Idén triplázna a szegedi OKTV-bajnok

Az OKTV egy 1923 óta megrendezésre kerülő többfordulós tanulmányi verseny, amin a 11. és 12. évfolyamos tanulók vehetnek részt. A hagyományos tantárgyakon kívül, a filozófiától kezdve a művészettörténetig bármiben kipróbálhatod magad. Így tett Németh Zita is, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium végzős évfolyamának tanulója. Tavaly olasz és francia nyelven ért el első helyezést, az idei tanévben pedig spanyolból fog indulni.

Zitát elsősorban az egyetemi felvételihez megszerezhető pluszpontok motiválták az indulásra tanárai mellett, akik szorgalmazták jelentkezését, hiszen úgy vélték, esélyes lehet a döntőbe jutásra, így mindenképpen megéri megpróbálnia. A felkészülést már szeptember elején elkezdte magántanárok segítségével.

„Hetente megcsináltam egy feladatsort, de az is sokat segített, hogy szoktam franciául és olaszul is filmeket, sorozatokat nézni, és próbálok sokat olvasni” – kezdte Zita. Mivel az évek során a feladattípusok nem sokat változnak, nem érte meglepetés az élesben sem. „Tudtam, hogy mire számítsak, és tudtam, hogy nem lesz könnyű, így végül nagyon örültem mindig, amikor továbbjutottam.”

A jövőbeli indulóknak is tud tanáccsal szolgálni. Úgy gondolja, ha nem is naponta, de fontos, hogy legalább hetente időt szánjunk a felkészülésre. Érdemes a korábbi évek feladatsorait megoldani, mert ezzel nem csak berögzül a feladattípus, de egy csomó olyan dolog is van, ami újra előjön minden évben, például a nyelvtanban. Az ismeretlen szavakat, kifejezéseket is elengedhetetlen kiírni, hiszen azok is visszatérőek lehetnek. A beszédre is nagy hangsúlyt kell fektetni, mert a második és harmadik forduló szinte csak szóbeli.

„Szerintem minden nyelvben a beszédet a legnehezebb folyékonyan megtanulni” – mondta. A szóbelihez is meg vannak adva a típusfeladatok, úgyhogy az a legjobb, ha rögtön azt gyakorolja be az ember. „Illetve nyilván, aki nagyon eltökélt, az egyedül is meg tudja csinálni, de szerintem egy tanár segítsége mindenképp jól jöhet.”

Sokat számít véleménye szerint az is, ha a résztvevők megkeresnek olyan diákokat is, akik korábbi években részt vettek OKTV-n, hiszen ők el tudják mondani, mire lehet számítani.

De vajon mennyi háttértudás kell ahhoz, hogy ilyen eredményeket lehessen elérni? Zita kiváló nyelvérzékkel rendelkezik, olaszból és franciából is C1-es van nyelvvizsgája, emellett angolból is, ami nem csoda, hiszen ilyen angol tagozatra jár.

„A franciát ötödik osztályban kezdtem el tanulni, az volt a második nyelvem, majd a gimiben is azt választottam. Az olaszt pedig hatodikban kezdtem a nagymamámmal, aki olasz szakos tanár volt.” Emellett egy éve spanyolul és egy hónapja németül is elkezdett tanulni. A nyelvtanuláshoz hozzátette, hogy szerinte nem igazán a nyelvérzéken múlik, hanem azon, hogy mennyi időt fektet bele az ember. „Azt javasolnám mindenkinek, hogy ne csak egy tankönyv alapján tanuljon, hanem próbáljon filmeket nézni, vagy könyveket olvasni.”

Elmondása szerint az a legjobb, ha olyan könyveket olvas az ember, amit eredetileg angolul írtak, és a tanulandó nyelvre van lefordítva, hiszen ilyenkor általában egyszerűsítik a nyelvezetet.

Zita elmondta, pozitív élményként élte meg a versenyt, nagyon kedvesek mind a vizsgáztató tanárok, mind a résztvevők. „Nagyon sokat lehet fejlődni az OKTV-nek köszönhetően, hiszen majdnem egy fél évig eltart, és aki hetente megcsinál egy feladatsort, az biztos, hogy sokkal jobban tudja majd a nyelvet ezután, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom.”

(Szathmári Emese)

A Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete „DUE Tallózó ismeretterjesztő ifjúsági magazin – tehetségsegítő és -fejlesztő program diákmédiásokkal” címmel, NTP-LAP-22-0003 kódszámon 2022.07.01. és 2023.06.30. között tehetséggondozó programot valósít meg a Nemzeti Tehetség Program, Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint az Emberi Erőforráskezelő 2.000.000 Ft-os támogatásával.