Zsinkai Elvira: Olyan szépségeket is tud ez a szakma adni, amit nem biztos, hogy az ember máshol megtalál

Eredetileg állatorvosnak készült, ma a RoadPol-tanács elnöke. Milyen út vezetett idáig, és milyen feladatokkal jár egy ilyen titulus? Erről mesélt nekünk Zsinkai Elvira rendőr alezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának kiemelt főreferense.

Mi az a RoadPol-tanács?

A RoadPol az európai közlekedésrendészeti szerveknek a hálózata, amely valamennyi európai rendőrség közlekedésrendészeti szerveit foglalja magába. Tagjai közlekedésrendészeti képviselők. Bár sajnos nem minden ország a tagunk – például Görögország, Szlovákia nem –, de a legtöbb európai országnak közös rendőri képviselete ez a szervezet. Idén szeptember végén volt a tag- és tisztújítás, melynek keretében engem választottak a szervezet elnökévé.

Ez a pozíció milyen feladatokkal jár?

Mint elnök, én vezetem a szervezetet, a főtitkárral és az alelnökkel együttműködve. Sokféle feladatot végzünk, kezdve a szervezet éves költségvetésének elkészítésével, de koordinálnunk kell a következő évre tervezett közlekedésrendészeti ellenőrzéseket is, illetve foglalkoznunk kell a tagság kérdésével, és a tagországok képviselőit el kell látnunk olyan információkkal, amik hasznosak lehetnek az országuknak. A legjobb gyakorlatokat szoktuk még bemutatni a kollégáknak, akik ezt megpróbálják otthon alkalmazni.

Hogyan indult az Ön karrierje?

Az én karrierem elég messzire nyúlik vissza. Olyan gimnáziumba jelentkeztem, ahol rendőri fakultáció volt az egyik tananyag, így én már a gimis éveimben tudtam, hogy rendőr leszek. Az érettségi után jelentkeztem a miskolci rendőr szakközépiskolába. Kitűnő eredménnyel végeztem munka mellett, ezért felvételt nyertem a rendőrtiszti főiskolára. Alapvetően minden rendőr járőrként kezdi, így én is. Majdnem minden feladatot kipróbáltam a rendőrkapitányságon, ahol első körben dolgoztam. Mivel elvégeztem közben a rendőrtiszti főiskolát és diplomát szereztem, majd megkaptam az első tiszti kinevezést, ez rögtön a balesetvizsgálat és balesetmegelőzés osztályára repített engem a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. Itt több mint tíz éven át foglalkoztam balesetekkel, halálos balesetekkel, közúti veszélyeztetésekkel és más közlekedési bűncselekményekkel. Majd 2016-ban jött egy lehetőség, hogy a szervezet magyarországi képviselője lehetek. Így sikerült bekerülnöm ebbe a nemzetközi csapatba. Az itt eltöltött évek során tapasztalatokat szereztem, utána pedig megválasztottak a szervezet elnökének.

Hogyhogy ennyire elhatározta magát már kiskorában, hogy rendőr szeretne lenni?

Amikor eldöntöttem, hogy rendőr leszek, annak voltak észszerű, de voltak filmek által ihletett okai. Azokban az időkben nagyon nagy volt a munkanélküliség, az anyukám és a testvérem is nehezen tudott elhelyezkedni. Ezért én szerettem volna, hogy olyan munkám legyen, ami biztos megélhetést ad, és amiben jól is érzem magam. Akkoriban láttam egy rendőr urat és egy rendőr hölgyet, akik épp intézkedést végeztek, talán épp egy járművezetővel szemben, de ebben már nem vagyok biztos. Az érzés ugyanakkor nagyon megmaradt, amikor bevillant, hogy én igazából szeretem az ilyen krimisorozatokat, és nagyon tetszik a rendőrök munkája. Láttam, hogy milyen határozottan lépnek fel, de közben nagyon szimpatikusak voltak. Ez indított el abba az irányba, hogy lehet, hogy az lesz a jó, ha én rendőrnek készülök.

Mit mondana egy olyan diáknak, akit vonz a rendőri pálya?

Nagyon sokszor lehet hallani a negatív oldalát annak, ha valaki rendőr, főleg a fizetéssel kapcsolatosan. Valóban, én is úgy gondolom, hogy vannak ennél jobban fizető szakmák, viszont, ha valaki tanul és képezi magát, akár az alsóbb beosztásoktól kezdve – ahogyan azt én is tettem –, akkor olyan magaslatokba is el lehet jutni, ami megéri a fáradozást. Természetesen ez nem veszi fel a versenyt a modern foglalkozásokkal, de én úgy gondolom, hogy olyan szépségeket is tud ez a szakma adni, amit nem biztos, hogy az ember máshol megtalál.

Mi mostanában a legnagyobb probléma a magyar közlekedésben?

Több probléma is felmerül az utakon. Vannak eszközökhöz köthető, és vannak magatartáshoz köthető problémák. Például nagyon sokan szeretnek gyorsan hajtani, a balesetek legnagyobb százaléka sebességtúllépés miatt következik be. Magukkal a technikai eszközökkel is vannak problémáink, viszont itt a szabályokat nem mi hozzuk, hanem hozott szabályokhoz kell alkalmazkodnunk. Hiszen mi rendőrségként jogszabály alkalmazók és nem alkotók vagyunk. A rendőri ellenőrzések során is a jelenlévő jogszabályokat alkalmazzuk. Amennyiben egy-egy járműkategória nincsen szabályozva, sajnos mi sem tudunk megfelelően fellépni jogsértés esetén. Mivel tagjai vagyunk az Európai Uniónak, és azokat a szabályozásokat is figyelembe kell vennünk, gyakran felmerül az a probléma – nem csak nálunk, hanem más Európai Uniós országokban is –, hogy bizonyos járműtípusokra nem vonatkozik a jogszabály. Ez általános problémaként szintén megjelenik mostanság nálunk. Gondot jelent még a közlekedésben az ittas vezetés, a türelmetlenség és a tolerancia hiánya is.

Mit üzenne a diák olvasóinknak? Aki esetleg rendőrpályán gondolkodik, annak mivel érdemes kezdenie? Mire figyeljenek oda a közlekedésben?

Azzal kapcsolatban, hogy kiből lehet jó rendőr, mikor lehet jó szakmai karriert befutni, arról van egy általános álláspontunk. Ha valaki tényleg az első lépéseknél kezdi, rendőr szakközépiskolában, akkor annak lehetősége van, hogy betekintést nyerjen mindenféle területre. Ha valaki az egyetemmel kezd, az is jó, de lehet, hogy kimaradnak dolgok az életéből, egy kimaradt munkafolyamat hiányként fog jelentkezni a későbbiekben.

A közlekedéssel kapcsolatban én azt javaslom mindenkinek, hogy legyenek előzékenyek az utakon, próbálják meg megérteni az embertársaik magatartását, és ne menjenek bele bizonytalan szituációkba, mint például az előzés. Próbálják meg mindig betartani a sebességhatárokat. Ha gyalogosan vagy kerékpárral közlekednek, akkor mindig nézzenek körül és vigyázzanak magukra!

 

(Hegyi Vivi, Botos Mici)