Van egy utca, amelyen már nem szívesen sétálsz végig. Egy pad, amely mellett inkább elfordítod a fejed, vagy egy épület, amely akaratlanul is felidéz benned valamit, amit már rég magad mögött hagynál. Ilyenkor legszívesebben elkerülnéd az egészet, és soha többé nem térnél vissza. Számomra is számtalan ilyen hely létezik. A kérdés azonban az, hogy valóban maga a hely váltja-e ki belőlünk ezeket az érzéseket, vagy sokkal inkább az emlék, amelyet hozzá kötünk.
Horvátország kulturális és természeti értékei mindig is közel álltak hozzám – szerencsére számos alkalommal ellátogathattam már az országba. Pag szigete és Drage tengerpartja egyaránt gyönyörű emlékként él bennem, ám a hozzánk légvonalban legközelebb fekvő nagyobb horvát város, Eszék, sokáig inkább kellemetlen érzéseket keltett bennem. Számos élmény köt ide: osztálykirándulások, családi látogatások, bevásárlások és nyári kiruccanások egyaránt. A korábbi tapasztalataim miatt azonban sokáig nem tartozott a kedvenc úti céljaim közé. A közelmúltban ismét lehetőségem nyílt felkeresni, és ezúttal egészen más szemmel tekinthettem rá.
Újra megcsodálhattam a Szent Péter és Pál-társszékesegyházat, amely Horvátország legmagasabb temploma. Különösen érdekesnek találtam, hogy vörös téglából épült, megjelenése pedig már kívülről is magára vonzza a tekintetet. Hasonlóan figyelemre méltó a Szentháromság téren található Szlavónia Múzeum (Muzej Slavonije) is. Bár a múzeumok nem feltétlenül tartoznak a fiatalok legkedveltebb célpontjai közé a városnézés során, ez a hatalmas regionális gyűjtemény számos érdekességet tartogat, így számomra is kellemes meglepetést okozott.
A legnagyobb pozitív csalódást mégis a Dráva-part és az eszéki gyalogos híd jelentette. Korábban is sok időt töltöttem a városban, most azonban egészen új élményekkel gazdagodtam. Nem véletlen, hogy a folyópart a helyiek és a látogatók egyik kedvelt sétálóhelye: a Dráva közelsége számomra különösen vonzóvá teszi a környéket. Mindig feltöltődésként élem meg, ha végigsétálhatok a partján. Igaz, korábban akadt olyan alkalom is, amikor legszívesebben hazáig úsztam volna a folyón át, máskor pedig – megfelelő vízállás mellett – akár gyalog is megtettem volna az utat. A Dráva bal partjáról a Kompa nevű komp rövid idő alatt átviszi az utasokat az eszéki állatkertbe (Zoo Osijek), amely szintén érdekes programlehetőség lehet az arra járóknak.
Horvátország azonban nemcsak a tengerpart és a történelmi városok miatt tartogat különleges élményeket. A Papuk-hegység és az itt található Papuk Természetvédelmi Park (Park prirode Papuk) a természet és a túrázás kedvelőinek is remek úti cél. A sűrű erdők, a változatos túraútvonalak és a hegyvidéki táj egészen más arcát mutatják meg az országnak. Egy-egy kirándulás során nemcsak a természet szépségeiben gyönyörködhetünk, hanem a mindennapokból is kiszakadhatunk. Számomra különösen jó élmény, hogy Horvátországban a tengerparti pihenés mellett ilyen tartalmas, természetközeli programokra is lehetőség nyílik. Esős időben azonban egy-egy séta akár életveszélyesnek is bizonyulhat, számomra mégis ez az a hely, ahová bármikor visszatérnék, annak ellenére, hogy már többször is jártam itt.
Hazánkhoz szintén közel található Bécs, ahol szinte egymást érik a látnivalók. A gótikus építészet egyik meghatározó jelképe, a Szent István-székesegyház (Stephansdom), a világhírű Bécsi Állami Operaház (Wiener Staatsoper), valamint a Bécsi Szépművészeti Múzeum (Kunsthistorisches Museum) és a Természettudományi Múzeum egyaránt megér akár több látogatást is. A város egyik legszebb tulajdonsága számomra, hogy szinte minden épület és nevezetesség őriz valamit a múltból, és lépten-nyomon felfedezhetők a történelem apróbb-nagyobb lenyomatai. A látogatásaim során ugyanakkor mindig megtapasztaltam, hogy a turisták tömege sokszor megnehezíti a városnézést és a látnivalók nyugodt felfedezését. A legnagyobb csalódást a karácsonyi vásár jelentette, ahol a zsúfoltság mellett a túlárazott forró csokoládé sem igazán nyerte el a tetszésemet. Mindezek ellenére bármikor szívesen visszatérnék Bécsbe, már csak a város szépsége és különleges hangulata miatt is. Pedig aki ismer, tudja, mennyire nem kedvelem a hatalmas tömeget és a felesleges pénzköltést.
A közelmúltbeli látogatásaim során azonban nemcsak Eszéket és Bécset láttam újra, hanem a saját hozzáállásomat is sikerült más szemszögből megvizsgálnom. Rájöttem, hogy sokszor mondok nemet olyan utazási lehetőségekre, amelyek egyébként rengeteg élményt tartogathatnának, pusztán azért, mert korábban valamilyen kellemetlen emlék kötődött az adott helyhez. Pedig egy rosszul sikerült kirándulás, egy csalódás vagy egy nehéz időszak nem feltétlenül határozza meg azt, hogy milyen élmények várhatnak ránk ugyanott évekkel később.
Talán éppen ezért érdemes időnként levennünk a fátylat a szemünkről, és új esélyt adnunk azoknak a helyeknek, amelyeket korábban már elítéltünk. Eszék és Bécs is emlékeztetett arra, hogy egy város szépsége és értéke nem tűnik el attól, hogy mi egy ideig nem tudunk rá jó érzésekkel gondolni. A múltat nem kell kitörölnünk, és a kellemetlen emlékeket sem kell megtagadnunk, de nem szabad hagynunk, hogy azok minden új lehetőséget elvegyenek tőlünk. Hiszen egy hely több annál, mint amit egyetlen emlék jelent számunkra. Néha csak vissza kell térnünk, hogy ezt mi magunk is felismerjük.
(Kiemelt kép: Papuk-hegység Horvátországban. A képek a szerző saját munkái)
