„Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket / üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd / szőlőt, hatalmas, jáspisfényü körtét, / megannyi dús, tündöklő ékszerét.” – Miközben a melki apartmanunk nappalijában reggeliztem, Kosztolányi Dezső Őszi reggeli című verse jutott eszembe.
A szállásunk étkezőasztalán lévő gyümölcsöstál tartalma részben otthonról, részben az osztrák Billa üzletlánc kínálatából származott. Szokás mondani, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Egy teljes napunk volt, és sok látnivaló várt ránk: muszáj volt kellő energiát gyűjteni, mielőtt útnak indultunk. Az őszi szünet három napját az ausztriai Melkben töltöttem a családommal – erről szól ez a beszámoló.
- nap: szombat
Melk Bécstől körülbelül 85 kilométerre fekszik, az A1-es autópálya mellett. Legfőbb nevezetessége a melki apátság, amely Ausztria egyik legjelentősebb barokk épületegyüttese. Otthonról, Pest mellől szombat reggel fél tízkor indultunk útnak autóval, a teljes levezetendő táv 370 kilométer volt. Négyen utaztunk: a szüleim, a testvérem és én. Kényelmes tempóval haladtunk, nem siettünk; érdekes észrevétel, hogy az osztrák autópályákon többnyire mindenki szabályosan közlekedik, mivel ott szigorúan szankcionálják a gyorshajtást. Összesen egyszer álltunk meg: a legelső osztrák benzinkúton vettünk egy autópálya-matricát.
Nem sokkal délután kettő után érkeztünk meg a város központjában elhelyezkedő apartmanunk elé, amelyet egy népszerű szállásfoglaló oldalon foglaltunk. Az egész kirándulás alatt sehol nem kellett fizetnünk a parkolásért. A szállásunknak ugyan nem volt saját parkolója, de szombat délután kettőtől hétfő reggelig ingyenes volt az utcai parkolás, október 26., hétfő pedig nemzeti ünnep volt, így ugyancsak nem kellett fizetni. Miután kipakoltuk a csomagokat az autóból, elmentünk bevásárolni. A Billa kínálata nagyjából azonos bármilyen mai szupermarketével, a kasszánál pedig nagyságrendileg hasonló végösszeg jött ki, mintha itthon lettünk volna.
A bevásárlás után egy gyors uzsonnázás következett, majd sétálni indultunk, hogy felfedezzük a várost. Melk nagyon hangulatos település, lakosainak száma körülbelül 5700 fő. Belvárosa nem mondható nagynak, de a szépen felújított régi házak hamar magukkal ragadják az embert. Mivel az apátság egy magas sziklára épült, így a belváros minden utcájából jól látható – az óriási épületegyüttes a város fölé magasodva méltóan uralja a teret.
Sétánk alatt lassan sötétedni kezdett. Egy kis lépcsőzés után felmentünk az apátság főbejáratához, hogy megnézzük, másnap hol fogjuk kezdeni a napot. Már teljesen besötétedett, mikor vacsorázni szerettünk volna – találtunk egy autentikus osztrák éttermet, ahol a rendelésnél hamar kiderült, hogy a felszolgáló magyar. Mindnyájan bécsi szeletet kértünk.
- nap: vasárnap
Nem sokkal kilenc óra előtt már az apátság főbejáratánál voltunk. Az óraátállítás miatt „sokáig” tudtunk aludni, mégis korán kezdhettük a napot. Szokatlan, de érdekes ötletünk támadt: ugyan egyikünk sem beszél németül, de kíváncsiak voltunk arra, milyen egy mise külföldön. Szinte egyetlen kukkot sem értettünk az elhangzottakból, így a templom belső díszítéseiben és az orgonajátékban gyönyörködtünk – furcsa érzés volt. Egyedül a Miatyánkot és az Apostoli hitvallást ismertem fel, mivel szótagszámra és ritmusra nagyjából megegyeztek a magyar változattal. Véleményem szerint egyszer érdemes kipróbálni, hogyan érezhették magukat a hívek a templomban Luther (később az ellenreformáció) előtt, amikor még nem anyanyelven zajlott a liturgia.
A mise után elmentünk az apátság területén működő étterembe, ahol ittunk egy kávét. Érdekes, hogy az étterem nem volt hipermodern: az ajtó fotocellás volt, a mosdók teljesen fel voltak újítva, de a mennyezet és a lámpák a nyolcvanas-kilencvenes évekből származtak. Az asztalok és székek ugyancsak régebbi darabok voltak, de valószínűleg új huzat borította őket. Tapasztalataim alapján egy-egy felújításkor nálunk egyre több helyen szokás teljes mértékben megválni a régitől, akkor is, ha a régi és az új elemek jó összhangban lehetnének egymással.
Ezt követően megnéztük az állandó kiállítást, a panorámateraszt, a könyvtárat, végül pedig a templomot – amit nem sokkal korábban már alaposan szemügyre vettünk. A családi belépőjegy ára 40 euró volt. A teraszról pazar kilátás nyílt a városra, ami a Duna mellett fekszik. Egyébként az apátságot és környékét, a Wachau-völgyet a National Geographic 2008-ban a világ legszebb kulturális úti céljainak egyikévé választotta. Az épületkomplexum évente több százezer turistát vonz, de nem volt ez mindig így: az apátságot 1089-ben alapították – több mint 900 éve élnek itt bencés szerzetesek, a látogatók előtt azonban csak 1960 óta áll nyitva.
Közelgett az ebédidő – mivel előző este kipipáltuk az elegáns éttermes programpontunkat, így egy egyszerűbb helyet kerestünk. Választásunk a helyi kebabosra esett. Pont, mint minden helyen, itt is voltak rajtunk kívül más magyarok is – a szomszéd asztalnál ülő család beszélgetéséből akarva-akaratlanul kihallottuk, hogy ők többször is jártak már a városban, és ettek már ezen a helyen.
Az idő egész nap borús volt, de szerencsére sokáig megúsztuk eső nélkül. Már majdnem teljesen bejártuk az apátság kertjét – ide is érvényes volt a délelőtt megváltott jegyünk –, mikor elkezdett esni. Fél négy körül értünk vissza a szállásunkra. Eredeti elképzelésünk szerint este még sétáltunk volna egyet a városban, de az eső elmosta a tervünket.
- nap: hétfő
Megreggeliztünk, összepakoltunk. A csomagokat bepakoltuk az autóba, majd „bepótoltuk” az előző este elmaradt sétát. A csöpörgő eső és a nemzeti ünnep miatt nem sok ember járt az utcán, de ennek is megvolt a maga varázsa. Ezután elindultunk hazafelé – direkt fogalmaztam így, mivel nem egyenesen haza, hanem Sankt Pöltenbe tartottunk, ami Bécs felé útba esett.
St. Pölten Melkhez képest nagyváros, tízszer annyian lakják, ez Alsó-Ausztria központja. Életemben először itt ettem sült gesztenyét. A gesztenye mellett még egy dolog tetszett különösen: a legtöbb osztrák üzlet kirakata sokkal letisztultabb, rendezettebb, mint sok itthoni üzleté. A városnézés után, délután egy óra körül elindultunk haza.
Összegzés
Úgy hiszem, három nap pont egy Melk méretű város kényelmes tempóban való felfedezéséhez ideális; egy kis időre fel tudtuk venni a hely ritmusát, nem vállaltuk túl magunkat. Még most is élesen emlékszem a meglátogatott helyszínekre, az apátság külső és belső tereire, a boltok kirakatára, a színekre, szagokra, a hangulatra.
(Kiemelt kép: A melki apátság beltere. | Fotó: Török Zoltán)
