Velek Domonkos az év DUE-sa

Velek Domonkost választották 2021-ben az év DUE-sának. A DUE Tallózó fiatal főszerkesztője 2016 óta tagja egyesületünknek, azóta minden nyári táborunkban részt vett, emellett év közben is aktívan segíti a DUE munkáját. Segítőkészsége, szerény és barátságos természete miatt sokan megkedvelték, így nem csoda, hogy a legtöbben mellette tették le a voksukat a szavazáson.

Az Év DUE-sa címet 2018-ban indította el a DUE azzal a céllal, hogy az adott évben a közösségünkért legtöbbet tevő tagunkat megjutalmazhassuk. A címre online lehet jelölni tagjainkat, majd a legjobb öt tag közül egy szintén az interneten zajló szavazáson lehet eldönteni, hogy ki nyerje el a megtisztelő elismerést, és a hozzá járó kupát. Az idei díjat a DUE karácsonyi partiján adták át.

Megszólaltattuk a győztest is – Velek Domonkos az ünnepség utáni napokban válaszolt a due.hu kérdéseire:

Számítottál rá, hogy te leszel az év DUE-sa?

Alapvetően nem tartottam kizártnak, éreztem a többiek viselkedésén, hogy akár én is megnyerhetem. Azt hiszem, hogy akik bejutottak a legjobb 5 közé, mindannyian nagyon-nagyon megérdemelték volna ezt a címet. Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy én nyertem, de sokkal jobban szurkoltam annak, akire én szavaztam.

Te kire szavaztál?

Bodor Julcsira szavaztam. Az látom, hogy nagyon sokat tesz az egyesületért, nem csak a táborban, hanem az egész évben is. Nem csak a szerkesztőségnek, de a társaságnak is egy nagyon fontos tagja, aki él-hal a DUE-ért.

Milyen érzés volt, amikor kimondták a nevedet?

Azt hiszem, hogy nem volt túl meghitt pillanat – az én hibámból. Sajnos programom volt, ahová a díjátadás után szinte azonnal el kellett indulnom, ezért nem volt nagy egymásba borulás.

Találtál már helyet a kupának?

Találtam neki, a Tábor Embere kupa mellé teszem. Egyébként ez egy vicces történek, mert a tavalyi győztes nem tudta időben visszaadni a kupát, ezért még nincs nálam. Természetesen amint megkapom, ki fogom tenni a polcra.