Mivel vár az idei Sajtófesztivál?

Idén jubileumi rendezvényre, a 30. Sajtfesztre invitálunk! Az kétnapos exkluzív program keretében adjuk át ünnepélyesen a Tehetségkutató Diákmédia Pályázat díjait, valamint sor kerül több Nagy Diák Teszt döntőjére is. A színpadi döntők nyilvánosak, azokból TV felvétel készül. A résztvevők belepillanthatnak a tévéshow elkészülésének kulisszatitkaiba, találkozhatnak sztárokkal, sportolókkal és médiaszakemberekkel.

A Sajtfeszt helyszíne az UP Rendezvénytér Budapesten. Két napra vesszük birtokba a teljes rendezvényteret.

ELSŐ NAP

Május 25-én, csütörtökön a Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt és a Nagy Diák KRESZ-teszt középdöntői és döntői zajlanak majd. A program nyilvános és ingyenes. A teszt középdöntősei e-mailben kapnak meghívást az eseményre. A kapukat reggel 9 órakor nyitjuk, délelőtt a Bűnmegelőzési Teszt, délben pedig a KRESZ-teszt középdöntői zajlanak.

A Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt döntőjére, és az abból készülő műsor felvételére 12 órakor kerül sor a Színházteremben. A középdöntő résztvevői, akik nem jutottak be a döntőbe, a közönség soraiból szurkolhatják végig a vetélkedőt. De ők sem távoznak nyeremények nélkül: tombolával és egyéb díjakkal várjuk őket.

A Nagy Diák KRESZ-teszt döntője 15.30-kor kezdődik ugyancsak a Színházteremben. Itt két részben küzdenek meg a döntősök: az első körben egy ingyenes jogosítványszerzési lehetőségért, a másodikban egy elektromos robogóért folyik a verseny.

A versenyzők két kísérőt is hozhatnak magukkal a programra!

MÁSODIK NAP

Május 26-án, pénteken egy egész napos programkavalkáddal várjuk a résztvevőket. A kapukat 8.30-kor nyitjuk. A nap folyamán adjuk át ünnepélyes keretek között a Tehetségkutató Diákmédia Pályázat díjait 10 és 15 óra között a Médiapódiumon. A Médiapódiumra számos vendéget várunk: médiasztárokat, szakértőket és celebeket egyaránt. Itt vehetik át díjaikat a Nagy Diák Médiaismereti Teszt országos játék legjobbjai is.

A nap nagy része a magyar foci témakörében zajlik. Vendégeink lesznek sztár labdarúgók, edzők és sportriporterek. Hisz ezen a délelőttön rendezzük meg a Nagy Magyar Fociteszt középdöntőjét és döntőjét is. A középdöntősök a délelőtt folyamán vetélkednek, a döntőre és a show tévéfelvételére 11.45-től kerül sor a Színházteremben.

Déltől indul a Nagy Diák Pénzügyes Teszt középdöntője. Ennek a játéknak a középdöntősei e-mailben kapnak meghívást az eseményre. A döntő show 15 órakor kezdődik majd a Színházteremben.

A nap folyamán sztárok, médiaszakemberek és sportolók váltják egymást a Stream Színpadon. A közönség a helyszínen követheti a stúdióban zajló eseményeket, és a résztvevők személyesen tehetik fel kérdéseiket a vendégeknek.

A Terasz klubban sportjátékok, szerencsekerék, közönségtalálkozók és DJ Smash várják majd az érdeklődőket. A jó időt megrendeltük, és a jókedvről is gondoskodunk!

A Nagy Diák Tesztek középdöntősei és a Tehetségkutató Diákmédia Pályázat díjazottai tiszteletjegyet kapnak az eseményre. A további érdeklődők előre megválthatják jegyeiket a TIXA oldalán a 30. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválra, vagy a helyszínen is vehetnek belépőt.

A Sajtfeszt részletes programjáról a Fesztiválsajtó című alkalmi kiadvány számol be, a rendezvény hetében pedig közzétesszük itt, a DUE portálján is.

Várunk minden média iránt érdeklődő, valamint fociszerető fiatalt 2023. május 25-én és 26-án az UP Rendezvénytérbe. (Cím: Budapest, 4. kerület, Szent István tér 13-14. Legkönnyebben a kék metró Újpest végállomásától közelíthető meg 1-2 perces sétával.)

A 30. Országos Ifjúsági Sajtófesztivál kiemelt támogatója a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.