Közlekedik a család

A biztonságos közlekedés az egyik legfontosabb túlélési képesség, amit minél fiatalabb korban el kell sajátítani. Az Országos Rendőr-főkapitányság-Országos Balesetmegelőzési Bizottság az Autós Nagykoalícióval és a Porsche Hungaria Škoda márkaképviseletével együttműködve szervezte meg idén is a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedőt, ami egy jó lehetőség arra, hogy a szülők és a gyerekek egyaránt játszva tanuljanak közlekedni. A versenyről és tapasztalatairól Józsa Péter mesélt, aki az idei megmérettetés nyertes családjának apukája.

Miért neveztek a versenyre?

A családdal kilátogattunk egy oldtimer autó kiállításra Veszprémbe. Ott csábítottak el minket a rendőrök, hogy nézzük meg ezt a lehetőséget. Kitöltöttünk egy tesztlapot, a gyerekek kerékpároztak, én részt vettem egy autós ügyességi pályán és volt elsősegélynyújtás is. Így csöppentünk bele a versenybe hat évvel ezelőtt, ez volt az első alkalom, hogy neveztünk. Akkor megnyertük a megyei fordulót.

Tudták, hogy mi lesz a fődíj, vagy csak a játék öröméért neveztek?

Elsősorban a játék öröméért neveztünk. A versennyel fel tudtuk mérni a tudásunkat és azt, hogy milyen ismeretekkel rendelkezünk az adott témakörben. A gyerekeknek jó szórakozási lehetőség volt a kerékpáros akadálypálya, amit nagyon élveztek. Mi a párommal felnőttesebb feladatokat kaptunk, mint például az elsősegélynyújtás vagy a KRESZ-ismeretek. A fődíjról nem tudtunk semmit, nem volt előismeretünk a nyereményekről. A kritérium annyi volt, hogy B-kategóriás vezetői engedéllyel kellett rendelkeznie legalább az egyik szülőnek, illetve hat és tizenhét év közötti gyermek indulhatott a család keretein belül a megmérettetésen.

Hogyan jutottak el hat év alatt oda, hogy megnyerjék a versenyt?

Az országos döntőn a megyei fordulók első helyezettjei és a budapesti győztes vehetnek részt. Teljesen ismeretlenül vágtunk bele ebbe a megmérettetésbe, nem tudtuk, hogy mire számíthatunk, de nagyon vártuk. Az első alkalommal, mikor részt vettünk az országos versenyen, a tizenhatodik helyen zártunk. A nagyobbik fiunk ekkor nyolc, a kisebbik hároméves volt. Vannak olyan dolgok, ami korban korlátokat szab a lehetőségeknek. Minden évben nagyon vártuk, hogy részt vehessünk a megyei fordulón, és ha úgy alakul, akkor mehessünk az országos versenyre. A következő években minden alkalommal sikerült előrébb kerülnünk a végső ranglétrán. A második alkalommal a tizenkettedik helyen végeztünk, majd a nyolcadikon és így tovább, míg az idei évben sikerült nyernünk.

Hogyan zajlik az országos döntő?

A feladatok minden évben változnak, ez a szervezők fantáziáján múlik. Elég széles a skála és előfordult már, hogy olyan dolgokkal kellett megbirkóznunk, amikről nem is gondoltuk, hogy kérdezhetik, mivel nem tartoznak a mindennapokhoz. Ilyen volt például a vízi közlekedés vagy az elektromos járművekkel kapcsolatos kérdések.

Minden évben változik az autós ügyességi pálya is, ami mindig technikás, így fokozottan oda kell figyelni. Idén ezzel párhuzamosan zajlott a kerékpáros ügyességi pálya, amin egy gyermeknek és egy szülőnek kellett részt vennie. Aki vezetett, az nem biciklizhetett szülőként, ezért megoszlottak a feladatok. Ezt követte a KRESZ-lap kitöltése, ahol összesen nyolcvan kérdésre válaszoltunk hatvan perc alatt.

Másnap különböző helyszíneken oldottunk meg egészségügyi feladatokat. Itt egy közlekedési balesetet szimuláltak a szervezők. Több sérült volt, fel kellett mérni, hogy kinek mi lehetett a sérülése és milyen sorrendben szükséges ellátni őket. Mindezek mellett voltak ügyességi feladatok is, például részeg szemüvegben kellett bizonyos dolgokat elvégezni. A verseny szponzorai közé tartozik a Skoda és a Continental, így évről évre vannak járművekkel és gumiabroncsokkal kapcsolatos feladatok is.

Miért ajánlaná a versenyt más családoknak?

Itt játszva lehet sok ismeretre szert tenni. A szervezők olyan kérdéseket tudnak feltenni, melyek nem jutnának az ember eszébe. Emellett a verseny összekovácsolja a családot, mivel csapatépítő jellege van. Egymásra vagyunk utalva, segíteni kell a másikat. Játékként kell felfogni ezt az eseményt, nem szabad véresen komolyan venni, mert az a teljesítmény rovására megy. Ha mindenki a legjobb tudása szerint próbálja megoldani a feladatokat, akkor nagy öröm lesz a családnak, és hetekig, hónapokig lesz miről beszélgetni. A gyerekek főleg sokat profitálhatnak ebből. Ha később látnak egy közlekedési balesetet, akkor nem fognak kétségbeesni, és megtanulják, hogy mi a dolguk. Ők mindig kapnak apró ajándékokat, ami szintén élményt jelent számukra. A szülők szempontjából fontos lehet, hogy már a vármegyei fordulónak is van díjazása. Az országos versenyen a fődíj mellett minden család kap ajándékot, így senki nem távozik üres kézzel. Az első helyezett főnyereménye pedig minden évben egy Skoda személygépkocsi. A győztesek egyik szeme sír, a másik nevet. Előbbi azért, mert kikerül ebből a jó közösségből, rengeteg visszajáró család van, akikkel az évek óta tartó versengés alatt nagyon jó kapcsolat szövődött. Ugyanakkor boldog, mert sikerült megszerezni az első helyet. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

 

(Hegyi Vivien, Vörös Rebeka F.)