Vizsgaidőszak-útmutató végzős hallgatóktól

Közeleg a vizsgaidőszak, aminek a gondolata is görcsbe rántja még a legjobb tanulók gyomrát is. Ez az időszak mindenkinek egy stresszes 7 hét, amikor hatalmas anyagmennyiséget próbálunk pár nap alatt a fejünkbe verni. Ennek kapcsán elhoztunk nektek néhány tippet és tapasztalatot, amik az évek alatt beváltak a hallgatóknak, és amivel talán nektek is könnyebben, és valamivel alacsonyabb kortizolszinttel vészelhető át.

Szorgalmi időszak

Érdemes már év közben átgondolni, hogy mely tárgyak a nehezebbek, és kiválasztani hármat, amivel ténylegesen foglalkozol a szemeszter alatt. Nem feltétlen muszáj vizsgaszerűen tanulni őket, de kifizetődő átolvasni a leadott előadásokat, hogy megértsük az anyagot. Érdemes megnézni a tételsort, mert lehetnek olyanok köztük, amiknél nem egészen egyértelmű, hogy mit kellene ott elmondani, és a gyakorlatvezetővel ezeket átbeszélni még az utolsó hetekben. Ha tanulókártyákról szeretsz tanulni, akkor dolgozd ki őket ilyenkor, hogy a vizsgaidőszakban ne ezzel menjen az idő, hanem már csak tanulni kelljen belőlük. „Év közben mindig szoktam tanulni, célszerű minden tárgynál legalább azzal tisztában lenni, hogy hol tart az előadás és mi az aktuális tananyag”.

Tanulótárs

Sok hallgatónak az segít, ha felmondják egymásnak a tananyagot, és így látják, hogy mik azok a részek, amiket még egyszer át kell nézni, mert nem sikerült úgy megjegyezni, ahogy azt elsőre gondolta. Minél több érzékszervünket vonjuk be a felkészülésbe, annál nagyobb az esély arra, hogy hamarabb meg is marad az emlékezetünkben. Akár ábrákat is rajzolhattok, amik segítenek részeket megjegyezni, vagy akad, aki a kiemelő filcek színeihez kötve jegyzi meg őket. A videók és ábrák is nagyon jó szemléltető eszközök, és aki vizuális, annak nagyon meggyorsítja a tanulást. Egymásnak keresztkérdéseket feltéve is készülhettek a vizsgaszituációkra, ami így egy másik szemszögből közelíti meg a tanultakat, és összefüggéseiben is átlátjátok majd. Ezek mellett segít rákészülni a szóbeli vizsgaszituációra. De az is segít, ha csak együtt ültök le a könyvtárban, tanulószobában vagy máshol, és motiváljatok egymást, hogy az adott tárggyal foglalkozzatok.

Tanulási tippek, napi rutin kialakítása

Fontos, hogy próbálj rendszert vinni a mindennapokba. Akár listázd magadnak, hogy hánykor kezded a napod, mikor tartasz szünetet, meddig akarsz eljutni, mikor mész el a boltba stb. Érdemes már az előző nap összekészíteni a jegyzetet, könyvet, amiből készülni akarsz. Gondoljátok át, figyeljétek meg, hogy egy nap mekkora mennyiséget tudtok befogadni. Természetesen lesznek napok, amikor kicsit jobban tudtok haladni, és néha kevésbé, de akkor se essetek kétségbe. Én is sokszor vettem észre magamon, hogy egyik nap egyszerűen nem tudtam néhány tételnél többet megtanulni, de másnap tudtam, hogy kétszer olyan gyors leszek majd. Főleg vizsga előtti napokon tud hipersebességbe kapcsolni a diák. Tapasztald ki, hogy neked mikor vannak mélypontjaid a nap közben, hogy inkább reggel, vagy este tudsz haladni, és annak függvényében tervezz. Például sokan ebéd után vagy délután négy óra körül tudják, hogy jönni fog egy fáradt, nehezen koncentráló állapot, így olyankorra terveznek egy sorozatrészt megnézni, vagy telefonálni, bevásárolni, akár egy délutáni szundit lebonyolítani. Ne másokhoz hasonlítgasd magad, és ne az ő módszerükre alapozz, mert lehet, hogy neked teljesen más segít.

Ismétlés, ismétlés, ismétlés

Azt mondják, ha valamit hétszer tanul meg az ember, akkor tanulta meg igazán. Sajnos mindenre nem jut ennyi alkalom, de azért célszerű arra odafigyelni, hogy legyen időnk ismételni.

Étkezés, testmozgás

Szinte nem is volt olyan hatodéves, aki legalább egy mondatában ne említette volna, hogy nagyon fontosnak tartja, hogy odafigyeljünk az étkezésre és testmozgásra. Igaz, némelyeknek hat évébe telt, mire rájött, hogy ez mennyire meghatározó tud lenni. „Eleinte egyáltalán nem figyeltem az étkezésekre, és nem szántam időt a pihenésre sem. Alig aludtam, szinte kizsigereltem a testem, sokat ingadozott a súlyom is, ami inkább fogyásban mutatkozott meg. A teljesítményemben, amit összehasonlítva a későbbiekkel, mikor ezekre is odafigyeltem, ez nagyon szembetűnő. Mikor csak a tanulnivalóra figyeltem, alig ettem és rengeteg kávét fogyasztottam, akkor nehezebben is tudtam koncentrálni és a vizsgákon is rosszabbul teljesítettem. Utána volt, hogy még moziba is elmentem vizsgára készülés közben, és az adott egy energialöketet, hogy kicsit kiléptem a monotonitásból, a tanulószobából.”

Pihenés, alvás

„Valamilyen hobbi/sport/szórakozás férjen bele, mert nélküle nagyon könnyen ki lehet égni, és egyszerűen elfáradunk. A teljesítményünk is romlani fog.”

„Én is próbáltam már sokféleképpen, és érdekes tapasztalat volt amikor minimum 5-6 óra alvás után úgy éreztem, hogy az információk csak úgy utat törnek maguknak, ellentétben azzal, amikor 1-2 óra alvással zombiként jelentem meg.”

Ne halogass!

Az egyik legfontosabb üzenet is lehetne, mert hajlamosak vagyunk egy pánikolós hangulatban leadni a vizsgát, viszont utána ugyanolyan lassú tempóban tanulni tovább, sőt, néha még mással is foglalkozunk helyette, és így nem jutunk előrébb.

Összefoglalva

Az első év arról szól, hogy belecsöppenünk az egyetemi életbe, önállósodunk, és szépen megtapasztaljuk, hogy mik azok a tanulási módszerek, amik nekünk leginkább segítenek. Figyeld meg, hogy te hogyan tanulsz, mikor tudsz a legjobban koncentrálni, és azokat az időket kihasználni. Sok sikert kívánunk mindenkinek, és sikeres vizsgákat!

(Bukran Miriam, Confabula Major, a pécsi orvoskar lapja)