Elektromos népautóra lenne szükség

Vigyikán Zorkának tizenegyedikes korában abban a megtiszteltetésben volt része, hogy akadémikusok szerkesztették egyik tanulmányát, amely egy rangos természettudományos folyóiratban jelent meg.

Egy elég komoly cikked jelent meg a Természet Világa című tudományos folyóiratban. Az írásod a járművek károsanyag-kibocsátásáról (emissziójáról) szól. Hogyan találd rád ez a téma?

Mindig is vonzott a környezetvédelem, de csak nemrég kezdtem igazán elmerülni a témában. Ha jól emlékszem, akkor kezdtem el jobban érdeklődni az elektromos autók iránt, mielőtt megtudtam, hogy van ez a pályázat. Így amikor témaválasztásra került a sor, nem is volt kérdés, hogy miről írok.

Ha röviden össze kellene foglalni a cikked lényegét, mit mondanál, hogyan áll a világ az emisszió terén? Jó úton haladunk? Vagy csak látszateredményeink vannak?

Röviden, tömören: nem túl jól. Tudom, elég lejárt téma már, de igaz. Minden nap romlik a helyzet, csak nem vesszük észre. Persze a jelenlegi törekvések elképesztő befolyással vannak környezetünkre, de nem elégséges ez a cselekvés, amit most teszünk. Nem mondanám látszateredménynek, de arányaiban véve egyelőre nem túl sok. A jó irány már megvan, már csak a követőket kell gyűjteni.

Mi a helyzet Magyarországgal ezen a téren?

Magyarország elég lassan veszi fel a tempót. Nem sokat beszélünk ilyen témákról itthon. Viszont azt meg kell hagyni, hogy a napelemek itt is egyre népszerűbbek, és villanyautókkal is egyre gyakrabban találkozunk a városban.

Mire lenne szükség, hogy radikálisan csökkenjen a járművek károsanyag-kibocsátása?

Egy elektromos népautóra, jobb tömegközlekedésre, kiépítettebb kerékpárút-hálózatra, milliónyi dolgot fel lehetne sorolni, amivel rá lehetne venni az embereket, hogy hanyagolják a hagyományos kocsikat. Az elektromos autókkal jelenleg az a probléma, hogy drágábbak, mint egy belső égésűek (bár folyamatosan csökkennek az árak), és legtöbben nem engedhetik meg maguknak. Ennek orvosolásához olcsóbb akkumulátor-alapanyagot kellene találni, de még anélkül is hosszú távon jobban megérheti egy villanyautó pénzügyileg. De tulajdonképpen az is sokat segítene, ha vonzóbb lenne a tömegközlekedés, a kerékpározás, mert annyival is kevesebb autó lenne az utakon.

Ha megszerzed a jogosítványt, milyen autót veszel? Teslád lesz?

Ha megszerzem a jogosítványt, valószínűleg nem veszek addig autót, ameddig nem muszáj, vagy nem kerestem meg rá magam az árát. Viszont addig is annyit fog változni a kínálat, hogy ezt előre megmondani szinte lehetetlen. Ha a Tesla ár-érték arányban megfelelő lesz nekem, akkor természetesen elképzelhető, de az általános megítéléssel ellentétben korántsem az egyedüli vagy a legjobb elektromos autómárka a piacon.

Milyen tanári segítséget kaptál a cikk elkészítése során?

Írás közben nem igazán kértem segítséget senkitől, de amikor készen lett, és csak „szépítgetni” kellett, akkor Ladányi Andrea tanárnő segített. Nélküle nem tudtam volna, hogyan kell kinéznie egy ilyen pályázatnak.

Mit javasolsz? Hogyan érdemes belekezdeni egy ilyen cikk elkészítésébe?

Kutatómunka. Jó sok kutatómunka. Az elején mindenképpen utána kell nézni mindennek, ami esetleg témába vágó lehet, majd ezek alapján ajánlott egy vázlat szerkesztése, hogy ne bonyolódjon bele az ember a mondandójába, ahogy az velem is megtörtént jópárszor. Ne kövesse el senki azt a hibát, hogy az izgatottság hevében csak belecsap a lecsóba, aztán másnap ő sem érti, hogy mire akart kilyukadni.

Milyen pályára készülsz?

Jelenleg energetikai mérnöki pálya lenne az elképzelés, de a véleményváltoztatás jogát fenntartom.

Piár Futár, a szegedi piaristák lapja