Az ittas vezetéssel nem szabad viccelni. De akkor mi a teendő, ha a saját autóddal érkeztél egy átbulizott éjszakára és meg akarod úszni, hogy másnap vissza kelljen menned érte? A megoldás: sofőrszolgálatok. Fikó Nacsóval, a Nagy Medve sofőrszolgálat tulajdonosával beszélgettünk a szolgáltatás előnyeiről.
Hogyan jött az ötlet, hogy sofőrszolgálatot indíts?
Kilenc évvel ezelőtt egy olyan cégnél dolgoztam, ahol külsős sofőrszolgálatokkal működtünk együtt. Készítettem egy saját szolgáltatásról szóló tervet, amivel pénzt spórolhatott volna meg a cég. Az akkori ügyvezető el is fogadta, de pont mielőtt beindítottuk volna, egy másik ügyvezető került a helyére, így megbukott a kezdeményezés. A családom, barátaim nagyon sok inspirációt adtak, hogy csináljam meg saját magam. Végül egy angliai utazás során született meg a konkrét gondolat, hogy hogyan és miként kéne kialakítanom. Így aztán beindítottam a saját vállalkozásomat.
Azoknak, akik esetleg most hallanak először a Nagy Medve sofőrszolgálatról, össze tudnád foglalni, hogy mégis mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Amikor éjszaka elmész bulizni a saját gépjárműveddel, és megiszol egy-két italt, akkor kialakul egy dilemma: ott kell hagynod az autót és másnap vissza kell érte menned. Kényelmetlen. Az ilyen szituációkra hoztuk létre a sofőrszolgálatot. Felhívhatsz minket telefonon vagy használhatod az erre létrehozott applikációt. A sofőr vagy sofőrök megérkeznek a helyszínre, és hazaszállítják a gépjárművedet. Nyilván ebben az esetben te, mint a gépjármű tulaja vagy a helyszínen, tehát az autóddal együtt hazavisznek.
Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy mi garantálja azt, hogy biztonságban lesz a kihívott sofőr társaságában. Például a taxik esetében az alkalmazásokon keresztül adható visszajelzések lehetősége garanciát jelent erre.
Én azt szoktam kiemelni, hogy garancia nyilván semmire nincsen, de hogy mindenki megnyugodjon: a sofőrszolgálatoknál az első és legfontosabb dolog, amit mindenkinek ellenőriznie kell a legelején, hogy az adott szolgáltatás rendelkezik-e felelősségbiztosítással. Ha ennek megléte bárhol fel van tüntetve, akkor a sofőrszolgálat valós, és biztonságot kell hogy adjon minden szempontból. Régebben leginkább telefonhívásra mentek ki a szolgáltatók a helyszínre. Ma már létezik egy nagyon jó applikáció, a Sofőrhívó, ahol rengeteg olyan sofőrszolgálat van összegyűjtve, amiket az applikációs szerv leellenőrzött és vizsgál bizonyos időközönként. Rendkívül ügyfélbarát, mert az utasok visszajelzést tudnak adni a szolgáltatásra, amit kaptak. Meg lehet nézni, hogy a felsorolt szolgáltatókról mit gondolnak mások.
Milyen közlekedésbiztonsági problémák észlelése hívta elő a vállalkozásod létrehozását? Ma mit tapasztalsz a felhasználók viselkedésével kapcsolatban?
Az elmúlt másfél-két évben több olyan eset is volt, amikor a megrendelő, akit hazavittem, arról mesélt, hogy nemrég kapta vissza a jogosítványát, amit ittas vezetés miatt vettek el tőle. Ennek kapcsán jött egy olyan gondolatom, hogy megkeresem a rendőrséget, hogy egy közös kampányt indítsunk annak érdekében, hogy ezt a típusú szolgáltatást reklámozzuk azoknak, akik még mindig úgy gondolják, hogy beülhetnek ittasan a volán mögé. Az ittas vezetés szerintem egy óriási probléma. Mikor legutóbb egy podcast műsor keretein belül beszélgettem Berzai Zsolt rendőr alezredessel, akkor derült ki számomra az a hihetetlen adat, hogy éves szinten több mint ezren buknak le ittas vezetéssel itthon. Nagyon sokan úgy gondolják, hogy hiába ittak meg egy sört, még nyugodtan hazavezethetnek, de ez nem igaz. Főleg, hogy számos alternatíva van már arra, hogy hazajusson az ember ilyen állapotban is az autójával együtt.
Egy dolgot érdemes tisztázni a beszélgetés végén. Ti sofőrszolgálat vagytok, tehát csak akkor tudunk titeket hívni, ha van egy saját autónk, amit el kell juttatnunk valahova. Taxiként nem működtök.
Igen, ez két külön szolgáltatás. A taxiknál személyszállításról beszélünk, amihez PÁV vizsgát kell tenni. Mi viszont azzal foglalkozunk, hogyha valamilyen okból kifolyólag a gépjárművedet nem tudod elszállítani „A” pontból „B” pontba, akkor fölhívsz minket és mi megcsináljuk helyetted. Nyilván, ha te is ott vagy és szeretnél beülni, téged is hazaszállítunk. Ezzel nincsen semmilyen probléma. De olyan, hogy sofőrszolgálatként felhívsz minket, hogy ekkor érkezel a reptérre, és vigyünk téged haza, az nem lehetséges. Ezért nagyon komoly büntetést kaphatnánk, hiszen a saját gépjárműveinkbe, amiket bázisautónak használunk, abba az ügyfél nem ülhet be.
(Velek Domonkos)