Most már nem maradhat el! – 40. Médiatábor

Tavaly elmaradt, úgyhogy idén még jobban felpörgetjük! A DUE Médiahálózat idén nyáron újra elhozza neked az év legjobb 10 napját. 2021. július 16. és 25. között nyári Médiatábor.

Bár 2020-ban a koronavírus-járvány miatt meg kellett hoznunk azt a nehéz döntést, hogy elhalasztjuk a duésok által várva várt Médiatábort, idén újult erővel, kalandokra és játékos szakmai programokra kiéhezve újra nekilátunk a szervezésnek, hogy júliusban közösen, élményekkel gazdagodva és biztonságosan élhessük át azt a bizonyos tíz napot.

Reméljük, Ti is legalább annyira várjátok, mint mi!

Hogy lehet eljutni a táborba? 

Egyszerű: csak jelentkezni kell, IDE KATTINTVA.

Mi az, amit az élményeken kívül kap, aki eljön? Először is Balatonszárszón egy medencés szállóban tölthet el tíz napot, mindössze két percre a Balatontól. A szobák mindennel felszereltek, külön vizesblokk van mindegyikben és a napi négyszeri étkezésre sem volt még panasz. Emellett pedig mindent megkap, ami a média világa. Egy felszerelt rádióstúdiót, komplett lapszerkesztőséget és televíziós stúdiókat. Az újságírásba elismert, kiváló szakemberek vezetik be a résztvevőket, akik az InfoRádió, az RTL Klub, az MTVA és további médiumok munkatársai – amit ők nem tudnak a médiáról, azt nem is érdemes tudni.

Mi a menetrend? 

Reggel készül egy élő rádióműsor, aztán jön egy szakmai workshop, majd egy déli hírműsor, aztán este tévés produkciót nézhetünk végig, utána pedig jön egy könnyed program – vetélkedő, buli, filmvetítés, vitaest.

Milyenek a műsorok? 

Az egyik tavalyelőtti film díjat nyert egy fesztiválon. Az egyik rádióműsort elkérte a József Attila Múzeum. Szóval ilyenek – nemcsak nekünk tetszenek, hanem másoknak is. De itt még találsz egy csomó produktumot.

Kiknek szól? 

A felső tagozatos általános iskolásoktól egészen az felsőoktatási hallgatókig mindenkinek. Az is nagyszerű ebben a tíz napban, hogy a 12 éves és a 20 éves is megtalálja a közös hangot.

Mennyibe kerül?

A tábor teljes ára 99.000 forint.

2021. február 1 és március 31 között a Stipi-stopi akció keretében a jelentkezők 25.000 Ft kedvezményt kapnak, így a részvételi díj csak 74.000 Ft!

Nem lehetne olcsóbb? 

Dehogynem! Igaz, ehhez dolgozni kell: sikeresen kell részt venni a minden évben kiírt diákújságíró pályázaton. A nyertes akár 75%-os kedvezménnyel lehet ott a táborban, hogy aztán ő is olyanokat mondjon a végén, mint amilyen idézeteket felsoroltunk. Részleteket ide kattintva találsz!

Bővebb információ és jelentkezés a mediatabor.hu oldalon.