Nem csak Afrikát érinti az elsivatagosodás

A 2022 nyarán megrendezett 41. DUE Média és Kommunikációs Médiatábor két érdekes klímavédelmi előadáson vehettek részt a tábor lakói. A Baptista Szeretetszolgálat látogatott el hozzánk Balatonkenesére, ahol a szervezet és a klímavédelem kapcsolatáról beszéltek Climate of Change nemzetközi kampány keretében. A Szeretetszolgálat csapatát erősítette Lévay Anna középiskolai tanuló, aki a nemzetközi kampány részeként megrendezett klímavédelemmel kapcsolatos középiskolás kategóriában a vitaverseny nyertese lett.

Ennek köszönhetően Annának lehetősége volt Ciprusra ellátogatnia, hogy egy tanulmányi út során saját szemével láthassa az Európát is sújtó felmelegedés eredményeit. Tapasztalatairól kérdeztük őt.

„A Climate of Change program keretében látogattam el Ciprusra, 13 ország résztvevőivel együtt. Minden országból csak egy embert választottak ki, és egy hetet töltöttünk el a szigeten. Alapvetően a klímaváltozás Ciprusra gyakorolt hatását mentünk el megvizsgálni, hogy a saját szemünkkel is láthassuk az Európára gyakorolt hatásait, de rengeteget megtudtunk a klímaváltozásról, melyik ország milyen intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy megállítsák ezt a folyamatot. Emellett részt vettünk különböző workshopokon is, ami a klímavédelemmel kapcsolatos tudásunkat bővítette.

Hogyan telt egy napotok? Milyen programokon vetettek részt?

Reggel volt egy megbeszélésünk, amikor a túravezetőinkkel átbeszéltük, hogy mit fogunk aznap látni, és alapvető információkat kaptunk. Volt olyan napunk, amikor csak délelőtt voltunk terepnézőben, de volt, hogy egész nap kint voltunk a szabadban. Például, amikor ciprusi erdőket látogattunk meg, hogy megnézzük az erdőtüzek hatását, akkor reggel az erdőtüzekről tanultunk, és egész nap kint voltunk.

 

Nekem ez volt az egyik kedvenc programom, mert nagyon érdekes volt azt látni, mit okoz egy erdőtűz. Ennek keretében három különböző erdőrészt vizsgáltunk, az egyiket nem érintette a tűz, a másik rész 3 éve égett le, a harmadik pedig nagyjából 15 éve. Itt láthattuk hogyan regenerálódik az élővilága, beszéltük arról, hogy szükséges-e ehhez emberi beavatkozás, de arra jutottunk, hogy nem, sőt lehet, hogy még ártalmas is.

Továbbá ellátogattunk az Akamas-félszigetre, ami egy természetvédelmi övezet, és egyben Ciprus legnagyobb nemzeti parkja. Itt él a jupiter fa, amiből gint készítenek. A szárazság miatt, ami Ciprust sújtja, azonban az erdőtűz veszélyének vannak kitéve ezek a területek, és ez a jupiter fa kihalásához is vezethet.

Milyen újat tanultál az út során?

A tengeri ökológiáról is szó esett, ezen belül a tengeri teknősökről sokat tudhattunk meg, például, hogy a klímaváltozás hogyan befolyásolja a teknősök nemét. Mert ha a tojás hűvösebb körülmények között tud fejlődni, hím lesz belőle, ha nagyon meleg van, akkor nőstény. Ezáltal a felmelegedés nem csak az élőhelyüket fenyegeti, de az egyedek szaporodására, ezáltal számára is nagyban veszélyt jelent.

Ami számomra nagyon érdekes program volt, amikor elmentünk arra a partra, a Lara-öbölbe, ahol a tengeri teknősök tojást szoktak rakni. És ez a fajta teknős (Green turtle / Közönséges levesteknős) a világon csak Cipruson és Törökországban rak tojást.

Milyen utóélete van a programnak?

Vannak olyanok, akik a program keretében Egyiptomba megrendezésre kerülő klímacsúcsra utaznak, hogy képviseljék a fiatalokat, és hogy átnyújtsák a döntéshozóknak a petíciót, ami a Climate of Change projekt egyik fő célja. Én Tallinba fogok most utazni, ahol egy olasz lánnyal a klímamigrációról fogunk beszélni.

Ha szeretnél te is tenni a klímaváltozás ellen, akkor írd alá a #Climate of Change petícióját!

(Bihari Bernadett Luca)

A cikk a Technológiai és Ipari Minisztérium támogatásával jött létre!