Igazi albumeső

Az év egyik legjobb hetén vagyunk túl, mint dalok, mint albumok tekintetében. A BLACKPINK albuma után megérkezett Korea másik popbandájának, a BTS-nek a legújabb lemeze. Emellett az idei év két talán legnagyobb felfedezettje, SAINt JHN és Megan Thee Stallion is új albummal jelentkezett, ezek közül ráadásul számomra az év egyik legjobb darabja. A popzene csillagai pedig két, az idő múlásával biztosan nagyon népszerű dalra álltak össze. Hogy kik ezek pontosan, a cikkben megtudhatod, úgyhogy ne is húzzuk tovább az időt, nézzük, mivel gazdagodtunk az év 47. hetén:

BTS – BE

Hát, ez az album sem szerettette meg velem a k-pop műfaját. Világ életemben szkeptikus voltam a koreai tinibandák dalaival szemben, sőt pár évvel ezelőtt a világból ki tudtam volna futni, ha valaki egy ilyen dalt tett volna be valamilyen bulin. Mára már jóval toleránsabb lettem, ennek köszönhető, hogy idén ez már a második(!) ilyen stílusú album, amelyik bekerül a heti válogatásba. Októberben ráadásul a BLACKPINK-es lányok lemeze kifejezetten tetszett. Ez viszont a BTS, BE című albumjáról egyáltalán nem mondható el. Egyedül a már korábban rekordokat döntött Dynamite az a dal, amelyik hallgatható volt számomra. Sokkal energikusabb, megfogóbb és élvezhetőbb is, mint a többi szám. Tipikusan olyan érzésem van, hogy a srácok biztosak voltak a Dynamite sikere után és kicsit a többi dal el lett feledve, merthogy a Dynamite majd úgyis hozza az eladásokat. Összességében nem számítottam megváltásra, viszont nekem ez egy egyszeri hallgatós albumra sikerült.

SAINt JHN – While the World Was Burning

2020 egyik legnagyobb nyertese a zeneiparban egyértelműen SAINt JHN. A brooklyni rapper nevét szerintem nem sokan ismerték januárban, most viszont kevés olyan rappet kedvelő egyént lehet találni, aki ne ismerné. A While the World Was Burning az előadó harmadik albuma, ő viszont inkább csak egy kollekcióként utal rá. 12 dalt kaptunk, amelyek közül kettő már két korábbi válogatáson is szerepelt, viszont itt egy másik verzióját hallhatjuk. Az egyik a Billboard Hot 100 élén 13 eltöltött Roses, amire most Future ugrott rá egy remix erejére, a másik pedig A Boogie Wit da Hoodie-val közös Monica Lewinsky, egy DaBaby verzével megspékelve. Véleményem szerint az album tökéletesen bizonyítja, hogy SAINt JHNnek nem csak egy egyszámos előadónak kellene lennie, hiszen a WTWWB az egyik legminőségibb darabb, amivel eddig idén találkoztam. Nem hosszú, kellően változatos és még a vendégelőadók sem viszik el a showt. Pedig olyan nevek is szerepelnek rajta, mint Kanye West, Kehlani, vagy épp Lil Uzi Vert. Számomra az idei év egyik legkellemesebb csalódása ez a lemez, és talán az első olyan, ahol az összes dalt tudnám jó sokáig repeat-en hallgatni.

Megan Thee Stallion – Good News

2020 másik nagy nyertese, Megan Thee Stallion is új albummal jelentkezett, ami már a második az idei évben. A hatalmas sikert aratott Suga után már sokkal több szem figyel Megan munkásságára, amit ő is tud, ezért elmondása szerint a Good News még nagyobb dobás is lehet, mint amekkora a Suga volt. Nos, bennem kifejezetten ellentétes érzéseket váltott ki az album. Az egyik dalon azt éreztem, hogy Megan jogosan van titulálva generációja egyik, ha nem a legjobb női rapperének, míg egy másikon olyan volt, mintha egy Walmart kiadásos Cardi B-t hallanék. A featek egészen jóra sikerültek, a 2 Chainz és Big Sean közreműködésével készült Go Crazy az egyik legjobb dal lett a lemezen, a szóló dalok közül pedig a kicsit poposabb Don’t Rock Me To Sleep volt az, ami bejött. A Good News nem lett egy rossz album összességében, sőt, robbanhat is akkorát, mint a Suga, viszont vannak benne olyan dalok, amelyek nem feltétlenül felfelé húzzák a róla alkotott összképet.

DaBaby – My Brother’s Keeper (Long Live G)

Kétség kívül a legszomorúbb megjelenés az e hetiek közül DaBaby EP-je, a My Brother’s Keeper. Annak ellenére, hogy az észak-karolinai rapper az év során már kiadott egy albumot, a deluxe verziójával együtt, a sors úgy hozta, hogy érkezett egy újabb EP. DaBaby testvére november elején öngyilkos lett, neki a tiszteletére jelentette meg az előadó legújabb kislemezét, ami egy az egyben neki szól. A Meek Mill-el és Polo G-vel gazdagított EP-n teljes mértékben lehet érezni az érzelmességet, és emiatt szerintem DaBaby egyik valaha volt legjobb darabja lett.

Miley Cyrus, Dua Lipa – Prisoner

Az utolsó dal is megérkezett, már csak egy hetet kell várni Miley Cyrus legújabb albumára, a Plastic Hearts-ra. A Prisoner egy Dua Lipával közös, megszokott stílusú retro pop dal lett, amiben a két énekesnő arról beszél, hogy milyen érzés egy olyan kapcsolatban lenni, ahol az egyik fél elnyomja a másikat, és emiatt szinte bebörtönözve érezzük magunkat. A Prisoner nekem bejött, viszont kissé aggodalommal töltött el egyben, hiszen már a Midnight Sky és a Heart Of Glass is nagyon hasonló volt. Szóval nagyon remélem, hogy az albumban lesz egy kis változatosság, annak ellenére, hogy az idei bevált recept egyértelműen a retro pop.

Shawn Mendes, Justin Bieber – Monster

Valahogy úgy érzem, hogy 2020 elhozta nekünk, vagy legalábbis a tinilányoknak azt a kollabot, amelyre mindig is vártak. Shawn Mendes és Justin Bieber végre összeállt egy számra, ennek az eredménye a Monster, ami majd a jövő héten érkező Wonder című Shawn albumra kerül majd. Már nyáron megindultak a pletykák a közös dal lehetőségéről, miután mindkét énekest látták közösen stúdiózni. A Monster-en a két előadó az élet és a zene veszélyeiről és az ebből adódó bizonytalanságról beszél. Véleményem szerint a dal kifejezetten jól sikerült, hasonló vibeja van, mint a Wondernek, és jól összeillik Shawn és Justin hangja is. Ezek után nagyon várom már a jövőhetet, és biztos vagyok benne, hogy még egy számomra is tetsző albumot fogunk kapni.

(Lendvai Martin)

(Borítókép forrása: pitchfork.com)