Naxosz, a Kükládok smaragdja

Naxosz az Égei-tenger közepén, Görögországban található sziget, a magyar turisták által kevésbé látogatott hely. Településein minden ház autentikus görög stílusban épült. De vajon megéri meglátogatni egy olyan szigetet, amiről alig tudunk valamit?

A válasz természetesen igen! Naxosz ezzel együtt turizmusra építő, hatalmas tömegeket vonzó sziget. Idén is minden szállás elkelt a nyárra. Egy helyi vendéglős beszámolója szerint az idelátogatók nagyrésze olasz és francia.

A homokos tengerpartot szereted? Netán a kavicsosat? Itt mindkettővel találkozhatsz! Ezek mellett még opció lehet a szörfözés és a búvárkodás. Ha valaki esetleg attól félne, hogy teljesen el lesz zárva a külvilágtól, nem kell, hiszen Naxosz több kompútvonalon is útba esik, valamint van saját repülőtere is. Ha valaki pedig a koronavírus miatt aggódna, akkor van több gyógyszertár és egészségügyi központ, ahol lehet tesztet csináltatni, valamint a legtöbb ajándékboltban kapható maszk is. Itt megjegyezném, hogy a járvány annyiban beárnyékolta a nyaralást számomra, hogy a hatályos görög szabályozások miatt zárt térben kötelező volt maszkot viselni.

Számos múzeum és történelmi emlék található a szigeten. Ilyen a bizánci korból származó keresztény templom, vagy néhány ókori görög szentély maradványa. Az egyiket ki is emelném, mégpedig a Naxosz városán belül található Dionüszosz templom romjait. Lényegében már csak a kapu áll, ami viszont a sziget jelképe lett, és igen népszerű turisztikai látványosság. Naplementekor több tucat ember látogat ki fotózni vagy csak gyönyörködni a látványában. A kapu éjszaka ki van világítva, vagyis nincs olyan napszak, amikor ne lenne látható. Ha valakit érdekelnek a helyi műemlékek, akkor adott lehetőség az angol nyelvű, buszos idegenvezetésre is. Az ilyen szigettúrák népszerű célpontja még egy helyi italgyár, ahol citrompálinka készül.

A szárazföldön található természeti kincsekről is érdemes szót ejteni. Naxoszban található a Mount Zeus nevű, körülbelül 1000 méter magas hegy. Itt lehetőség van sziklát mászni és megtekinteni egy barlangot. Egyes elméletek erre a helyre teszik Zeusz főisten születését is a görög mitológián belül. Ám más források Krétát jelölik meg az esemény helyszínéül. A hegy lábánál fekvő Filoti egy turisták által szintén látogatott, ugyanakkor viszonylag nyugodt falu. Itt már nem érhető el közvetlenül a tenger, túrázásra viszont bőven van lehetőség. A falu klímája egyedi, igazi hegyi levegővel. A szigeten számos templom is található, településenként legalább egy.

A Kükládok egy szigetcsoport az Égei-tenger középső részén, Görögországban. A név eredete a „körül” szó, a Délosz szent szigete körül fekvő szigetekre utal. Talán a két legismertebb ezek közül Míkonosz és Szantorini.

A címben szereplő smaragd pedig arra utal, hogy Naxosz a Kükládok legzöldebb tagja. Ezt kétségbe vonni vagy megerősíteni nem tudom, ugyanakkor sok helyen találkoztam kopár vagy száraz, szúrós növények által benőtt tájjal. Naxosz meglátogatása nem kevés szervezést igényel és tényleg nem olcsó mulatság, de örök élmény.

(Oláh Szabolcs)