Mi a legnagyobb magyar sláger? – II. forduló

Mi a legnagyobb magyar sláger? – II. forduló

Melyik a legnagyobb magyar sláger? Ezt a kérdést tettük fel még novemberben. Megpróbáltunk összeállítani egy olyan listát, amiben a legismertebb magyar dalok szerepelnek az 50-es évektől kezdve egészen 2020-ig, ti ezek közül választhattatok. Most újra lehet szavazni.

Legtöbb szavazatot összesen Horváth Charlie számai kapták, nem sokkal maradt le tőle az Edda és a KFT. Presser Gábor a legnépszerűbb dalszerző a szavazatok alapján, ám egy LGT szám se került be a legjobb 15 közé, Presser csak az Omegában írt Gyöngyhajú lánnyal jutott tovább.

A 60-as évekbeli Illés-Metro-Omega triászból az utóbbi kétszer annyi szavazatot zsebelt be, mint a másik kettő. A 90-es évekbeli alternatív hármasból, a Tankcsapdából, a Quimbyből és a Kispál és a Borzból a Tankcsapda számai voltak a legnagyobb slágereknek gondoltak, de a csak a Quimby nem tudott számot delegálni a következő fordulóba.

A első 15 szám közül a 60-as évekből egy, a 70-es évekből nulla, a 80-as évekből kettő, a 90-es évekből hat, a 2000-es évekből három, a 2010-es évekből pedig szintén három szám szerepel.

Most a legjobbak legjobbjait keressük. Az előző szavazáson 15 legtöbb szavazatot kapó dal közül lehet most választani egyet, amelyiket te a legérdemesebbnek találod a listán szereplők közül. Persze ez a lista sem tökéletes – az előző fordulóban elért emberek szavazatai alapján állt össze, szóval ne csüggedj, ha nem találod a kedvencedet.

Itt szavazhatsz!

A dalok listája megjelenési idő szerint:

Omega – Gyöngyhajú lány
Edda művek – Kör
KFT – Afrika
Beatrice – 8 óra munka
Bikini – Ki visz majd haza
Hungária – Csavard fel a szőnyeget
Charlie – Jég dupla whiskyvel
Neoton Família – 220 felett
Tankcsapda – Menyország Tourist
Kispál és a Borz – Csillag vagy fecske
Ismerős Arcok – Nélküled
Magna Cum Laude – Pálinka dal
Halott Pénz – Valami van a levegőben
Punnany Massif – Élvezd
Bagossy Brothers – Olyan ő

Készítettünk egy lejátszási listát az első fordulóban szereplő dalokból.

https://open.spotify.com/playlist/23IAF4L0L88cs2ammC21vh?si=LZ2jovlmRyqnuUGrwwzCFQ
Ha érdekel a magyar zenei világ és próbára tennéd tudásod, irány a www.nagydiaktesztek.hu!

Oszd meg a Facebook-on!

Események

Social

9,071RajongóTetszik
679KövetőKövetés
237FeliratkozóFeliratkozás

Legyél DUE-tag!

Egyre több kedvezményt kapnak a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesületének tagjai. A DUE sajtóigazolványa kinyitja a kapukat a diákújságírók előtt, legyen szó interjúról, vagy egy kiállítás meglátogatásáról.

Tagság hosszabbítás

Nálunk mindig október 31-én ér véget a DUE-év, és ezzel lejár a DUE-tagság érvényessége. Figyelj rá, hogy ne szakadjon meg a tagságod, és mielőbb...

Ne dőlj be!

Mi a legnagyobb magyar sláger? – II. forduló

Oszd meg a Facebook-on!

Mi a legnagyobb magyar sláger? – II. forduló

Oszd meg a Facebook-on!

X