Nagy Magyar Filmteszt 4.0

Újra startol novemberben a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak 4. állomása. A három fordulós kihívás, a korábbi versenyekhez hasonlóan, magyar film és sorozat témakörökben szólítja meg a 14 és 20 év közötti fiatalokat.

Az előző tesztek sikerein felbuzdulva, úgy döntöttünk, hogy idén is megrendezzük az egyik legnépszerűbb vetélkedő alapú játékunkat, a Nagy Magyar Filmtesztet. Az immár negyedik alkalommal megrendezett vetélkedőt a DUE és a Nemzeti Filmintézet közösen hozza el nektek. Ha elmúltál 14, de még nem múltál el 20 éves, jártas vagy a magyar filmek és sorozatok világában és nem rettensz vissza egy kis versenytől sem, akkor ezt Neked találtuk ki.

A verseny felépítése hasonló lesz, mint a tavalyi. Az első, online fordulóban a versenyzők 18 kérdést illetve 4 válaszlehetőséget kapnak, amikből ki kell választaniuk a helyeset. Az első fordulóból a legjobb ezer versenyző jut be a teszt középdöntőjébe, ahol az online fordulóhoz hasonlóan kell a versenykérdésekre válaszolniuk. A középdöntőből a legjobb 12 versenyző kerülhet be a döntőbe, akik egy látványos és izgalmas színpadi kvízverseny keretében mérhetik össze a tudásukat. A döntőben már nem csak egyszerű felelet-választós, hanem tippelős és villámkérédsekkel fognak találkozni a versenyzők.

Az idei versenyünkön is értékes nyereményekért folyik majd a küzdelem. Az első három helyezett nagyértékű, profi kamerával felszeret okostelefont és egyéb értékes nyereményekkel lesz gazdagabb.

Keresd a tesztet november 2-től a www.nagydiaktesztek.hu oldalon.