Élményeim a Strand Fesztiválról

Az idei Strand Fesztivál Balatonaligán rendezték meg augusztus 18-22. és 25-29. között. A „10 NAP STRAND” bár kisebb volt a megszokottnál, de így tán még hangulatosabb barátságosabb és ráadásul hosszabb is volt, mint azt az előző években megszokhattuk. A fesztivál legnagyobb támogatói 2021-ben a MOL, a Petőfi Rádió és a Telekom voltak.

Augustus 20-án érkeztem nagy izgalommal a fesztiválra, hiszen ezen a napon is számos sikeres és népszerű előadó szerepelt  a programban. A beléptetés gyors volt annak ellenére, hogy minden belépőnek be kellett mutatni a védettségi igazolványát. De így sem kellett hosszan és kimerítően sorban állnunk.

Már a bejáratnál is a Strand Fesztivál vidám logói kacsintottak ránk, és ezek a kedves motívumok az egész fesztivál területén elkísértek. Jókedvre derítettek az elszórva elhelyezett vidám táblák is, amelyeken kedvenc zene számaink ismert idézetei voltak olvashatóak.

 

Az est kénypontja, és az általam is leginkább várt fellépő ezen a napon a Halott Pénz volt. Az együttes előtt több érdekes előzenekar játszott és gyűlt a tömeg ahogy közeledett a főműsorszám. A koncerten halhattunk régebbi és újabb slágereket is, például a Darabokra törted a szívem-et és a Nincsen véletlen-t. A zenekar óriási sikert aratott. A visszatapsoláskor az Amikor feladnád-ot a tömeg együtt énekelte a Marsalkó Dávidékkal. A hangulat felejthetetlen volt.

A Halott Pénz koncert után egy hatalmas augusztus huszadiki tűzijáték következett, és bár a balatonvilágosi, az Államalapítást évfordulójának alkalmából rendezett tűzijáték közel sem volt akkora, mint a fővárosi, a Strand fesztiválon mégis színes, látványos és ámulatba ejtő volt.

A tűzijáték után, Alle Farben DJ előadásával folytatódott a programok sora. Az előadó szórakoztató, kellemes számokat játszott, melyekre jól lehetett táncolni.

Számomra ez egy fantasztikus élmény és egy felejthetetlen éjszaka volt. Jó szívvel ajánlom a STRAND-ot mindenkinek, aki jó hangulatú, színes, minőségi fesztiválon szeretné tölteni az idejét. Jövőre mindenképpen szeretném és ajánlom újra meglátogatni ezt a fesztivált.

(Sz. Zita)