Napjainkban egyre több kamasz küzd különféle evészavarokkal. Mára a pszichológia számos ilyen betegséget tart számon, viszont néhány évvel ezelőtt még csak kettő élt igazán a köztudatban: az anorexia és a bulimia. Nemrég alkalmam adódott beszélni egy volt bulimiás beteggel, és meglehetősen érdekes részletekről számolt be a betegséggel kapcsolatban.
A lány láthatatlan evészavarnak nevezte. Pontosítva csak külsősök számára láthatatlan, hiszen a testen külsőleg nem látszik változás, mivel az egyébként el nem fogyasztott kalóriákat a falásrohamok által a beteg pótolja. Az eseménysor lefolyása először egy hosszabb periódusú erős kalóriadeficitből áll, például egy napi 2000 kalóriaigényű személy esetén 1200-as kalóriadeficittel. Ezalatt a test egyre inkább kétségbeesik és kiutat kezd keresni a táplálékmegvonásból, így következik be a falásroham. A beteg teste felülkerekedik az eleve gyenge önkontrollján, s így enni kezd, gondolkodás nélkül. Arra a néhány percre az összes hízástól és kalóriáktól való félelem hirtelen értelmét veszíti. A lány beszámolója alapján egy ilyen alkalommal akár a napi deficitjének dupláját vitte be a szervezetébe körülbelül húsz perc, fél óra alatt. Ez lehetett gyorsétel, keksz, csokoládé vagy akár magas proteintartalmú ételek, ezt a részét egyéne válogatja. Legtöbbször a beteg az által szeretett ételeket veszi magához.
A pszichológia szerint az evés iránti inger összesen húsz percig tart, és ha ennyit kibír az érintett személy, akkor az képes megtörni – ideiglenesen – az ördögi kört, pontosabban elhúzni, ám ez az eset elég ritka, hiszen az önkontroll ilyen esetben szinte megsemmisül, vagy vészesen lecsökken. A falásrohamot erős bűntudat követi, amivel egy úgynevezett szabadulási inger társul. Ilyenkor az elsődleges cél az eredeti marad: a fogyás. A talán legegyszerűbb, de egyben legkegyetlenebb eszköz, amivel az interjúalany is élt, a hánytatás, de ez lehet hashajtók használata és a túlzásba vitt edzés is. A hánytatás azért is veszélyes, mivel a gyomorsav végig marja a torkot, illetve kárt okoz a fogzománc épségében is.
A bulimia ugyan fizikailag is megterhelő, viszont fele annyira sem nehéz, mint a betegség mentális része. A beteg többnyire szorong a nap huszonnégy órájában, illetve gyakran tapasztalan erős hangulatingadozást is. Az interjúalany beszámolója, azaz a saját tapasztalatai alapján a torz testkép, a testsúly körüli megszállottság és a hízástól való félelem is kísérheti.
Mégis miért lesz valaki bulimiás?
A táplálkozási zavar kialakulásához számtalan ok vezethet. Legyakoribbnak a testképzavart tartják, ami annyit tesz, hogy aki küzd ezzel, sokkal „kövérebbnek” látja magát, mint amilyen valójában. Fontos kiemelni, hogy a testkép nem a tükörben és nem is látásnál torzul, hanem fejben. Ez specializálódhat kifejezetten testrészekre: combra, hasra, fenékre, a megkérdezett lány esetében csípőre. Ő számolt be a következőkről is: önértékelési problémák, vagyis a szinte szűntelen „nem vagyok elég jó” érzés, amihez párosul a perfektcionizmus, ami talán ugyanannyira veszélyes, mint a kontrollmánia. Gyakran okozhatja érzelmi evés, traumák vagy bántalmazás, de ami szinte minden beteg esetében szerepet játszik, a társadalmi nyomás. A látszólag tökéletes Instagram-modellek, akik az összes posztban hibátlan sminkkel és alakkal rendelkeznek, többnyire karcsú derékkal és lapos hassal. Mások egészségtelenül alacsony kalóriadeficitekről és testadatokról számolnak be, amit a nézőikben normalizálnak, így befolyásolják a saját magukhoz és testükhöz való hozzáállásukat. Ezeknek a képeknek és videókban nagy része egyébként szerkesztett, azaz nem valódi, és emellett rendkívül manipulatív.
Számos esetben marad fenn a betegség lefolyása után fizikai probléma, mint a korábban említett fogzománc-kopás. A gyomorsav maró hatása a nyelőcsőben irritációt, illetve gyulladást okozhat a nyelőcsövön kívül, akár az ínynél is. Halálos végkimenetelű is lehet az elektrolit-zavar (gyakran példának veszik a káliumhiányt, hiszen ez a leggyakoribb), amiből következhet szívritmus-, majd keringési zavar. Szerencsétlen esetben akár szívleállás is. Az esetek túlnyomó többségében viszont „csak” fejfájás, szédülékenység, koncentrációzavar és erős kimerültség (ezek a betegség időtartama alatt) tapasztalható.
Ugyan egyedül is ki lehet mászni ebből a mentális szakadékból, de nagyon nehéz. Az interjúalany nyilatkozata szerint neki sikerült, viszont ebben jelentős segítséget nyújtottak a barátai, akik támogatták és az esetleges hánytatás esetén segítettek neki a figyelemelterelésben, ezáltal megakadályozva a szabadulást. Emellett a család támogatása, vagy általában egy támogató közösség is nagy segítséget biztosíthat, viszont a legszakszerűbb egy pszichológushoz, vagy súlyosabb esetben pszichiáterhez fordulni.
A kezelés általában a következőképp történik: a nagyjából félévig tartó hánytatós-szabadulós szakaszt követően három hónap „utókezelés” következik, ahol a szakember a betegség kialakulásának okait tárja fel. Ezt követően egy év visszaesést megelőző időszak következik, ami alatt a beteg is megérti a miérteket, illetve megtanulja a hozzá kapcsolódó problémákat kezelni.
Zárógondolatként az evészavarról nyilatkozó szavait szeretném idézni: „A bulimiában az a legnehezebb, hogy minden egyes hánytatás után magamat emésztettem, az evésért és magáért a hánytatásért is. Minden borzalom ellenére mégis támogattak a barátaim és velem voltak a végéig és nélkülük nem sikerült volna, úgyhogy aki ezzel küzd, annak azt tudom tanácsolni, hogy merjen segítséget kérni, bárkitől, családtagtól baráttól vagy szakembertől, mert senki nem érdemli meg, hogy ez elfajuljon és maradandó egészségügyi problémákat okozzon!”
(Kresz Léna, Az év diákújságírója, középiskola, 2. helyezett)
