér.
Kérésemre, hogy meséljenek a számaikhoz használt eszközről, matematikai és fizikai pontossággal mutatták be a deszkát és összes tartozékát. Minden szavukból érződött, mennyire szeretik, amit csinálnak, és milyen kapcsolat fűzi őket a deszkához. „Ez egy olyan dolog, amit csak profi felszereléssel tudsz rendesen csinálni, másképp veszélyes.” Nagyon fontos, hogy miből készül az eszköz, és milyen biztonsági elemekkel van ellátva, hiszen általában hat méteres magasságokban dolgoznak, onnan pedig a nem megfelelő felületre való érkezés problémákat okozhat nekik. Természetesen a sport velejárója, hogy kisebb-nagyobb sérüléseket szereznek, de mindketten úgy érzik, hogy amikor felállnak a deszkára, minden fájdalmuk megszűnik a koncentráció és az adrenalin miatt.A deszka különlegessége az összetettségében rejlik. Az eszköz kétféle jelenlétet is igényel, szakszavakkal kifejezve az oberman (felső ember, aki a mutatványokat végzi) és az unterman (támasztóember, ő az alap) szerepet is be kell tölteniük a számok során, hiszen mindig felváltva vannak a levegőben és a földön. Ez extra koncentrációt igényel, valamint át is kell állítani a gondolkodásukat, hogy minden megfelelően sikerüljön. „Az energiaátvitel az egész lényege. Alapból, ha valahonnan leérkezel a földre, a lábaddal tompítod az érkezést, a mi esetünkben azonban teljesen az ellenkezője történik, mert át kell adnod a másik embernek az energiádat, tehát nyújtott lábbal, sarokra kell érkezni, nem pedig lábujjhegyre, kicsit összegörnyedve” – fejtette ki Olivér. Andris hozzátette még, hogy sokan próbálták ki a deszkát, és egyszerűen nem sikerült átfordítani a gondolkodásukat, nem tudták elengedni azt, ami ösztönösen jött az ugrásnál, ezért nem is tudtak ráérezni az eszközre. Azt is meg kellett tanulniuk, hogy amikor ráállnak a deszkára, pontosan mikre is kell odafigyelniük: „Ugrálás közben sokkal lassabbnak tűnnek az elemek, például egy szaltó. Nagyon oda kell figyelni minden egyes mozdulatra, és végig kell rajtuk menni, mint egy checklisten, hogy az összes részlet a helyén legyen”- fejtette ki Andris.
Természetesen, ha valaki folyamatosan ezekkel kel és fekszik, egész nap végigkíséri a gondolatait, hogy mit és hogyan kéne a legközelebbi edzésen csinálnia. Ők is így vannak ezzel: „Egy tanárom mondta még régebben, hogy akkor lesz valaki artista vagy bármilyen művész, ha el tudja benne magát képzelni, ahogy csinálja, kívülről nézve” – mondta Olivér. Ez a mondat erősen megragadt benne, azóta is gyakran jut eszébe, hiszen sokszor fordul elő, hogy egy-egy újabb mozdulatot vagy ötletet elképzelnek, megálmodnak és aztán életre is keltenek a deszkán.
Fényes Porond, ragyogó eredmény
Alapvetően a cirkuszművészetben nincsenek versenyek, fesztiválokat szoktak rendezni, különböző kategóriákban, ahová elsősorban meghívás útján lehet bekerülni (van lehetőség jelentkezni is, de ez csak másodlagos), az előadott produkciókat pedig a cirkuszművészet elismert szakembereiből álló nemzetközi zsűri értékeli. Andris és Olivér idén vett részt először ilyen megmérettetésen, egész pontosan a Yaskrava Arena Dnipra (Fényes Porond) gyermek- és ifjúsági cirkuszfesztiválon. Ezt a fesztivált eredetileg Ukrajnában szokták megrendezni, de idén – a háború miatt – Budapesten a Fővárosi Nagycirkusz adott otthont a jövő artistáinak, hogy színpadra léphessenek. A különleges deszkaszámmal arany- és különdíjat szereztek Kőmives Tibor tanítványai, mellettük pedig az Artista Akadémia további három produkciója is díjazott lett (ezüst-, bronz- és különdíjban részesültek).
„Egy ilyen esemény tökéletes tapasztalatszerzési lehetőség, mert tényleg egy szakmai zsűrinek mutathatjuk meg, hogy mit tudunk, és persze nagyon jó érzés teltház előtt bemutatkozni a cirkuszban”- kezdte Andris. „Emellett kapcsolatszerzés szempontjából is előnyös, mert nagyon sok országból érkeznek a résztvevők, most is voltak Olaszországból, Portugáliából és Németországból is. Ilyen környezetben nyílnak a legjobb lehetőségek a jövőre nézve”- fejtette ki Olivér. Elmondásuk szerint a felkészülésre mindössze egy hónapjuk volt, mert december elején tudták meg, hogy részt vehetnek a nemzetközi megmérettetésen, így nagyon intenzíven készültek a fennmaradó időben. Közösen kitalálták, nagyjából mit szeretnének megvalósítani, leginkább olyan elemeket próbáltak belevinni, amelyeket ritkábban lehet látni a deszkaszámokban.
Ezeket az ötleteket megbeszélték felkészítőjükkel, valamint a koreográfusukkal (Csonka Roland – a szerk.), ők pedig már egy letisztult végeredményhez tudták segíteni a fiúkat, mellyel rögtön nagy elismerést tudtak szerezni a fesztiválon. „Azért is különleges ez a számunk, mert teljes csendben kezdődik, ami nem számít megszokottnak a cirkuszban” – kezdte Andris. „Nem akartuk, hogy egy erőltetett poénnal kezdődjön, és csak ezért nevessenek a nézők, ezért is fordítottuk komolyabbra” – egészítette ki Olivér. Talán emiatt is lepődtek meg, mikor először előadták a produkciójukat, hogy a teljes csendben a közönség nevetni kezdett, hiszen ők nem ezt a reakciót várták. A fellépés után rengeteg pozitív visszajelzést kaptak cirkuszigazgatóktól és ügynököktől is, hogy azért volt különleges a produkció, mert látták és érezték a nézők, hogy ők nem akarnak mindenáron poént csinálni, természetesen voltak viccesek. „ Hatalmas motivációt adtak nekünk, de ez még csak az első volt, ettől mindig csak jobbak akarunk lenni” – mondták. Azt tartják az előadásuk egyik erősségének, hogy érzelmeket próbálnak kiváltani a csenddel, a hangokkal, amiket ők adnak ki, valamint a zenével, így a közönség minden egyes tagja más-más gondolatokat, érzéseket tudhat magáénak, miközben a porondra figyel. Előadói rutinjuk sokat alakult az elmúlt időszakban: az Artista Akadémia tavalyi nagy produkciójának, a Kovács Gábor Dénes által rendezett Szentivánéji álmodóknak a kulcsszereplői voltak, több jelenetben is feltűntek a darabban, vidám és komoly érzéseket, hangulatokat is megjelenítve.
Határ a csillagos ég
Természetesen a jövőjüket is ebben a közegben képzelik el, de ezt a fajta mozgásformát nem lehet a végtelenségig folytatni, arra is kell gondolniuk, mi lesz a későbbiekben. Jelenleg a szenvedélyüket mondhatják a munkájuknak is, hiszen a színpadon érzik igazán jól magukat, az már csak egy plusz, hogy utazhatnak is szerte Európában, és akár a világban is. Most nyáron fognak szakvizsgázni, ahol bemutatják, hogy mivel készültek az elmúlt egy évben, utána pedig tovább gyakorolnak és megpróbálnak bekerülni a számaikkal egy olyan helyre, ami biztos hátteret nyújt nekik a pályán való elinduláshoz. „Vannak olyan fesztiválok, amiken ha részt vesz az ember és netalán még eredményt is ér el, akkor azt mondhatja, hogy na, ez már valami” – mondta Andris. Természetesen ezek a lehetőségek is motiválják őket. A Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivált emelték ki elsősorban, de a Cirque du Soleil világába is szívesen bekerülnének, ha már kellőképp megismerték az artista közeget és szereztek már tapasztalatot különböző helyeken. Úgy gondolják, az iskolában megszerzett tudás mellett rengeteg dolgot meg kell még tanulniuk, aztán majd szépen sorban jöhetnek a következő lépcsőfokok. „A cirkuszos közeg olyan, mint egy nagy család, mindenki ismer mindenkit, biztosan megtaláljuk a nekünk való lehetőségeket”- zárták gondolataikat a fiúk.
Panulin Bogi
