„Rengeteget tanulok a DUE tesztjeiből”

Lezárult a Nagy Diák Médiaismereti Teszt is, ezzel pedig nyertest hirdethettünk: Benedek Ildikó Julianna vihette el az fődíjat. Most lehetőségünk volt vele terveiről, motivációiról és érdeklődési köréről beszélgetnünk.

Mikor kezdtél el érdeklődni a média iránt, milyen kötődéseid vannak hozzá?

Az érdeklődésemet, habár nem vagyok média tagozatos, de elsősorban a médiatanárom keltette föl, másrészt viszont általános iskolás korom óta érdekel ez a téma, és újságíró is voltam, ez az a két oldal, ahonnan jött az egész médiás irányultság.

Milyen okból indultál el ezen a versenyen? Esetleg már korábban is megméretted magad hasonló versenyen, esetleg más szervezésben?

Általában az összes DUE által szervezett Nagy Diák Teszten elindulok, témától függetlenül, egyrészt mert a tesztek segítségével könnyedén és jól fel tudom mérni, hogy az adott témában milyen tudással rendelkezek, másrészt pedig rengeteget tudok ezekből a tesztekből tanulni.

Szeretnél esetleg ebben világban elhelyezkedni később? Mik a céljaid?

Igen, ha talán nem is főállásban, de szeretnék újságíróként dolgozni később.

Ha lehetne választani egy médiumot, legyen az televízió, rádió, újságírás… melyiket választanád?

Ez egy nehéz kérdés, az összes ág nagyon érdekes, de ha választani kellene, újságírás.

Idén tervezel jönni a Médiatáborba?

Sajnos ebben az évben pont ütközik egy másik táborommal, de már évek óta tervezem, remélem, jövőre összejön.

Ezután is fogsz indulni a Nagy Diák Teszteken?

Természetesen.

(Vadász Viola)


A cikket a Nemzeti Tehetség Program, a Miniszterelnökség, és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatja