Iskolák versenye a Filmteszten – végeredmény

Óriási érdeklődéssel és rekord kitöltéssel záródott a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak első fordulója. A versenybe 23 ezren kapcsolódtak be és több mint 21 ezren töltötték ki sikeresen a tesztet.

A Filmtesztben nem csak a diákok, hanem az iskolák is nyerhettek már az első fordulóban. Az az iskola, ahonnan az első forduló végéig (február 10.) a legtöbben töltötték ki a tesztet, egy 150.000 forint értékű osztálykirándulást nyert.

Igen nagy verseny alakult ki a iskolák között. Az élbolyban többször változott a dobogósok sorrendje, a végső eredményben az utolsó napok kitöltései is rendkívül fontosnak bizonyultak.

Végül a 515 kitöltővel a Kőbányai Szent László Gimnázium végzett az első helyen,

2. Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium
3. Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium
4. Budapesti Gazdasági SZC Budai Gimnázium és Szakgimnázium
5. Budapesti Gazdasági SZC Szent István Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma
6. Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum
7. Győri Szolgáltatási SZC Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
8. Szegedi SZC Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma
9. Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
10. Váci SZC I. Géza Király Közgazdasági Technikum

Az országos játék középdöntőjét és döntőjét március 7-én, pénteken rendezzük meg az UP Rendezvénytérben. Itt kerülnek átadásra a játék fődíjai. A játék első helyezettje egy fantasztikus kétszemélyes görögországi nyaralás, egy iPhone 15 és egy Samsung Galaxy Z Flip6 közül választhat. A második és harmadik helyezett egy-egy Samsung profi kamerával szerelt okostelefont kap. Az iskolák versenye nyereményét is itt adjuk át a legtöbb kitöltőt adó iskolának.

A DUE Médiahálózat és a Nemzeti Filmintézet közös célja, hogy a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak vetélkedővel népszerűsítse a klasszikus és új magyar filmeket, tévésorozatokat, valamint szórakoztató módon szeretné megismertetni a hazai és külföldi produkciókban dolgozó magyar filmes szakemberek, rendezők, operatőrök, zeneszerzők, színészek és producerek munkáját.

Gratulálunk mindenkinek!