KÖZLEMÉNY A KORONAVÍRUSSAL KAPCSOLATBAN

Kedves Barátaink!
Természetesen figyeljük az országban és a világban zajló eseményeket és követjük a friss híreket. Tudomásul vettük az Operatív Törzs és a kormány rendelkezéseit, amelyek határozatlan időre korlátozzák a rendezvények szervezését.
Jelen helyzetben ezzel kapcsolatban a DUE Médiahálózatnak nincs tennivalója, hiszen a Sajtófesztivál és a nyári tábor is időben messze van még, hiszen előbbi csak május 20-21-én, utóbbi pedig július 3. és 12. között lesz. Ebben a pillanatban csak egy dolgunk van:
szerveznünk kell tovább a rendezvényeket, amelyeket meg is teszünk, hiszen bízunk abban, hogy a most bevezetett rendelkezéseknek is köszönhetően normalizálódik helyzet a nagy programjaink időpontjáig. Természetesen a DUE vezetése, adott esetben felelős döntést hoz majd, de úgy készülünk, hogy az említett programokat a terveink szerint, zavartalanul meg tudjuk rendezni.
A meglévő kommunikációs csatornákon értesítünk majd mindenkit arról, hogy miként alakulnak az eseményeink. Továbbá kérünk minden DUE tagot, hogy felelős állampolgárként kövesse az utasításokat, tartsa be az előírásokat, hogy mielőbb túllegyünk ezen a nehéz helyzeten.
A DUE Médiahálózat vezetői