Zöld lámpát kaptak a nyári táborok!

Hallottátok a robajt? Hatalmas kő gördült a szívünkről: a kormány engedélyezte a nyári táborok megrendezését. Mi készen állunk: megvan a helyszín, az időpont, az ár, az árkedvezmény, a táborvezetőség és a program – most már ti jöttök! Jelentkezzetek! Részletek: http://mediatabor.hu/.
Immár semmi akadálya nincs annak, hogy most azonnal, és ráadásul jelentős árkedvezménnyel lefoglald a helyed a DUE negyvenedik médiatáborában, amit július 16-25. között rendezünk meg Balatonszárszón. A kormány ugyanis a járványhelyzet enyhülésére és a beoltottak magas számára tekintettel engedélyezte a nyári táborok megrendezését. Ezt Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő jelentette be a május 13-i Kormányinfón.
Erre számítottunk, erre készültünk, ezért hónapok óta lelkesen szervezzük a DUE-tábort. Kész ajánlattal várunk, meghosszabbítottuk az árkedvezmény igénybe vételének határidejét, összeállítottuk a táborvezetőséget és a programot. Sőt a negyvenedik évfordulóra megújítjuk a tábort: „régi nagy öregeket” hívtunk vissza, hogy a tábor első felében megvalósított alapképzés után tucatnyi izgalmas mesterképzés közül választhass.
A tábor honlapján és Facebook-csoportjában, valamint a DUE Facebook-oldalán és Facebook-csoportjában minden szükséges információt megtalálsz, de rendelkezésedre állunk a due@due.hu e-mail címen és a 06-1-222-82-13-as telefonszámon is.
Június 15-ig 20.000 Ft előfoglalási kedvezményt biztosítunk minden jelentkezőnek. Így a táborban 79.000 Ft-ért vehetsz részt.
Hozzuk össze megint az év legjobb tíz napját! Mindannyian nagyon megérdemeljük.