Idén újra DUE Karácsony

Idén újra DUE Karácsony

Akár csak többi programunkat, 2021-ben ismét megrendeztük a DUE Karácsonyt is, egy év kihagyás után. Az idei utolsó DUE-programnak a Púder Bárszínház adott otthont december 10-én, itt gyűltek össze mindazok, akik együtt meg szerették volna ünnepelni a szervezet idei sikereit, a közös munkát.

Az összejövetelt Bodor Júlia és Velek Domonkos műsorvezető páros nyitotta meg, valamint Henyecz Mimi aktív tagunk karácsonyi dallal köszöntötte a jelenlévőket. Ezután került sor a DUE és az ORFK-OBB közös videópályázatának eredményhirdetésére, a karácsonyi programra meghívást kapott a 10 legjobb nevező egyaránt értékes jutalmakban részesült. A nyertes Lukácsy Bálint lett, ő vehette át a 200.000 forint értékű KTM vásárlási utalványt Kecskés István elnöktől és Dr. Szayly József alelnöktől, pályaművét pedig levetítették a rendezvényen.

Kecskés István, a DUE elnöke is szólt pár szót a résztvevőkhöz, röviden értékelte az idei évet, és megköszönte mindenkinek a munkáját. Az intézőbizottság évösszegzőjét a műsorvezetők ismertették, melyből szintén kiderült, hogy a korlátozott lehetőségek ellenére sikeres évet tudhat maga mögött az egyesület. A 40. DUE Médiatábor, első szuperintenzív angoltábor, a 28. Országos Sajtófesztivál és Klímanap is erről tanúskodik, valamint a DUE Tallózó és Rádió színvonalas cikkei és műsorai is hozzájárultak a pozitív évzáráshoz.

Immáron nyolcadik alkalommal adták át a Kaczián Gábor-díjat, melyet ebben az évben Kuti Sándor vehetett át kiemelkedő közösségi és társadalmi munkájáért a DUE-ban. Ezután új tiszteletbeli tagokat is avatott az egyesület Székely Lajos és Kecskeméti Dávid személyében.

 

Az aktivisták díjazása előtt ismét Mimi csillogtatta meg énektudását, a Lepkeház varázs című tábordalt adta elő karácsonyi változatban, néhol saját szövegrészletekkel feldobva azt. Idei „legaktívabb aktivistáink” névsora: Bálint Boglárka (a legjobb újságíró), Bodor Júlia (a legsegítőkészebb újságíró), Bózsik Tamás (a legjobb cikk írója), Erdélyi Bíborka (a legjobb stílusú újságíró), Lovász Evelin (a legtöbbet fejlődő újságíró), Millei Anikó (a legeredetibb újságíró), Németh Fruzsina (a legszívósabb újságíró), Oláh Szabolcs (a legmegbízhatóbb újságíró).

2021-ben az Év DUE-sa címre Velek Domonkost találták a legméltóbbnak az egyesületben, majdnem 50%-os többséggel zsebelte be a díjat. Rajta kívül a legjobb ötbe került még Babcsány András, Bodonyi Dániel, Bodor Júlia és Hanti Márton.

A rendezvény hivatalos részének lezárása előtt karácsonyi kvízen mérettethették meg magukat a jelenlévők a Nagy Diák Tesztek applikáció felületén. Az alkalmazáshoz csatlakozva mindenki a telefonján keresztül tudott válaszolni a kérdésekre, a legtöbb helyes választ adó Tóth Viktória pedig egy okosórával gazdagodott a játék végén.

A műsorvezetők búcsúgondolatai után a rendezvény hivatalos része véget ért, a résztvevőket állófogadás várta a 2021-es DUE Karácsonyi buliján.

Oszd meg a Facebook-on!

Események

Social

9,071RajongóTetszik
1,083KövetőKövetés
237FeliratkozóFeliratkozás

Legyél DUE-tag!

Egyre több kedvezményt kapnak a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesületének tagjai. A DUE sajtóigazolványa kinyitja a kapukat a diákújságírók előtt, legyen szó interjúról, vagy egy kiállítás meglátogatásáról.

Tagság hosszabbítás

Nálunk mindig október 31-én ér véget a DUE-év, és ezzel lejár a DUE-tagság érvényessége. Figyelj rá, hogy ne szakadjon meg a tagságod, és mielőbb...

Ne dőlj be!

Idén újra DUE Karácsony

Oszd meg a Facebook-on!

Idén újra DUE Karácsony

Oszd meg a Facebook-on!

X