Elstartoltak a Tudós csajok!

Nagy érdeklődés övezte 2021-ben a Tudós csajok programunkat. A tervezett 30 fős létszámot emiatt megemeltük, így negyven, a tudományok és az újságírás iránt egyaránt érdeklődő lány (és fiú) írhatta alá a képzési szerződést a DUE-val.

A Tudós csajok hétről hétre szerdánként találkoznak egymással és az előadókkal. Az első alkalmakkor még online zajlik a képzés, de reményeink szerint áprilistól lehetőség lesz már személyes találkozásra, kutatóintézetlátogatásokra is.

Az első foglalkozáson, február 24-én Dr. Szayly József, a DUE alelnöke köszöntötte a résztvevőket. Bemutatkoztak az ország különböző szegleteiből érkező diákok, leendő orvosok biológusok, kémikusok, állatorvosok és gyógyszerészek. Legtöbben ugyanis ezeket a szakmákat szeretnék űzni felnőttként. Komolyan veszik a tanulást, mert tudják, hogy nem könnyű bejutni az egyetemre. De mindannyian vonzódnak a média világához, ezért örültek nagyon, hogy a DUE Médiahálózat ebben az évben is elindította ezt a képzést.

A Tudós csajok program második óráján Kecskés István, a DUE elnöke, a Goal.com főszerkesztője, a Lakihegy rádió hírszerkesztője vezette be a tudós csajokat az újságírás rejtelmeibe. A résztvevők megtudhatták, hogy melyek azok a dolgok, amiket bele kell és mik azok, amiket nem szabad leírni egy hír vagy egy beszámoló során. A tudós palántáknak már nem okozhat gondot, ha meghallják az 5W+H kifejezést.

Mivel a résztvevők nagy része nem rutinos az újságírásban, ezért mindent az alapoktól kezdtünk és beszéltünk át, hogy ne maradjon senkiben sem megválaszolatlan kérdés a témával kapcsolatban – mondta Kecskés István. Egy újságírónak ma már nem elég az, hogy képes legyen megírni egy cikket, hírt vagy egy interjút, hanem a különböző képszerkesztő, vágó szoftverekhez is értenie kell.

Kecskés István felhívta a fiatalok figyelmét, hogy manapság annyi blog és oldal érhető el az interneten, mint korábban soha. Ennek megvannak a veszélyei is, hiszen sokszor elferdített, fake news tartalmak jelennek meg ezeken a felületeken. Ezért ha tájékozódni szeretnénk, érdemes olyan oldalakat felkeresni, amelyek megbízhatók és sok forrásmegjelölést használnak.

A következő órán Varga Gábor újságíró és PR szakemberrel, a DUE Tanácsadó testületének tagjával találkozhatnak majd a Tudós csajok. Ő azt mutatja majd be, hogy hogyan kell létrehozni olyan kreatív szövegeket, melyeket az olvasó nem lapoz át az első két sor elolvasása után. Kiderül majd az is, hogyan kell szöveget tömöríteni, bekezdéseket és tételmondatokat létrehozni, mi alapján tudunk szelektálni az információk közül.

Az újságírás alapjainak megismerése után jöhetnek a tudós órák. Március 17-én 18 órától, Meszlényi Valériával találkozhatnak a résztvevők.