Sajtófesztivál – ez történt a Médiaszínpadon

Sajtófesztivál kiállítók

A DUE Médiahálózat csapata az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is sok-sok szeretettel és színes programokkal várta az érdeklődőket a 28. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon. A jó hangulat garantált volt, hiszen számos program és érdekes vendég várta a látogatókat az Akvárium Klubban, akik fantasztikus élményekkel és rengeteg új érdekes tudással gazdagodhattak.

Bár a nap esősen indult, reggel 9 órától szépen lassan megtelt az Akvárium Klub. Az érkezőket egyből a bejárat után standok várták, ahol karszalagot, programfüzetet kaptak és a DUE Tallózó eddig megjelent számai között is bátran válogathattak.  Több ezren érkeztek, így a reggeli csendes kezdést hamar a nyüzsgő, izgatott és kíváncsi hangoktól zsibongó folytatás váltotta fel. Számos helyről jöttek, így színes és változatos társaság alakult ki rövidesen, ahol sok hasonló érdeklődési körrel rendelkező ember ismerkedhetett meg egymással.

A megnyitó után, sőt már azzal egyidejűleg megkezdődtek a programok. A Csodák tárházában négyszer 15 perces beszélgetéseket lehetett megtekinteni. A vendégek Rövid Irén szinglikutató, Tasi Benedek bionikus, robotvégtag programozó és készítő, Kisiczki Ármin orvostanhallgató, akinek a kutatási területe a Cirkadián ritmus, valamint Bajcsi Áron Richter Anna díjas kutatók voltak.

A korábbi évekhez hasonlóan, idén is számos díj és elismerés került kiosztásra. Előszőr a Netbiztos, a Telenor és a DUE közös pályázatának díjátadójára került sor. A pályázatra két témában készíthettek videókat a 12 és 22 év közötti fiatalok. A biztonságos internet használatról és az internet kreatív használata a tanulásban. A nyertes videókat megtekintése után, Kecskés István a DUE elnöke adta át a díjakat.

Ezután a Tehetségkutató Diákmédia Pályázat díjazása következett, ahol a nyertesek sok értékes ajándékot zsebelhettek be a beküldött fotóikért, online diákmédiumaikért és rádiós produktumaikért. A díjakat Rácz Zsófia, a Fiatalokért felelős helyettes államtitkára és Kecskés István a DUE elnöke adta át.

A díjátadók közötti szünetben szó esett a tudatos internet használatról, Sós Ágnes dokumentumfilm-rendező és Koren Balázs a HiperSuli szakmai vezetőjének előadásában. Hörömpöli-Tóth Levente, Virág Attila és Feldmann Ádám beszélgetéséből rengeteg hasznos információt hallhattunk a mesterséges intelligencia és az újságírás kapcsolatáról.

A Csodák tárháza sorozatot Sándor Barnabás, etikus hacker és Asztalos Leo orvostanhallgató, startupper folytatták. De a közlekedésbiztonság is terítékre került. Szécsényi András, vagy, ahogy a legtöbben ismeritek, Szecsó beszélgetett Rimóczi Edwarddal a BRFK rendőrével és Sárvári Zsolt Vérlovaggal.

Később Oberling Ákos pályaorientációs előadásán vehettek részt az érdeklődők. A Programozd a jövőd! szakembere bemutatta az informatikai továbbtanulási lehetőségeket. A programozáson túl megismerkedhettünk a VR technológiával, az önvezető autók IT hátterével és a 3D technológia világával.

A vendégek tárháza itt még közel sem ért véget. Találkozhattunk Puskás-Dallos Péterrel, aki jól kapcsolódott a Sajtófeszt keretein belül megrendezésre került Klíma Teszt fordulóihoz, hiszen maga is nagy környezetvédő és szívén viseli bolygónk helyzetét. Puskás-Dallos Peti mellett Kánai András jövőkutató és scifi író, valamint Horváth Sándor a #climateofchange projekt vezetőjével, a Baptista szeretetszolgálat biztonsági tanácsadója is a részese volt a pódiumbeszélgetésnek.

A klímavédelemmel kapcsolatban több beszélgetést megtekinthettünk, hiszen ez napjaink feszítő problémáinak egyike, ezért elengedhetetlenül fontos a kommunikáció ebben az irányban. Hallgathattunk vloggereket a klímavédelemről, Szecsó vendégei Megyeri Balázs, akit az utóbbi években a hazai közönség leginkább Jason Momoa dublőreként ismerhetett meg és a komoly filmes karrierje mellett, mint az kiderült évek óta elkötelezett környezetvédő, valamint Szebenyi Péter, aki környezetmérnökként és környezetvédelmi influenszerként ismerhető.

A rendezvény sokszínűségéhez hozzátartozott a fantasztikus hangulat.. Rengeteg érdeklődő és nyitott gondolkodású személlyel találkozhattunk és beszélgethettünk. Megismerhettünk új embereket és összefuthattunk régi barátokkal. A rendezők precíz és szorgalmas munkája áthidalta a felmerülő problémákat és igyekezett minél gördülékenyebbé és izgalmasabbá tenni az eseményt. Jövőre folytatás következik, ami jó eséllyel kicsit sem lesz kevésbé mozgalmas és érdekes.

Vörös Rebeka F.