Fizika, kémia és biológia – ezekkel a szavakkal lehetne összefoglalni a Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpiát (IJSO), ahol a világ különböző országaiból érkező fiatalok mérik össze tudásukat. Csonka Sebestyén a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium hatosztályos tagozatának tizedik évfolyamos tanulója, aki idén már második alkalommal vesz részt a versenyen. Tavaly Szocsiban már megtapasztalhatta, hogy milyen is valójában egy nemzetközi versenyen bizonyítani, mégpedig elég sikeresen, mivel Oroszországban bronzérmet szerzett. Idén december 2. és 9. között pedig újult erővel vág neki az IJSO-na – Kudar Kata interjúja.
Mennyi időt töltöttél a tavalyi versenyre való felkészüléssel?
A felkészülést júniustól október végéig tartották a tanáraink, de a verseny decemberben volt, így novembertől már önállóan készültem.
Milyen volt egy átlagos napod a felkészülési időszakban?
A tanuláson kívül nem sok minden változott. Felkeltem ugyanúgy, ahogy máskor, majd a reggeli teendőim után nekiálltam tanulni. Mivel három tantárgyra épül a verseny, így számomra legjobban az vált be, hogy nem egyetlen tantárgyra fókuszáltam egész nap. Délelőtt például biológiából készültem, majd délután fizikából, majd kémiából. Így nem éreztem azt, hogy belefulladok egy adott tananyagba vagy tárgyba, de jelentősen kevesebb szabadidőm volt.
Hány felkészítő tanárral dolgoztál együtt, és hogyan álltak a felkészítésedhez?
Budapesten is voltak felkészítéseink, illetve itt, a saját iskolánkban is. Biológiából Csikyné Radnai Éva tanárnő, fizikából Kilián Balázsné Raics Katalin tanárnő, kémiából pedig László Szilárd tanár úr készített fel minket, amiért nagyon hálás vagyok. Rengeteg energiát, időt és odafigyelést fektettek a felkészítésünkbe. A budapesti iskolában szintén tantárgyanként voltak felkészítőtanáraink. Bár velük kevesebbszer találkoztunk, ugyanakkora hálával tartozunk a munkájukért.
Milyen volt megérkezni Szocsiba, és mi volt az első benyomásod a versenyről?
A megérkezésünk egy nagyon furcsa pillanat volt, hiszen Szocsiban a háborús helyzetre való tekintettel nem voltak sokan, a szervezőkön és a versenyzőkön kívül. A reptéren búcsúztunk el a tanárainktól. Onnan pedig egyből a szállásra vittek minket.
Hányan voltatok a magyar csapatban?
Hatan voltunk a csapatban, és abból adódóan, hogy eleinte egymásra voltunk utalva, sülve-főve együtt tevékenykedtünk. Nagyon sok tapasztalatot szereztünk együtt, nem is beszélve az emlékekről, így talán azt is mondhatom, hogy egy második családra tettem szert.
Milyen volt az együttműködés a magyar csapat tagjai között?
A verseny három fordulóból épült fel: két írásbeliből – egy kvízből és egy kifejtős feladatsorból, valamint a hírhedt gyakorlati fordulóból, amiben kísérletek voltak. Ennek során két hármas csapatra oszlottunk, de sokszor volt szükségünk egymás segítségére, mert volt pár feladat, aminek a megoldása szinte lehetetlennek tűnt. Az együttműködés legfőképp a gyakorlati fordulóban volt borzasztóan fontos, de a felkészülések alatt már annyira összeszoktunk, hogy ezzel egyáltalán nem volt gond, még a nyomás alatt sem.
Miben volt más egy nemzetközi verseny hangulata a korábbi versenyeidhez képest?
Teljesen más volt, sokkal komolyabb és kötöttebb volt, és persze ott a tudat, hogy egy másik országban vagyunk. A segítőkkel csak angolul tudtunk kommunikálni. Egyetlen dolog nem volt más, mint otthon; a feladatokat nem csak angol, hanem magyar nyelven is megkaptuk, ami nagyon sokat segített, hiába beszélünk jól angolul. Egyszerűbb volt az anyanyelvünkön értelmezni egy komplex feladatsort, bár az angol feladatsor is hasznunkra volt.
A versenyen kívül milyen programokon vehettetek részt? Volt lehetőségetek Szocsit is megismerni?
Persze, minden nap voltak szervezett programok, amiken vidámparkot, kulturális és természeti helyeket nézhettünk meg. Emellett volt csomó szabadidőnk is, amikor megismerhettük a többi résztvevőt, és különösen örülök, hogy sok kapcsolat meg is maradt, van, akivel idén is találkozom.
Mi volt számodra a legemlékezetesebb pillanat a tavalyi versenyen?
Szerintem nem újdonság, ha az eredményhirdetést említem. Mindenki nagyon izgult, mert azt hittük, hogy nagyon elrontottuk. Amikor bejelentették a nevemet, és mondták, hogy bronzérmes lettem, az hihetetlen élmény volt. Annyi ember előtt, akkora megmérettetés után ez hatalmas boldogság volt számunkra, hiszen a csapat szuper eredményekkel tért haza. A verseny értékelése egyénileg történt, kettő ezüstérmet és négy bronzérmet nyertünk el.
Miben változtál a tavalyi IJSO óta, most, hogy ismét nekivágsz a versenynek?
Sosem voltam túl ráfeszülős a versenyekre, talán a tapasztalat miatt, de a felkészülésem teljesen megváltozott. Nagyon sok anyagra emlékszem, így már csak gyakorlok és hozzátanulom az új anyagokat.
Könnyebben halad az idei felkészülésed úgy, hogy már tudod, mire kell számítanod?
Igen, ez még jobban csillapítja bennem az idegességet.
Miben szeretnél idén fejlődni a tavalyi szereplésedhez képest?
Minden felkészülési tantárgyban szeretnék fejlődni és jobban teljesíteni, tekintve, hogy ez az utolsó lehetőségem, amit nem feltétlen bánok. Nem tagadom, hogy nagyon szerettem a versenyt, de kizökkentett a hétköznapi kerékvágásból, illetve így még van lehetősége olyan diákoknak is, akik eddig nem jutottak be, vagy esetleg először próbálják meg. Hálás vagyok ezért a két alkalomért, de a harmadikból nem tudom, hogy mit tudnék kihozni, de ez már nem is számít.
Van konkrét célod az idei versennyel kapcsolatban, amit szeretnél elérni?
Nem szeretek magasra kitűzött célokat és álmokat dédelgetni, hiszen magasról lehet nagyot esni. Mindenesetre idén is célom az éremszerzés, és a tudatalattim vágyik a sikerre, de nem szeretem még jobban stresszelni magam, így megteszem, amit tudok, de nem hajtom magam túl.
Mit adott neked az IJSO a tudományos ismereteken túl?
Kilenc napig telefon nélkül, teljesen egymásra utalva csak annyit tudok mondani; élményeket, embereket, mindent, amit csak elképzelni lehet.
