Bemutatjuk a táborvezetőséget: a mesterképzések vezetői

Idén először mesterképzéseket is szervezünk. A fiatal csoportvezetők által a tábor első felében tartott alapképzések után tucatnyi izgalmas mesterképzés közül választhatsz szabadon. Több évtizedes szakmai és DUE-s múlttal rendelkező szakemberek foglalkoznak majd veled. Őket mutatjuk be most.

Dr. Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató, antropológus, világutazó, a DUE alapító alelnöke. Az ELTE és a Partiumi Keresztény Egyetem professzora, a Színház és Filmművészeti Egyetem oktatója, a modern magyar nyelvstratégia kidolgozója, a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda (e-nyelv.hu) alapítója. Több tucat könyv és több száz tanulmány szerzője. 1982-ben részt vett a médiatábor, 1989-ben pedig a DUE megalapításában. Humánus, nagy tudású ember – szerintünk ő a legokosabb közöttünk –, akit a szlengtől kezdve az sms nyelvén át a pálinkáig nagyon sok téma érdekel. Idén vasútszociográfiai mesterképzést tart a médiatáborban, vagyis néprajzi terepmunkára viszi el a hozzá jelentkezőket.

Herczeg Zsolt újságíró, szövegíró, blogger, médiaoktató, az InfoRádió főmunkatársa, belpolitikai riportere és parlamenti tudósítója, illetve a WMN állandó külső szerzője. A szakmát a hódmezővásárhelyi Vásárhely és Vidéke című napilapnál kezdte, majd a Rádió 7-nél, a 7nap hetilapnál és a promenad.hu-nál folytatta főszerkesztőként. Rádiós újságírást oktatott a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, a mai Metropolitan Egyetemen. Három könyv – egy újságíróknak szóló tanácsadó kötet és két apanapló – szerzője. Hobbija a hegymászás. Mindene a DUE, volt már csoportvezető és szakmai vezető is. Idén a gasztro témájú mesterképzés egyik vezetőjeként blogszerkesztést, közösségimédia-menedzsmentet, kreatív írást és podcast-készítést oktat a médiatáborban, ahol egyben ő a mesterképzések koordinátora.

Kattints ide, és olvass arról, hogy milyen témákban próbálhatod ki magad a tábori mesterképzéseken!

Kecskeméti Dávid Magyar Sajtófotó-díjas fotográfus, mentőápoló, a DUE-médiatábor fotográfiai képzésének megalapítója. Évtizedeket húzott le fotóriporterként különböző lapoknál – egyebek mellett a Blikknél –, majd keresett szabadúszó fotográfus lett több területen. Később gyermekkori álmát megvalósítva kitanulta a mentőápolói szakmát, és az Országos Mentőszolgálat munkatársaként a koronavírus-járvány frontvonalában teljesít szolgálatot, de vállalkozóként fotográfusi munkáját is megtartotta. Népszerű kommunikációs tréningek több nyelven beszélő, művelt előadója, aki a fanatizmus határát súroló elkötelezettséggel áll minden munkájához. Idén – mivel ő maga is kiváló szakács – a gasztrotémákkal foglalkozó mesterképzés triumvirátusát erősíti.

Kattints ide, és olvass arról, hogy milyen témákban próbálhatod ki magad a tábori mesterképzéseken!

Kecskés István újságíró, a Lakihegy rádió szerkesztő-műsorvezetője, a goal.com magyar kiadásának főszerkesztője, a DUE elnöke. Dolgozott már a Nemzeti Sportnál, napilapoknál, blogportálnál és kommunikációs ügynökségnél is. Úgy fanatikus Újpest-drukker, hogy közben nem bont meg lelátókat. Becsületes, családszerető ember, aki minden ügyben szívesen, nyugodtan és gyakorlottan segít, bár tény, hogy iszonyatosan rossz szóvicceket tud. Volt már csoportvezető, szakmai vezető és számtalanszor táborvezető. Idén sportújságíró mesterképzést tart a médiatáborban.

Kattints ide, és olvass arról, hogy milyen témákban próbálhatod ki magad a tábori mesterképzéseken!

Kiss Gábor hangmérnök, imaging producer, webfejlesztő, a Webtér tulajdonosa, a Szeretlek Magyarország Médiacsoport társtulajdonosa. Huszonkét évig dolgozott a Magyar Rádióban, de az általa készített szignálok és egyéb hanganyagok több más rádióban is elhangzottak. Gyönyörű hangú, kiváló humorú, felkészült és barátságos ember, aki mindent pontosan annyira vesz komolyan, amennyire kell. Még nem találkoztunk emberrel, aki nem kedveli. Ő is volt már csoportvezető és szakmai vezető, idén pedig a „radio imaging, promo, copywriter” témában indít mesterképzést a médiatáborban.

Kattints ide, és olvass arról, hogy milyen témákban próbálhatod ki magad a tábori mesterképzéseken!

Klebercz Kriszta grafikus, tipográfus, kalligráfus, tördelőszerkesztő, gasztroblogger, a DUE-médiatábor grafikai képzésének megalapítója. Szabadúszó szakember, akinek tudását itthon és külföldön is nagy intézmények és márkák veszik igénybe. Az általa tervezett betűk, logók és egyéb produktumok közismertek. Évekig volt csoportvezetőnk és a tábori újságok tördelőszerkesztője. Igényes és kedves ember, pont annyira művész, hogy még talpraesettnek is lehessen nevezni, nemcsak nézni, hanem látni is képes, és nem mellesleg kiváló szakács, illetve Gasztrokriszta néven feltörekvő gasztroblogger. Idén a gasztro témájú mesterképzés egyik vezetője lesz a médiatáborban.

Kattints ide, és olvass arról, hogy milyen témákban próbálhatod ki magad a tábori mesterképzéseken!

Kovács Bernadett újságíró, a Kossuth rádió szerkesztő-riportere. Már 12 éves korában újságírónak készült. Gimnazistaként egy vidéki rádióban dolgozott, és cikkei jelentek meg a megyei napilap online felületén. Budapesten végzett kommunikáció és médiatudomány szakon. Írt a DUE Tallózóba, műsorokat készített a DUE Rádió számára, gyakornokoskodott a Szeretlek Magyarország Médiacsoportnál, a TV2 online szerkesztőségében, valamint az RTL Klub Kicsi Óriások és Reggeli című műsoraiban. 2018 óta a Kossuth rádió magazinműsorainak főállású szerkesztő-riportere. Elhivatott, mosolygós, hozzáértő szakember; a filmek, a színházi előadások, a koncertek, a kutyák és a sütemények nagy kedvelője. Négyszer volt DUE-táborozó. Idén az alapképzésben csoportvezetőként vesz részt, a mesterképzésben pedig a rádióriport készítésének titkaiba avatja be a tanítványait.

Kattints ide, és olvass arról, hogy milyen témákban próbálhatod ki magad a tábori mesterképzéseken!

Kuti Sándor hangmérnök, rendszerintegrátor, oktató. Több évtizede a Magyar Rádió műszaki munkatársa, hangmérnök-generációk felnevelője, és az első, 1982-es táborunk óta a közösségünk tagja. Megkérdőjelezhetetlen szaktekintély, akinek a kisujjában van a szakma, miközben egy örök fiatal, bulis arc, akibe rengeteg empátia és szorgalom szorult. Olyan régóta van a szakmában, hogy a mikrofon mindkét oldalán nyújtott teljesítmény megítélésében számíthatsz rá. Idén olyan mesterképzést tart a médiatáborban, amelynek tagjai végre megtanulják, hogy egy videónak nemcsak jó képe, hanem jó hangja is lehet.

Kattints ide, és olvass arról, hogy milyen témákban próbálhatod ki magad a tábori mesterképzéseken!

Szakál Borostyán televíziós újságíró, a Pesti TV szerkesztő-riportere. 7 évvel ezelőtt került kapcsolatba a DUE-val, azóta a média szerelmese. Az évek alatt számos műfajban kipróbálta magát. Gimnázium alatt a Csákvári Hírmondónál és a Fejér Megyei Hírlapnál diákújságíróként, a székesfehérvári Táska Rádiónál diákrádiósként tevékenykedett. Emellett rendszeresen konferált és moderált városi rendezvényeken. 2014-től a Budapesti Corvinus Egyetemen folytatott tanulmányokat, majd 2017-ben kommunikáció-és médiatudomány, 2020-ban pedig szociológia szakon diplomázott. Tanult és dolgozott külföldön is. Az elmúlt 6 évben több országos tévécsatornánál megfordult gyakornokként és szerkesztőként. Kipróbálta magát reggeli és délutáni élő műsorban, castingolt sorozatokba, volt hírszerkesztő, majd hírolvasó is. Jelenleg a Pesti TV-nél főállású szerkesztő-riporterként dolgozik. Négyszer volt táborozó, a 40. DUE-táborba azonban más szerepben tér vissza. 2021-ben az alapképzésben televíziós-videós csoportvezetőként vesz részt, a mesterképzés alatt pedig a közösségfejlesztés eszközeit, a szociológia szépségeit, a kérdőívezés és a kutatásmódszertan rejtelmeit adja át a kurzusa résztvevőinek. A táborozók garantáltan egy gyakorlatorientált foglalkozássorozaton vehetnek részt, mindezt úgy, hogy a média platformjait is aktívan beleépítik a tanulási folyamatba.

Kattints ide, és olvass arról, hogy milyen témákban próbálhatod ki magad a tábori mesterképzéseken!

Szalai Boglárka fotográfus, a DUE Tallózó főszerkesztője, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem termék- és formatervező mérnök szakos hallgatója, a gépészkari grafikus kör tagja. 2019 óta a médiatábor újságíró csoportjának vezetője. Fiatal kora ellenére sok témában jártas, mindig kitalál magának valami új dolgot, amit autodidakta módon, idejét nem sajnálva sajátít el. Ilyen például a 3D animáció, ami kreativitást, térlátást, acélos idegeket és végtelen türelmet igényel. Az alapképzésben való részvétele mellett a tábor második felében arculattervezéssel foglalkozó mesterképzést indít.

Kattints ide, és olvass arról, hogy milyen témákban próbálhatod ki magad a tábori mesterképzéseken!

Dr. Szayly József újságíró, médiaszakértő, egyetemi oktató, üzletember, a DUE alapító alelnöke. Évtizedeket töltött el a Magyar Rádióban, az intézmény alelnöke is volt. Az ő nevéhez fűződik a Petőfi rádió sikeres zenei adóvá formálása, de emellett televíziós tapasztalatokkal is rendelkezik. Kommunikációból doktorált, disszertációjának témája is a rádiózáshoz kötődik. Figyelmes, korrekt, józan világlátású, igényes, jó ízlésű, a jég hátán is megélő szakember, akitől mindent megtudhatsz arról, hogyan lehet élni, érvényesülni és túlélni a médiában, vagy akár azon is túl. Szeret vitorlázni, és tud is. Volt már csoportvezető, szakmai vezető és táborvezető. Idén ő is tart egy mesterképzést a médiatáborban, miközben az alapképzések koordinátori feladatait is ellátja.

Kattints ide, és olvass arról, hogy milyen témákban próbálhatod ki magad a tábori mesterképzéseken!

Szentendrei Adrienn újságíró, televíziós szerkesztő, pedagógus, az M2 gyerekcsatorna Hetedhét Kaland című műsorának felelős szerkesztője. Korábban általános iskolai tanárként dolgozott. Imádja a gyerekeket, és a rá bízott tanítványokról mindig olyan odafigyeléssel gondoskodik, mintha csak a saját gyerekeiről lenne szó. Ezt már sok DUE-táborban bebizonyította. Pontos szakmai elképzelésekkel rendelkező maximalista, aki mégis nagyon megértő és kedves. Idén az oktatás, a tudomány és a kultúra trendibbé tételével foglalkozó mesterképzést indít a táborban, de részt vesz az alapképzés munkájában is.

Kattints ide, és olvass arról, hogy milyen témákban próbálhatod ki magad a tábori mesterképzéseken!

Toldi Szabolcs, szerkesztő-riporter, a Kossuth rádió munkatársa. A békési Torony Rádiónál sajátította el a kereskedelmi rádiózás alapjait. Tanulmányait a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán (a jelenlegi Metropolitan Egyetemen), majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen folytatta kommunikáció szakon. Évekig szerkesztette a DUE Rádió KRESZ-teződés és Pénz-ügyes című műsorait. A Kossuth rádiónál számos területen kipróbálta magát, részt vett például egy hazai értékeket bemutató sorozat és egy kulturális-közéleti magazin elkészítésében. Idén a rádiós újságíró mesterkurzus egyik vezetőjeként segít a riporterkedés elsajátításában a helyszíni bejárások alkalmával, majd a tábori stúdióba visszatérve megmutatja, hogyan lehet az elkészült hangfelvételeket precízen és gyorsan megvágni, végül azokat az összekötő szövegek megírásával kész műsorrá komponálni. Maximalista és céltudatos, ám ezzel együtt empatikus és segítőkész figura, akire a tábor egésze alatt számíthatsz.

Tóth Hajnalka újságíró, televíziós szerkesztő, lakberendező, kozmetikus. Több mint két évtizede van a szakmában és a DUE-ban. Dolgozott a Szegedi Városi Televízióban, a Vörösmarty Rádióban, a Szép Laknál, a TV2-nél, az RTL Klubnál, az M5-nél, de részt vett a holokauszt orvosi kísérleteinek magyar túlélőit bemutató könyv szerkesztésében is. Olyan országos televízióműsorokban dolgozott, mint az Aktív vagy a Jakupcsek Show, később pedig főszerkesztőként irányította a Nagy Vagy!, a Babavilág, az Életmódkalauz, valamint az Érettségi műsorok stábját. Jelenleg a közmédia Ifjú tudósok című tudományos műveltségi vetélkedőjének főszerkesztője, miközben saját kozmetikai vállalkozását vezeti. Egy kedves profi, akire bárki nyugodtan rábízhatja magát. Idén a szépség és a média kapcsolatával foglalkozó mesterképzést indít a médiatáborban, amelyben korábban csoportvezetőként is tevékenykedett.

Kattints ide, és olvass arról, hogy milyen témákban próbálhatod ki magad a tábori mesterképzéseken!

Varga G. Gábor újságíró, blogger, kommunikációs tanácsadó, világutazó, az Uniomédia vezető munkatársa, az Egek Ura blog szerzője. Fut, motorozik, vitorlázik, repül, és ezeket ugyanolyan komolyan veszi, mint a hivatásait. Lehúzott pár évet a bulvárban, aztán dolgozott az InfoRádióban, a Magyar Rádióban, a Népszabadságnál és a HírTV-ben. Talpraesett, igényes, tájékozott, kifinomult ízlésű, jó humorú ember, aki sosem hagyja cserben azt, akinek szüksége van rá. Repülőkről, kávéról, borról, telefonokról ijesztően sokat tudó világutazóként sosem hagyja ki a DUE-tábort – többször volt csoportvezetőnk és szakmai vezetőnk –, és ettől mindannyiunk szellemi részvényindexe szárnyal. Idén a hatékony prezentációs technikákról tart mesterképzést a médiatáborban.

Kattints ide, és olvass arról, hogy milyen témákban próbálhatod ki magad a tábori mesterképzéseken!

Zala Orsolya újságíró, lapszerkesztő, projektmenedzser, a DUE idei médiatáborának vezetője. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar-kommunikáció szakának elvégzése után – bár írt a Nemzeti Sportnak is – nem maradt hűtlen a DUE-hoz, és mindig számítani lehetett rá. Többször volt titkárságvezető, és több titkárságvezető mentora. Egyesületünk lapja, a DUE Tallózó az ő vezetése nyomán vált országosan jegyzett, Magyarországon egyedülálló ifjúsági magazinná. Huszonöt év DUE-s múlttal a háta mögött idén ő a negyvenedik médiatábor első embere. Kedves ember, határozott problémamegoldó, egyenes jellem. Olyan barát, akit mindig a hátad mögött akarsz tudni, ha baj van, de aki képes arra, hogy közben előtted menjen és elvezessen téged a közös sikerig. Táborvezetőként mindegyik mesterképzés munkájában részt vesz.

Kattints ide, és olvass arról, hogy milyen témákban próbálhatod ki magad a tábori mesterképzéseken!

A tábort javában szervezzük, tehát lesznek még mesterképzők, ezért majd látogass vissza az oldalra, hogy velük, illetve a csoportvezetőkkel is megismerkedj! Várunk a DUE Facebook-oldalán, valamint a DUE és a tábor Facebook-csoportjaiban is. A táborba ide kattintva tudsz jelentkezni.

Bővebb információ a mediatabor.hu oldalon.