Pénteken kezdődik a 40. Médiatábor

Pénteken kezdődik a DUE Médiahálózat 40. jubileumi Médiatábora. A táborba idén is rengetegen jelentkeztek. Nem is csoda, hiszen a szakmai fejlődés mellett, az év 10 legjobb napját tölthetik el a fiatalok a Balaton partján.

Péntek délután érkeznek meg az idei résztvevők a balatonszárszói Lepkeházba, ahol már egy teljesen felépített rádióstúdió és nyomda várja a fiatalokat, melyek segítségével belevethetik magukat a média világába.

A jól bevált dolgok mellett újdonságokból sem lesz hiány: idén is lesz lehetőség kipróbálni a rádiózást, az online és print újságírást, a fotózást, a kreatív videózást és persze a TV-zést, emellett ezúttal is készülnek majd a táborban rádió- és tévéműsorok is. Az idei tábort „két részre” osztottuk. Az első felében alap-, a második felében mesterképzéseket tartunk.

De nem csak Médiatábor lesz idén. Közel 20-an jelentkeztek a szuperintenzív angoltáborba is. A jelentkezők egy kommunikációközpontú és élményalapú, egyáltalán nem hagyományos angol nyelvi táborban vehetnek részt. Fiatal kurzusvezetőink segítenek neked, hogy lazán és könnyedén szólalj meg angolul bármilyen helyzetben, illetve segítenek a bizonytalanságokban, mind a nyelvtan, mind a szókincs területén.

A két táborunk július 25-ig tart.

További információkért látogassatok el a Mediatabor.hu-ra.