Innovatív, jövőre felkészítő oktatás a ProSuli programmal

Innovatív, jövőre felkészítő oktatás a ProSuli programmal

Hol és hova tart a digitális eszközök bevezetése az oktatásban? Miért van szükség arra, hogy megtanítsuk ezen eszközök tudatos használatát? A ProSuli program célja, hogy eljuttassa minél több pedagógushoz és diákhoz azt a gondolkodásmódot, ami szerint az oktatásban igenis szükség van a digitális világ adta interaktív és kooperatív megoldások beépítésére. Koren Balázzsal, a program szakmai vezetőjével beszélgettünk, aki szerint így hatékonyan tudják felkészíteni a fiatalokat a felmerülő kihívásokra.

Hogyan látja a program fejlődését és terjeszkedését?

Több mint 7 év alatt 150 iskolába juttattuk el a programot, és több professzionális megoldással, programmal, rendezvénnyel bővítettük azt. Tanárképzéseinket már akkreditált, intézményesített formában rendezzük meg, a TudatosNet oktatóanyagaink pedig minden korosztály számára elérhetők. Itt a diákok, szülők és tanárok is tanulhatnak arról, hogyan érdemes az internethasználatukat tudatossá, biztonságossá tenni.

Miért szükséges mind a pedagógusokat, mind a diákokat egyaránt bevonni a programba?

A diákokhoz a tanárokon át vezet az út. A pedagógusok azok, akik ismerik a diákjaikat, ők állnak velük közvetlen kapcsolatban. Mivel azt szeretnénk, hogy az oktatás mindenki számára egy innovatív, jövőre felkészítő élmény legyen, ezt csak úgy tudjuk elérni, hogy a pedagógusok munkáját is segítjük.

Ön szerint a teljesen digitális oktatásé a jövő?

Nem, semmiképp. Sem a teljes mértékben digitális, sem a teljes mértékben analóg oktatás nem jó. Arra van szükség, hogy megtaláljuk a digitalizáció helyét az oktatásban. Erre persze nincs általános szabályrendszer, függ a pedagógustól, de befolyással bír az adott osztály, tanított csoport is.

Ahol helye ott van, ahol alkalmazni kell, mert nem áll rendelkezésre jobb eszköz. Ahol viszont nincsen szükség rá, ott nem szabad alkalmazni, mert zavaró lesz, hátráltatni fogja a diákokat a tanulásban.

Szükséges lenne tananyagba venni a digitális eszközök használatának tanítását?

Az új Nemzeti Alaptanterv szerinti digitális kultúra tárgy már foglalkozik ezzel, de nem feltétlenül jó ezt a tudást egy tantárgy keretei közé zárni. A diákok számára fontos, hogy lássák, ki mennyire, milyen mértékig alkalmazza a digitális eszközöket, ugyanis mind különböző családi háttérből érkeznek, máshogy vannak „átdigitalizálva”.

A szülő hogyan és mikor tehet a gyermekéért, hogy felelősen használja okoseszközeit és tudatosan legyen jelen a digitális világban?

A tudatosság, tudatosítás nem korfüggő, ez egy folyamatos tanulás, ami ránk, felnőttekre is vonatkozik. Szerencsére napjainkban már van lehetőségünk nyomon követni, mennyi időt töltünk az eszközeinken, ez pedig sokat segíthet abban, hogy a tudatosságunkon javítsunk.

A gyerekek számára nagyon fontos, hogy legyenek jól behatárolt korlátok. Ezeket a szabályokat velük közösen kell meghozni, hogy ők is tisztában legyenek azzal, miért zár le a telefonjuk a napi időlimit elhasználása után. Ezáltal megértik azt is, miért szeretnénk őket ilyen módon is arra ösztönözni, hogy tudatossá váljanak a napi eszközhasználatban.

 

(Németh Fruzsi)

Oszd meg a Facebook-on!

Események

Social

9,071RajongóTetszik
1,090KövetőKövetés
237FeliratkozóFeliratkozás

Legyél DUE-tag!

Egyre több kedvezményt kapnak a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesületének tagjai. A DUE sajtóigazolványa kinyitja a kapukat a diákújságírók előtt, legyen szó interjúról, vagy egy kiállítás meglátogatásáról.

Tagság hosszabbítás

Nálunk mindig október 31-én ér véget a DUE-év, és ezzel lejár a DUE-tagság érvényessége. Figyelj rá, hogy ne szakadjon meg a tagságod, és mielőbb...

Ne dőlj be!

Innovatív, jövőre felkészítő oktatás a ProSuli programmal

Oszd meg a Facebook-on!

Innovatív, jövőre felkészítő oktatás a ProSuli programmal

Oszd meg a Facebook-on!