Reklámfilmektől a mozivászonig

A filmiparba betörni manapság nem a legegyszerűbb dolog, még Magyarországon sem. Kemény munka és elhivatottság kell ahhoz, hogy valaki teljesíteni tudja azt a sok akadályt, amit elé gurítanak egy-egy szerep megszerzése érdekében. Gyarmati Erik, újdonsült DUE-tag, tizennégy évesen már a kamerák előtt éli az életét és mindezt élvezi is.

A pályafutásának kezdete

Erik hároméves volt, amikor először lehetőséget kapott arra, hogy a televízióban szerepelhessen. Éppen egy reklámfilmbe kerestek szőke, kék szemű kisfiút, ezeknek az elvárásonak pont megfelelt. Ilyen kicsi korban az ember még nem képes komoly döntéseket hozni, de a szülei elmondása alapján Erik annyira élvezte a forgatást, hogy nem tudták volna megvonni tőle ezt a boldogságot. Egyre több castingon vett részt, egészen addig, amíg a kis szerepekből nem nőtte ki magát az egész estés mozifilmekig.

Határ a csillagos ég

Első komolyabb munkáját tízévesen kapta, a tavaly megjelent Hab című alkotásban, Lacika szerepében. Meghatározó élmény volt ez számára, belátott a színfalak mögé, hogy valójában miképpen készülnek az igazi filmek. Óriási csapattal kellett együttműködnie, de Erik szerint ez volt a legjobb az egészben. Nagyon kedves és támogató stábbal töltötte el ezt az egy hónapos forgatási időszakot. Viszont nem állt meg az élet, azóta új felkérést kapott, méghozzá a hamarosan megjelenő Post Mortem című magyar horror filmben, olyan kimagasló színészek mellett, mint például Klem Viktor és Schell Judit. Érdekesség, hogy a kisfiút, akit itt alakít, szintén Lacikának hívják. Ezt a forgatást sokkal megterhelőbbnek írta le, hiába tartott csak nyolc napig. Itt próbálhatta ki magát először kaszkadőrként. Volt, amikor kirántották alóla a lábát, kötélen húzták végig a sárban vagy dobálták rá egy földön fekvő ajtóra. Persze volt hivatásos kaszkadőre is, de azokban a jelenetekben kénytelen volt részt venni, ahol látszott az arca. Említette, hogy a két film – nem meglepő módon – sokban eltér egymástól, ezért nem tudna különbséget tenni aközött, melyiket szerette jobban. Mindezek mellett jelenleg az M2 Gyerekcsatorna Hetedhét Kaland című adásában főállású műsorvezetőként láthatjuk nap, mint nap.

A jövőjét illetően

Erik már most rengeteg sok mindent tudhat maga mögött és legalább ennyi lehetőség áll előtte az életben. Ugyanis nem csak a rivaldafényben, hanem a háttérmunkákban is szívesen vállalna szerepet. Érdekli a rendezés és a forgatókönyvírás egyaránt. Nem hagyhatjuk ki azt sem, hogy rendkívül tehetséges fotós. Ami pedig a média világán kívül felkeltette a fiú érdeklődését, az a bartender munka. Úgy gondolja, hogy a színészet mellett flexibilis és könnyen tud vele kiutazni akár külföldre, így még több tapasztalatot tudna szerezni.

Egy színész akkor lesz jó színész és akkor fogja igazán kedvelni a közönség, ha hű marad önmagához. Erik is ezt vallja, ehhez is tartja magát. Sok ajtót tört már be és mi tudjuk, hogy fog is még párat. Mert ennek a színészpalántának bizony sokat tartogat még az élet.

(Lovász Evelin)