Van valami egészen különleges abban, ahogy a fák vörösbe és aranyba borulva engedik el a leveleiket, miközben mi a házunk meleg falai között a takarónk alá bújunk. Az ősz egyszerre a legromantikusabb évszakunk, és a legborongósabb is. Takarózz be, szorongasd meg a forró bögréd, és röppenj el velünk az arany fák és a kopogó eső alá, az őszbe!
Az irodalomban az ősz az elmúlást, az öregedést és a nemsokára bekövetkező halált jelképezi, viszont ez az elmúlás gyönyörű. A vörösben és barnában kavargó erdők, és egy nyár végi eső utáni első napsugár. Amikor a gyerekek a lehullott levelek kupacaiba ugranak fejest, biztos, hogy nem a közelgő télre gondolnak, hanem arra, hogy ez mennyire jó móka. De hát talán ez a baj a kedvenc költőinkkel. Azt hisszük, (pedig nem tudjuk), hogy az ősz számukra biztosan a halál közeledtét jelentette, pedig lehet, hogy ők is csak élvezték a levélcsatákat.
Ellentétben azzal, hogy a költőink mennyire hittek abban, hogy a ősz a véget jelenti, a gyerekek számára, pont ez a kezdet, hiszen ilyenkor kezdődik az iskola. Forrócsoki, színes levelek és a barna szín helyett a tankönyvek, az osztálytermek, a barátok jutnak eszükbe. Az ősz egyszerre egy várva várt kezdet, és egy elvárásokkal teli időszak, ami egyszerre élvezetes és fullasztó is lehet.
Tele van ellentéttel, de talán ez is hozzáad a bájához. A levegő éles hűvöse kitisztítja az elménket, de a köd mégis gyakran elnyel minket az őszi reggeleken: misztikus fehérbe von mindent, és olyan érzést ad, mintha egyedül lennénk a világban. Egyszerre kihalt és zsúfolt minden, a levegőben pedig a sütőtök és kávé illata terjed, és olyan mintha minden problémánk odébb szállnak a szélben, ami eddig csak aranyló leveleket rángatott magával.
Valahogy mégis az ősz a legromantikusabb évszakunk. A tél csinos a sok hóval és izgalommal, a tavasz gyönyörű a virágaival és a színörvényével, a nyárnak pedig határozottan megvan a maga bája a stranddal és a forrósággal (amit idén már kicsit túlzásba is vitt). Viszont tud bármelyik másik évszak egy ennyire szívmelengető hangulatot árasztani magából? Az avar vagy a forró tea illata. A tökök sárgája, vagy a falevelek rozsdabarnája. Az emberek nevetése vagy az eső megnyugtató kopogása. A takaróból áradó meleg, a kezünket melegítő bögre. A levelek ropogása a bakancsunk alatt, a kabátunk suhogása. A nap bágyadt fénye, ahogy átragyog a fákon ragadt utolsó levelek sárgáján. A sündisznók halk motoszkálása, vagy ahogy az utak halványan csillognak a reggeli harmat miatt. Egyszerre egy üdvrivalgás és egy búcsú.
(Képek: Pixabay)
