Dárday István: „Az a veszély fenyegeti a korunkat, hogy a filmből elvész az igazi mélység”

Miért fontos filmeket nézni, mitől jó egy film, mitől hiteles egy film? Ezek olyan kérdések, amikre igazán csak egy hozzáértő tud választ adni. Dárday István Kossuth-díjas és Nemzet Művésze címmel kitüntetett filmrendezőt, a Magyar Művészeti Akadémia tagját kérdeztük.

Miért fontos filmeket nézni?

Ez egy bonyolult kérdés, mert korszakoktól függ, hogy mikor miért fontos nézni. De általánosságban: a képi világ, amivel a film dolgozik, egy nagyon lényeges közlési forma, és hogy valamit megértsünk, ahhoz a verbalitás és a látvány együttese kell, ez az, ami hitelessé tesz valamit, amit mondanak. Azért kortól függő ez, mert különböző időket éltünk át. Gondolok itt a cenzúra mértékének a változására, ami nem föltétlenül csak hatalmak cenzúrája lehet. Bizonyos történelmi állapotokban automatikus cenzúrák jönnek létre, és automatikusan alakulnak ki olyan dolgok, tabu témák, amikhez nem lehet hozzányúlni.

A filmnézés az egy roppant hatásos, mélyreható közlési mód, persze mindenképpen nagyon lényeges, hogy ki az alkotója annak a filmnek, amit nézünk, mert lehet hamis, hazug filmet csinálni és lehet laposat is. Bizonyos nagy százalékban a szórakoztatásnak is a fontos formája a film, de vannak filozofikus filmek is, amik elvontabb dolgokról tájékoztatnak, vagy még ebben a kategóriában az ismeretterjesztő filmek és dokumentumfilmek is nagyon lényegesek.

Dárday István Kossuth-díjas és Nemzet Művésze címmel kitüntetett filmrendező

Mondható-e az, hogy a magyar filmek különböznek a külföldiektől? Mitől magyar egy magyar film, létezik ilyen egyáltalán?

Mindenképpen létezik, mert egy közösségnek, egy nemzetnek megvannak a maga kulturális, civilizációs gyökerei, és azok nem föltétlenül azonosak egy másik nemzet gyökereivel. Tehát magyar filmek mindenképpen léteznek. Mint ahogy – csak példának mondom – volt a játékfilmben a hatvanas években egy nagyon erős forma, a cseheknél a cseh újhullám, a franciáknál a francia újhullám, ezek mind bizonyos értelemben mások voltak. Annyiban voltak csak azonosak, hogy egy új nézőpontot, egy új kifejezési formanyelvet, egy új világnézeti váltásmódot tolmácsoltak, mindegyik a maga nemzeti módján. Az a veszély fenyegeti a mi korunkat, hogy létrejön egy általános, lényegében semmitmondó filmforma, ami – ha nagyon erős akarok lenni – sok mozzanatában még a szórakoztatásnak sem igazán felel meg. Elvész az igazi mélysége, tartalma, hitele, amiben nem látszik, hogy ez miért lenne magyar, ez miért lenne hollywoodi film, vagy miért lenne egy finn film.

Más szemmel néz-e ön egy filmet, mint egy laikus, milyen dolgokra figyel oda jobban?

A filmes az egy rettenetes ember, mert egész másképpen nézi a filmet, mivel ismeri minden mozzanatát annak, hogy hogyan készülnek a felvételek, hogyan van összevágva, összeállítva. Én személy szerint – de a legtöbb filmes is – azt nézem, hogy hiteles, hihető, valódi dologról szól-e a film, vagy egy álvalóságot próbál piedesztálra vinni. Azt is nézem, hogy milyen módon van összevágva a film, vagy milyen módon van a díszlet berendezve egy játékfilmnél, és hogy két ember találkozása mennyire hiteles, és a dialógusok milyenek. Ezeket mi másképp látjuk, mint a nézők.

De itt a néző számít, mert ha a nézőnek megragadja a fantáziáját és az érdeklődését, és végignézi, akkor már mondhatjuk nagy többségben, hogy valamilyen szinten jó filmről van szó. Persze általánosítva ez sem igaz, mert ugye a nézők nagy része egész más szinten közeledik a filmhez, és megelégszik egy puszta jelentéktelenebb, szórakoztatóbb filmmel is, ami lehet, hogy nincs is jól megcsinálva.

Akkor lehet készíteni úgy népszerű filmeket, hogy szakmai szempontból nem kiemelkedőek?

Pontosan. Itt tulajdonképpen az oktatási rendszer nagy hiányossága, hogy a mozgókép, mint tantárgy csak nagyon áttételes formákban szerepel, inkább az irodalom kapcsán, vagy egy egészen más szempont szerint a történelemben esetleg néha felmerül, hogy egy filmet úgy prezentálnak, mint ahogy az irodalmat. Pedig amióta a filmművészet létrejött, az irodalommal egyenrangú dologról van szó, tehát tantárgyként kellene a mozgókép világát oktatni.

Ebben a témában igazán jártasként tudna-e esetleg olyan filmeket ajánlani a fiataloknak, amiket érdemes lenne megnézni?

Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni, mert nagyon nagy felelősség, hogy címeket mondjak. Lényeges szempont, hogy a fiataloknak nem csak a jelenben készülő filmeket kéne nézniük. Nagyon fontos lenne, hogy a filmművészet történetében a kiemelkedő filmeket ismerjék, mert azoknak az ismerete nélkül teljesen felemás a történelemi gondolkodásuk, műveltségük. Nem azt mondom, hogy a filmtörténetet végig kell nézni, de vannak olyan kiemelkedő darabok, amiket érdemes. A régi magyar filmek közül a legfontosabbakat: Makk Károly: Szerelem, Fábri Zoltán: Körhinta vagy az egyik legnagyobb magyar filmrendező, Huszárik Zoltán műveit, például az Elégiát; s ne feledkezzünk meg a Budapesti Iskola filmjeiről sem, amelyekből a Kádár-rendszer a legalaposabban megismerhető.

A lényeg, hogy ne csak a jelenben készülő filmeket, hanem ezeket a régebben készített filmművészeti alkotásokat is nézzék a fiatalok és ismerjék meg, mert egész más világlátásuk lesz ezeknek ismeretében.

(Velek Domonkos)

Most, hogy újabb ismereteket szereztél a filmes világról, töltsd ki a DUE Nagy Magyar Filmtesztjét, melyet sikeresen teljesítve értékes nyeremények várnak rád.

A cikk eredetileg a DUE Tallózó 2020. novemberi számában jelent meg. További érdekes olvasmányokért lapozz bele a magazinba!