Tomszer Miklós, a DUE alapító elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a harminc év tanúskodik arról, hogy jól végeztük a munkánkat. Örülök annak, hogy régi ismerősökkel találkozhattam, de ugyanilyen boldoggá tesz, hogy összefuthattam olyan fiatalokkal, akik az elmúlt években csatlakoztak hozzánk. Ma mindannyiunknak díszben van a szíve és a lelke, hiszen ünnepelni jöttünk össze. Ünnepelni és emlékezni minden olyan csodás pillanatra, ami befolyásolta az életünket.
Kecskés István az egyesület jelenlegi elnöke arról beszélt, hogy harminc évvel ezelőtt a DUE-t határozott értékrendek mentén alapították meg, s ezekre ma is lehet alapozni. Az elhivatottság, az alázat, a tisztesség azok a szakmai minimumok, amelyek most is megkerülhetetlenek. Boldoggá tesz, hogy ezeket képviselve segítettünk sokaknak abban, hogy hivatásuk legyen. Azon leszünk, hogy a DUE megünnepelhesse majd az 50. születésnapját is, tudjuk, mit kell tennünk ahhoz, hogy ezt elérjük.
A köszöntők után Kovács Orsolya és Klock-Balog Péter vezetésével indult útra az este, amelynek első lépéseként Szayly József köszöntötte 60. születésnapja alkalmából Balázs Gézát, aki nemcsak nyelvészként, hanem televíziós, rádiós műsorok kitalálójaként, vezetőjeként is híressé vált.
Az este folyamán felcsendültek a tábordalok, de még a Hotel California is, a csodás hangú Lovász Evelin előadásában. Négyen vehettek át tiszteletbeli tagságot a több éves kiemelkedő segítségük elismeréséért.
Rajtuk kívül a 2019-es évben végzett munkájáért jutalmat kapott Végh János, Bodonyi Dániel, Panulin Boglárka, Bihari Bernadett Luca, Lami Krisztofer, Kovács Orsolya, Lendvai Martin, Papp Rebeka, Czikkely Márton, Balázs István, Bárkányi Dominik, Hanti Márton, Szalai Boglárka és Klock-Balog Péter.
Idén is átadtuk az Év DUE-sa díjat, amelyet a tagság szavazatai alapján Balázs István érdemelt ki. A Kaczián Gábor emlékdíjat pedig Kruzslicz Dávidnak ítélte oda az egyesület elnöksége. A méltatását Herczeg Zsolt ismertette. A Kaczián Gábor-emlékdíj kitüntetettje nem ezüstkanállal a szájában született, és mindenért keményen megdolgozott, amije van. A magyar média egyik legmeghatározóbb, legnagyobb elérésű alakja, aki újságíróként és üzletemberként is megállja a helyét. Tud a semmiből valamit teremteni. Azon sokak közé tartozik, akik sokat kaptak az egyesülettől, és azon kevesek közé, akik ezt maradéktalanul vissza is adták az egyesületnek; mondta az elnökség egyik tanácsadója.
A harminc év ünneplése méltó volt ahhoz a három évtizedhez, amelyet együtt töltöttünk és megalapozta a további évtizedeket. Köszönjük mindenkinek, aki részt vett az eseményen.