Idén is ott voltunk a Fehérgyarmati Médianapon

A korábbi évekhez hasonlóan, idén is megrendezték a Fehérgyarmati Médianapot a Deák Ferenc Gimnáziumban. A program vendégei között voltak a DUE vezetőségi és szerkesztőségi tagja is – akiket Iszák Tibor igazgató mutatott be az ünnepélyes megnyitón. Idén három helyszínen, három különböző témában tartottuk előadásokat a diákoknak. Nézzük melyek is voltak ezek!

Az első helyszínen a DUE Tallózó szerkesztőségi tagjai, Bodor Julcsi és Vincze-Hajnal Blanka mutatták be, hogy hogyan is kezelik a DUE social média felületeit, főként az Instagramot és a Facebookot. Elmondták a tapasztalataikat, kiemelték a csapatmunka fontosságát és arra buzdították a fiatalokat, hogy ha valamit szeretnének elkezdeni, bátran és rendületlenül kezdjenek bele. Ezek után egy kisebb feladatot adtak a diákoknak: előre megadott témák alapján kellett egy Instagram posztot csinálniuk, plakáttal, captionnel, hashtagekkel. A témák között volt a közelgő VB, egy kedvenc énekesük/zenekaruk koncertjének plakátja vagy az iskolájuk reklámposztja.

A hagyományos médiumok mellett egyre többféle csatorna számít az emberek figyelmére. Influenszerek, bloggerek és vloggerek, nem utolsó sorban pedig az életünkben jelen lévő márkák, amelyek egyre inkább digitálisan kommunikálnak és intenzíven jelen vannak a kommunikációs térben. A márkák és a vállalatok sokféle üzenettel bombázzák az embereket és ezeknek nem minden része reklám. A közösség és a társadalom érdekében, sok esetben a közjót szolgáló, de az embereket befolyásoló kommunikációval vannak jelen az online térben. Varga G. Gábor, az Uniomedia tartalom igazgatója, a második szekció előadója erre hozott konkrét példákat, például bemutatta, miért fontos egy biztosítótársaságnak, hogy a vezetés közbeni okostelefon-használatról nevelje le az embereket.

A harmadik szekcióban az érdeklődő diákok megismerkedhettek az internetes sportoldalak működésével is. Kecskés István, a DUE Médiahálózat elnöke, a sportal.hu oldal főszerkesztője mesélt nekik egy új portál indításának nehézségeiről és örömteli pillanatairól is. Az újságíró felhívta a figyelmet arra, hogy milyen fontos az internetes médiában a címadás, illetve arra is, hogy mi a különbség a kattintásvadász és a figyelemfelkeltő címek között. A hallgatók érdekes információkat hallhattak arról is, hogy milyen fontos az újságírók és a sportolók közötti jó, de mégis távolságtartó kapcsolat fenntartása.

Nézd meg az eseményről készült videót te is!