Ami még nem volt: Nagy Diák Zenei Teszt

Ami még nem volt: Nagy Diák Zenei Teszt

Kapcsolódj be te is az idén első alkalommal debütáló Nagy Diák Zenei Tesztbe. Jártas vagy és szereted a magyar könnyűzenét? Nem riadsz vissza egy kis versenytől sem, ahol értékes nyereményeket nyerhetsz? Akkor ezt a tesztet neked találtuk ki!

A DUE Nagy Diák Tesztek korábbi versenyeihez hasonlóan a zenei teszt is egy tudásalapú verseny, ahol a résztvevők tesztelhetik és bizonyíthatják magyar könnyűzenei tudásukat. Az országos játék másik célja, hogy megismertessük a kitöltőkkel a szerzői jogok világát, bemutassuk, hogyan érhetők el vagy tölthetők le legálisan a különböző zenék, klippek és egyéb tartalmak.

A több korábbi versenyünk struktúrájához hasonlóan, a Nagy Diák Zenei Teszt is három fordulós lesz. Az első online forduló kitöltői közül a legjobb 1000 jut be a teszt középdöntőjébe. Közülük a legjobb 12 versenyző egy kvízdöntőben mérheti össze tudását jövő májusban – értékes nyereményekért cserébe. A fináléban a játékosok találkozhatnak majd egyszerű felelet – választós, tippelős valamint villámkérdésekkel is.

A projekt kiemelt támogatója, a szerzői jogok védelmezője, a PROART Szövetség A Szerzői Jogokért.

Az első 3 helyezett, nagyértékű okostelefonnal és egyéb értékes nyereményekkel lesz gazdagabb.

Ha elmúltál 14, de még nem töltötted be a 24-et, akkor hajrá, irány a teszt! Fontos, hogy ha nem töltötted be a 16-ot, akkor szükséged lesz egy szülői hozzájárulásra is.

A teszt november 16-tól érhető el, a www.nagydiaktesztek.hu oldalon.

Oszd meg a Facebook-on!

Események

Social

9,071RajongóTetszik
679KövetőKövetés
237FeliratkozóFeliratkozás

Legyél DUE-tag!

Egyre több kedvezményt kapnak a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesületének tagjai. A DUE sajtóigazolványa kinyitja a kapukat a diákújságírók előtt, legyen szó interjúról, vagy egy kiállítás meglátogatásáról.

Tagság hosszabbítás

Nálunk mindig október 31-én ér véget a DUE-év, és ezzel lejár a DUE-tagság érvényessége. Figyelj rá, hogy ne szakadjon meg a tagságod, és mielőbb...

Ne dőlj be!

Ami még nem volt: Nagy Diák Zenei Teszt

Oszd meg a Facebook-on!

Ami még nem volt: Nagy Diák Zenei Teszt

Oszd meg a Facebook-on!

X