Van egy hang, amely egyetlen pillanat alatt visszarepít a kilencvenes évek nyaraiba. A recsegő autórádióból felcsendül a Jazz+Az, az M7-esen araszolnak az autók, a lehúzott ablakon forró levegő áramlik be, a hátsó ülésen pedig ott lapul a hűtőtáska.
A kilencvenes évek nyári utazásai egészen más ritmusban teltek, mint a maiak. Nem volt Waze, amely előre szólt volna a dugókról, nem navigált GPS, és a Spotify sem válogatta össze a tökéletes road trip lejátszási listát. A nyaralás már az indulás pillanatában elkezdődött – és néha éppen az odavezető út volt a legemlékezetesebb része.
Az utazásnak megvoltak a maga rituáléi. A kesztyűtartóban ott lapult a sokat forgatott, szamárfüles autóatlasz, amelyet az anyósülésen ülő családtag próbált kibogarászni. Az útvonaltervezés még nem egy alkalmazás feladata volt, hanem közös családi projekt: „A következő kereszteződésnél balra vagy jobbra?” – hangzott el századszor is.
A csomagtartóban kötelező kelléknek számított a kék vagy piros műanyag hűtőtáska. Jégakkuk között lapult az alufóliába csomagolt rántott húsos zsömle, a főtt tojás, néhány paradicsom, és természetesen a melegedő Sió gyümölcslé. A benzinkúti megállók nem a kávékülönlegességekről szóltak, hanem arról, hogy mindenki megmozgassa elgémberedett lábait, miközben a gyerekek újabb matricát vagy rágót könyörögtek ki.
Az utakon különös elegyet alkotott a magyar autópark. Még bőven futottak Trabantok, Wartburgok és Zsigulik, de egyre több család álma teljesült egy használt Opel Astra vagy Suzuki Swift megvásárlásával. Ezek az autók már a nyugati életérzés ígéretét hordozták, még ha a csomagtartójuk ugyanúgy púposra is volt pakolva gumimatraccal, napernyővel és strandlabdával.
Az út soundtrackje legalább olyan fontos volt, mint maga a célállomás. A korszak egyik meghatározó zenei élményét a Jazz+Az jelentette. Az 1999-ben megjelent dalok frissességet hoztak: funky, jazz és pop keveredett bennük, mégis nagyon magyarul szóltak. A Kalózok-film és Geszti Péter szövegei egy új világot mutattak, amely egyszerre volt játékos, modern és ismerős.
A dalokat azonban akkoriban még nem lehetett egyetlen kattintással újra meghallgatni. Sokan a Juventus vagy a Danubius Rádió műsorát figyelték, készenlétben a magnó REC gombja fölött. A legnagyobb bosszúságot az jelentette, amikor a műsorvezető a refrén közepén kezdett beszélni. Ha pedig elszakadt a kazetta, gyakran előkerült egy ceruza, amellyel visszatekerték a szalagot, majd megpróbálták újra használhatóvá tenni.
A megérkezésnek is megvolt a maga jellegzetes látványvilága. A Balaton partján neon színű fürdőnadrágok, rikító bikinik, trapézszárú farmerek és fémvázas nyugágyak sorakoztak. A strandokon mindenki ugyanazokat a slágereket hallgatta, a gumimatracok között pedig ott kavargott a naptej és a sült hekk összetéveszthetetlen illata.
Az étkezések sem a gasztroforradalomról szóltak. A lángos továbbra is verhetetlen maradt, de egyre több büfében megjelent a csalamádéval megpakolt hamburger, a hot dog és az első import jégkrémek, amelyek akkoriban még valódi luxusnak számítottak. Egy dobozos üdítő vagy egy különleges fagylalt sokszor éppolyan izgalmas élmény volt, mint maga a fürdés.
Ma már néhány érintéssel lefoglalható a szállás, valós időben követhető a forgalom, és bármelyik dal azonnal elindítható. Mégis van valami különleges abban, ahogyan a kilencvenes években utaztak az emberek. Talán azért, mert több volt benne a bizonytalanság, több a rögtönzés és sokkal több a közösen megélt pillanat.
Amikor felcsendül egy régi Jazz+Az-dal, sokaknak nemcsak egy sláger jut eszébe. Hanem a forró autó, a lehúzott ablak, a hűtőtáska a hátsó ülés mögött, a kazetta halk surrogása és az a megmagyarázhatatlan érzés, hogy még előttük áll az egész nyár.
