Instamami mód bekapcsolva

2024-ben már egyáltalán nem lepődünk meg, ha valaki internetes tartalomgyártással foglalkozik, hiszen a közösségi média teljesen az életünk része lett. Egyre több az anya, apa, és családi influenszer is, ami gyakran oda vezet, hogy kisgyermekek kerülnek a kirakatba, anélkül, hogy bele tudnának szólni, hogy akarják-e egyáltalán.

A családi influenszerek követőtábora nem véletlenül éri el akár a több milliót is, és ennek oka nem csak abban rejlik, hogy a gyerekek aranyosak. Azok a szülők, akiknek több gyerekük van, háztartást vezetnek, dolgoznak és még az közösségi csatornáikat is egyszerre menedzselik, az az igazság, hogy tudhatnak valamit. A követők nem csak ingyenes gyereknevelési tanácsokat kaphatnak, de azt is könnyebben tudják eldönteni, hogy éppen melyik babakocsit vagy gyerekmedencét vásárolják, hiszen a népszerűsítő szülők már kipróbálták helyettük a termékeket.

Tartalomgyártói szempontból elég jó lehet, amikor ismert gyártók kérik fel őket arra, hogy mutassák be a legújabb terméküket, amiket nekik így ki sem kell fizetniük. Gondolhatnánk, hogy a családi influenszerek csatornáin feltűnő gyerekeknek óriási élmény, hogy alkalmanként szépen kiöltözhetnek és illegethetik magukat a kamerának, vagy olyan vízió lebeghet egy ilyen család előtt, hogy évek múltán nem a mázsás fotóalbumot kell majd levenniük a legfelső polcról, hanem a telefonjukon görgethetik végig életük legfontosabb, megörökített pillanatait.

Azonban a „mamivloggereket” gyakran éri kritika is. Hiszen mit tud tenni a kiskorú, akinek minden napja dokumentálva van és idegenek milliói követik a cseperedését? Semmit. Nyilván mikor felnőnek ezek a „sztárgyerekek”, megvan a lehetőségük, hogy döntsenek ilyen kérdésekben, de akkor már késő, hiszen ami egyszer fölkerül az internetre, az bizony ott is marad. Hatalmas digitális lábnyomot kapnak az ölükbe, amikor már önállóan dönthetnének arról, szeretnék-e azt.

Sokan firtatják, hogy mennyire etikus, hogy a gyerek életét milliók vizsgálják árgus szemekkel, a szereplők pedig sokszor azt gondolják, hogy nekik ebbe nincsen beleszólásuk, pedig de: minden gyereknek joga van szólni a szüleinek, ha nem szeretne szerepelni a képeken, nem szeretne részt venni a nyilvános szereplésben. Egyre több olyan kezdeményezés van, ami támogatja a felnövő gyerekeket, hogy ügyesen képviselni tudják a jogaikat. Persze vannak radikálisabbak is: Ausztriában például pár évvel ezelőtt egy tinilány perelte a szüleit, mert azok nem voltak hajlandók leszedni a róla készült képeket a Facebookról. Érdemes inkább kezdettől tudatosnak lenni a megosztott tartalmainkkal kapcsolatban, és a gyermekeket, akik erre nem tudnak engedélyt adni, vagy kifejezetten kérik, hogy ne szerepeltessék őket szüleik, ne tegyük a kirakatba.

 


A helyes és tudatos internethasználatról sokat megtudhatsz a Nagy Diák TudatosNet Teszten, ahol értékes nyereményekért tesztelheted is, mennyire vagy jártas a témában!

A Yettel ProSuli oldalán a TudatosNet menüpontban további játékokat és ismeretterjesztő anyagokat találsz, amelyek segítségével Te sem tévedsz el a neten!


 

(Tóth Katinka)