Top 5 – a legismertebb fantasy könyvek

Elfogyott az olvasnivalód? Valami izgalmas, rejtélyes történetet keresel? Mi sem egyszerűbb ennél, csak kapj fel egy fantasy-t. Misztikus lények, varázslatos helyszínek, fordulatok, karakterek, akik hamar a szívünkhöz nőnek. Ez a fantasy világa.

A fantasy -mely a fantasztikus irodalom egy műfaja – a huszadik század fordulóján indult el. Az angolszász irodalomban fejlődött először önálló irányzattá, majd megjelent más európai országokban is. Jellemzője, hogy többnyire egy elképzelt, mitikus világ az alapja, amely egyes vonásaiban hasonlít a vallások és mítoszok által megteremtett képzeletbeli világhoz. A műfaj köré mára már egy egész kultúra épült, melyben szerepjátékok, filmek, klubok, kizárólag fantasyt forgalmazó könyvkiadók kapnak helyet.

A műfaj kialakulása óta több írónak születtek remekművei, amelyeket tonnaszámra adtak és még adnak is el a világon, millió példányban, különböző nyelveken. Népszerűek ezek a könyvek, nem vitás, de elhoztam nektek azt az 5 könyvsorozatot, amelyek az alapját képezik a műfajnak.

  1. Trónok harca – A tűz és jég dala regényciklus

Ez a sorozat George R. R. Martin amerikai író egyelőre 5 megjelent, illetve további 2 tervezett regényéből áll. Az író sok energiát fektetett a történet kitalálásába, részletgazdag történelemmel és kultúrával rendelkezik, számos földrajzi adat is ismert róla, amit a könyvekből nézőpontkarakterek belső narrációja tár fel. Ezeket részletezi egy kiegészítő kötet, a Tűz és jég dala. A kitalált világ három kontinensből áll: Westeros, Essos illetve Sothoryos (utóbbi még nem került említésre a könyvekben). Továbbá három fontos cselekményszálat is felvonultat az író a ciklus során, mint például Westeros kontinensének politikai játszmái, ahol az első könyv végén kirobban az Öt Király háborúja. Eközben a Mások nevű humanoid lények készülőben vannak a 7 Királyság megtámadására. A két világot egy hatalmas jégfal választja el egymástól. Essos kontinensén, pedig az első könyv elején száműzött Targaryen-ház utolsó megmaradt tagja arra törekszik, hogy visszavehesse apja királyságát. Tv sorozat is készült az író művéből, viszont az alkotók a hatodik évadra utolérték George-ot, így félig elkészült munkákból saját befejezést írtak maguknak, ami igencsak nagy port kavart a rajongók körében. Sokan rettentően hirtelennek és véletlenszerűnek találták a sorozat befejezését. Én a népszerűtlen vélemény oldalán vagyok: szerintem egész jó befejezése lett.

 

  1. Alkonyat-sorozat

A szintén amerikai Stephen Meyer tollából kiadott, vámpírrománcról szóló regénysorozat is világszerte ismertté vált. A főszereplő fiatal lány, Isabella Swan szempontjából kísérhetjük végig a történetet, attól kezdve, hogy egy kisebb városkába költözve beleszeret egy örökké 17 évesnek látszó fiúba, valójában egy 109 éves vámpírba, Edward Cullenbe. Igazi romantikus történet, szerelmi háromszöggel, családi viszállyal, ezeket a „drámákat” pedig csak tetézi az, hogy vámpírokról és vérfarkasokról van szó. Természetesen filmsorozat is készült belőle, melyből az igazán jóképű vérszívófiút alakító Robert Pattinson-t ismerhetjük, vagy a forgatások idejére farkasbőrbe öltözött Taylor Lautner-t, illetve a regény főhősnőjét alakító Kristen Stewartot. Mind a könyvek, mind a filmek hatalmas sikert arattak és alapdarabját képezik a vámpíros filmek, könyvek kategóriájának.

  1. Narnia Krónikái

Az Írországban született Clive Staples Lewis fantasy és sci-fi író, hétrészes könyvsorozatot írt egy kitalált világról, Narniáról. A modernkori gyermek-fantasy megteremtője, mely műfajába ez is beletartozik. Narniában az állatok tudnak beszélni, mitikus lények élnek ott és köztudott, hogy varázslat övezi az erdőt. E varázslatos világ történetének kezdetétől egészen a végéig mesél a regénysorozat gyermekek történetein keresztül, akik a “mi világunkból’ léptek át oda. Mindenkinek eszébe juthat a ruhásszekrényes jelenet. A kötetek során többször is összecsap a Jó és a Rossz, olykor a csatamezőn, máskor a szív rejtett zugaiban, a lélekben. Igaz, csak egy kitalált világról van szó, kitalált szereplőkkel és varázslatos lényekkel, viszont a szituációk, a döntéshelyzetek az életből merítődtek. Ennek a könyvsorozatnak is – bár csak 4 kötete-, de filmvászonra került: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény, Caspian herceg, A Hajnalvándor, illetve az Ezüsttrón útja címűek. 2018-ban a Netflix hozzáférést, azaz adaptációs jogot nyert a Narnia-könyvekhez. Be is jelentették, hogy várhatóak lesznek a filmsorozat folytatásai, illetve egy Tv sorozaton is törik a fejüket. 2020-ban egy interjúban Douglas Gresham, a Narnia filmek producere azt nyilatkozta, hogy szívesebben látná a könyveket sorozat formájában, hisz így több mindent lehetne megvalósítani, mint másfél órában. Minden bizonytalan, a vírushelyzet miatt még jobban kitolódtak az esetleges forgatások. Reméljük, hamarosan elkezdődnek a munkálatok a tervezett cél megvalósítása felé.

  1. A Gyűrűk Ura

Az említettektől eltérően, J. R. R. Tolkien angol író egy könyvet írt, melynek elődje A hobbit volt. Mivel ezt a könyvét imádták az emberek, így elkezdte írni a Gyűrűk Urát, mely során A hobbit-on is eszközölt változtatásokat (ezek csak későbbi kiadásokban jelentek már meg). Sokan tévesen trilógiának nevezik a Gyűrűk Urát, hiszen általában 3 kötetben jelenik meg (A gyűrűk szövetsége, A két torony, A király visszatér). Hogy miért? Mert teljes valójában a könyv körülbelül 1800 oldalas, így könnyebb kiadni három részre osztva. Olyan kiadása is létezik, ahol akár hat vagy hét könyvet is készítettek külön-külön, a függelékeket beleértve. A mű a fantasy egyik alapja, a világ egyik legjelentősebb irodalmi alkotása. A könyv címe, a történet főgonoszára, Sauronra utal, akit “a Gyűrűk Urának” is szoktak nevezni ellenségei valamint szolgái. A borító hátulja is alátámasztja, hogy ez a könyv valójában egy tündérmese, a Jó és Rossz küzdelmét meséli el (hiszen az író gyermekeinek találta ki ezt a fantasy univerzumot), ahol mindennek kulcsa egy bizonyos Gyűrű, az “Egy Gyűrű”. Sokaknak ismerős is lehet ez a népszerű filmjelenetből, amikor Zsákos Frodó – a főszereplő – ujjára repül. Ebből a könyvből is készült filmtrilógia, ami a rajongók szerint kellő részletességgel, néhány dolgot kihagyva – jogosan, hiszen 1800 oldalt nehezen tudnánk másfél órába sűríteni – teljesen átadta a könyvek világát.

1.Harry Potter

A közel 500 millió példányszámban eladott könyvsorozat, melyet J. K. Rowling írt, elsöprő sikert aratott a fiatalok és a felnőttek körében egyaránt. A varázsvilág boszorkányokkal, varázslókkal, kitalált, olykor ijesztő lényekkel, meghatározó szubkultúrát teremtett a világon. Manapság már furán néznek arra az emberre, aki még nem látta a filmeket, esetleg ne olvasta volna a könyveket. A regénysorozat 7 kötetből áll, melyet néhány kiegészítő kötet kísér, úgymint a Legendás állatok és megfigyelésük vagy a Harry Potter és az elátkozott gyermek. A történet egy fiúról, a híres Harry Potterről szól, aki túlélte ”tudjuk ki” halálos varázslatát. Az árva fiú a muglik (halandók) világában próbál boldogulni, mikor is egy bizonyos Roxfort-i iskolából jött levél megváltoztatja életét. Kiderül, szülei varázslók voltak, és neki is ez a sors jutott. A történet során fel kell készülnie ebben a varázslóiskolában a végső harcra a főgonosz, a könyv során sokszor csak ”tudjuk ki”-ként emlegetett Voldemorttal szemben. Mint minden eddig említett fantasy-sorozat, ez is rettentő pontos és részletes történettel, illetve karakterekkel rendelkezik. A könyvek és filmek világa alapján már múzeum is nyílt Angliában, a Harry Potter stúdió, mely különböző érdekességekkel, a filmben is felbukkanó tárgyakkal, szuvenírekkel ejti bámulatba a rajongókat.

Olykor jólesik az embernek elrejtőzni a való világ elől ezekbe a csodálatos, izgalmas történetekbe, szerelembe esni karakterekkel és elfilozofálgatni a végkimeneteleken. Szerencsére nem csak ez az 5, hanem számtalan ilyesfajta sorozat létezik a világon, különböző nyelveken. És ha még az olvasással nem is vagyunk annyira kibékülve, a filmadaptációk is levehetnek minket a lábunkról. De egy aprócska emlékeztető: a könyv mindig jobb, mint a film.

(Vincze-Hajnal Blanka)