Karácsonyra még nagyobb karácsony – Interjú Zsigmond Emőkével

Karácsonyra még nagyobb karácsony – Interjú Zsigmond Emőkével

A Nagykarácsonyt, az első kifejezetten karácsonyi témájú magyar filmet 2021. november 25-én mutatták be a mozikban. Tiszeker Dániel moziját a sajtóvetítésen tekintettük meg, ahol Zsigmond Emőkével, a női főszereplővel beszélgettünk.

A filmben egy tanítónőt játszol. Nekem az anyukám pedagógus, így nagyon sok dologban felfedeztem őt az alakításodban! Hogyan készültél szerepre?

Az én édesanyám is tanárnő, így az ő segítségével sikerült néhány alsós osztályba betekintést nyernem. Elmentem Vácra a Földváry Károly Általános Iskolába, és beültem a kis zöld padokba. Izgalmas volt figyelni az alsó tagozatos pedagógusokat, illetve a gyerekeket, hogy milyen közösséget alkotnak.

Gondolom, aztán külön is konzultáltál a tanárokkal, valamint a régi gyermekkori emlékeidre is hagyatkoztál egy keveset.

Természetesen van egy adag saját élménye is az embernek egy másik perspektívából. Jó volt látni az iskolát a másik szemszögből, mint ahogyan azt gyermekként tettem. Ellenben nem akartam csak a saját emlékeimre hagyatkozni, emiatt, folyamatosan átbeszéltem a szerepemet a tanárokkal, amíg az iskolába jártam.

Tiszeker Dániellel már korábban is dolgoztál együtt a #Sohavégetnemérős film kapcsán. Hogyan kereset meg ezúttal téged?

Igazából már az előző film kapcsán is kiderült, hogy nagyon jól tudunk együttműködni. Így nem kellett sokat győzködnie, mikor mondta, hogy készít egy új filmet. Már az elejétől úgy készítette el a karaktereket, hogy Ötvös Andrásra (a férfi főszereplőre – a szerk.) és rám írta.

A filmnek elég jó nevű a szereplőgárdája. Gondolok itt arra, hogy együtt játszol Scherer Péterrel, Pokorny Liával és Szerednyey Bélával. Volt benned emiatt valami izgalom?

Inkább vártam és kíváncsi voltam. Figyeltem őket, miközben forgattak, ami nagyon tanulságos volt. Úgyhogy pont felszabadító volt, mintsem feszengést okozott volna.

Van egy jelenet a filmben, ami a Vígszínházban játszódik. Gondolom, nagyon vicces és izgalmas volt ott forgatni.

Igen, ott például kiderült, hogy kinek van tényleg tériszonya a stábból. Volt két hangosító, és az egyikük rádöbbent, hogy egy pont után nem tud továbbmenni. Igy átadta a felszerelését a másiknak, hogy onnantól ő csinálja meg a jelenetet.

Mikor kezdődött el a forgatás és mikor fejeződött be?

Pont karácsony után, december 29-én kezdtünk el forgatni nagyjából februárig. Majd júniusban az utóforgatások során is forralt bort szorongattam. Úgyhogy ez egy nagyjából egy éve tartó ünnepség a számunkra.

Akkor júniusban ugyanúgy kabátban voltatok forgatni?

Nagy téli kabát, kesztyű, sapka, sál és forralt bor a negyven fokban. Egy nagyon jó kihívás volt.

Hogyan tudnád ajánlani a Nagykarácsonyt az olvasóink számára?

Alapvetően a télnek szerintem nagyon kevés szerethető pontja van, a karácsony pont ilyen. Aki ezt szereti, annak egyrészt hangolódásnak jó, másrészt tud ünnepelni egy filmmel.

 

(Németh Máté)

Oszd meg a Facebook-on!

Események

Social

9,071RajongóTetszik
1,083KövetőKövetés
237FeliratkozóFeliratkozás

Legyél DUE-tag!

Egyre több kedvezményt kapnak a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesületének tagjai. A DUE sajtóigazolványa kinyitja a kapukat a diákújságírók előtt, legyen szó interjúról, vagy egy kiállítás meglátogatásáról.

Tagság hosszabbítás

Nálunk mindig október 31-én ér véget a DUE-év, és ezzel lejár a DUE-tagság érvényessége. Figyelj rá, hogy ne szakadjon meg a tagságod, és mielőbb...

Ne dőlj be!

Karácsonyra még nagyobb karácsony – Interjú Zsigmond Emőkével

Oszd meg a Facebook-on!

Karácsonyra még nagyobb karácsony – Interjú Zsigmond Emőkével

Oszd meg a Facebook-on!

X