Több mint 15 ezren töltötték ki a Nagy Diák Sporttesztet

Az második alkalommal meghirdetett Nagy Diák Sporttesztet idén 15.704 fiatal töltötte ki. Az edukatív játékban szerepet kapott Grosics Gyula, az Aranycsapat hálóőre, aki száz éve született. A kvíz kiemelten foglalkozik a sakk királynőjével, azaz Polgár Judittal, és szintén az Aranycsapat játékosával, Puskás Öcsivel. A DUE Médiahálózat által indított játék a sportot és az egészséges életmódot népszerűsíti, kiemelve, hogy a rendszeres testedzés mentális jólétet is okoz.

A DUE Médiahálózat azzal a céllal indította el a Nagy Diák Sportteszt online vetélkedőt, hogy a résztvevők játékos módon ismerkedjenek meg a sportokkal, azok kialakulásával és fontosságával. A vetélkedő során kiemelt szerepet kap a közösségi sport, amely mindenki számára elérhető, függetlenül a sportolói képességektől, hiszen ennek célja legtöbbször nem a versenyzés, hanem a közösségi élmény és a rendszeres mozgás. A Sportteszt kitöltői többek között olyan sportágakról is kérdéseket kapnak, mint a futás, kerékpározás, úszás, túrázás, vagy éppen a csapatsportok, mint a labdarúgás, a kosárlabda és a kézilabda.

A teszt kitér számos magyar egykori és jelenlegi sportoló nagyságra, így kérdés vonatkozik Puskás Öcsi legendás csatár és Grosics Gyula kapus, becenevén a Fekete Párduc életére. Az Aranycsapat hálóőre idén lenne 100 éves. Kiemelt szerepet kap a kvízben minden idők legjobb női sakkozója, Polgár Judit. A teszt sportegyesületekkel kapcsolatos kérdéseket is tartalmaz, és kitér Egerszegi Krisztina, ötszörös olimpiai bajnok úszó, Papp László, háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó, Gyurta Dániel, olimpiai bajnok mellúszó, Kemény Dénes és Benedek Tibor olimpiai bajnok vízilabda edző és játékos klubszínekben elért eredményire.

A teszt első fordulós kérdéssorát bárki kitölthette április 26-ig a nagydiaktesztek.hu-n vagy a Nagy Diák Tesztek applikáción keresztül, azonban a második fordulóban csak a 14-24 év közötti fiatalok legjobbjai kaptak meghívást. Az online teszt kitöltői közül a legjobb eredményt elérő 1000 játékos jut be a személyes részvételű középdöntőbe, amit május 22-én 15 óra 15 perctől Budapesten, az újpesti UP Rendezvénytérben rendeznek meg. Itt zajlik majd az országos játék döntője is 17:30-tól, ahová a középdöntőből a legjobb 10 játékos jut be. Ők egy izgalmas tévés kvízben mérhetik össze tudásukat és szállhatnak versenybe a fődíjakért: egy görög tengerparti utazásért, egy szuper MTB kerékpárért, vagy egy értékes sportszercsomagért. A nyereményeket Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke, és Kecskés István, a DUE Médiahálózat elnöke adja át.

A játék fő támogatója a HM Sportért Felelős Államtitkárság, a Sportoló Nemzet Tanév és a Sportegyesületek Országos Szövetsége, médiatámogatója pedig az MTVA.

Részletek:nagydiaktesztek.hu