Csodák tárháza a Sajtófesztiválon

Csodák tárháza a Sajtófesztiválon

A Csodák Tárháza egy interaktív ismeretterjesztő előadás sorozat, melyben tudósok és mérnökök, a szakmájukban elismert szakemberek mutatnak be egy-egy érdekes részletet szakterületükből. Így próbálják közelebb hozni a diákokhoz a tudomány világát, amivel segítjük a tudományos területek felé terelni a pályaválasztás közelében lévő legtehetségesebb fiatalokat.

Rövid Irén: Szingli kutatás, hogyan találjunk párt? Szociológusként különösen fontosnak tartom, hogy megismerjem, és másoknak is megmutassam, mennyit változott az utóbbi időben körülöttünk a világ. Négy évvel ezelőtt még PhD hallgatóként kezdtem el a szingliléttel, a magyar szinglik jellemzőivel foglalkozni. Bár időközben a doktori képzést befejeztem, a kutatást most is folytatom, hiszen én is tudom, milyen szinglinek lenni, ahogy azt is, hogy sokakat érint. Elkészítettem hazánk első szinglitérképét, hogy megmutassam, milyen sokan vannak még egyedül, most pedig azon dolgozom, hogy akik szeretnének, lekerülhessenek róla, megtalálják a párjukat.

 

Tasi Benedek: Humán robotika, robot végtagok készítése és programozása

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán végeztem, jelenleg is itt vagyok kutató. Területem a bio-inspirált (pontosabban biomimetikus és biomorf), elsősorban humán robotika, azaz az emberi szervezet felépítésének tanulmányozása és a megfigyelt konstrukciók, funkciók mérnöki modellezése és robotikai utánzása, illetve a robotikus rendszerek az emberi szervezettel való, „bionikus” összekapcsolása.

 

Kisiczki Ármin: Cirkadián ritmus kutatása

Semmelweis Egyetem hatod éves orvostanhallgatója. Negyedik éve Tudományos DiákKör tagja az egyetem Élettani Intézetének kronofiziologiai laborjában. A cirkadián ritmus változásának hatását vizsgálja a gyulladásos folyamatokra, ezzel segítve az orvostudomány fejlődését.

 

 

 

Bajcsi Áron: Polimerkémia és viselkedéspszichológia

Bajcsi Áron Ph.D hallgató az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, és a nemrégiben elinduló tudománykommunikációs podcast, a Tudomány-ON házigazdája. Ezek mellett a Sc’Up alapítója is. Polimerkémia a legfőbb kutatási területe, emellett a viselkedéspszichológia is a kedvenc témái közé sorolható.

 

 

 

Sándor Barnabás: Kiberbiztonság vezeték nélküli hálózatokon

Okleveles biztonságtechnikai mérnök és minősített etikus hacker. Jelenleg a NetLock Kft-nél dolgozik, az IT biztonságért felelős szakértőként. Munkája mellett kiberbiztonsági kutató, PhD-hallgató és óraadó az Óbudai Egyetemen. Fő kutatási területe a vezeték nélküli hálózatok biztonsága, továbbá az okosvárosok IT eszközeinek védelme. Célja és küldetése, hogy biztonságos rendszereket tervezzen és építsen, illetve a biztonságtudatosságot a köztudatban elterjessze. Jelenleg több futó kutatási projektje van a témában.

 

Asztalos Leo (BetterDose): Gyógyszerfogyasztási szokások

A BetterDose csapatát 3 lelkes egyetemista és egy tapasztalt mentor alkotják. Fő céljuk, hogy megreformálják az emberek gyógyszerfogyasztási szokásait. Ez legjobban az idős generációt érinti, mivel ők saját maguk gondoskodnak a gyógyszerelésükről. Szakirodalmi adatok alapján az idősek közel fele nem követi a megfelelő gyógyszerterápiát. Ez csak az Európai Unióban évi több mint 100.000 halálesetet okoz. Ez a probléma nem csak időseket érinti, hanem a közeli hozzátartozóikat is, akik jogosan aggódnak idős szüleik egészségéért.

 

Hörömpöli-Tóth Levente: Robotújságíró-hadseregek a láthatáron?

A Bloombergnél már most a tartalmak egyharmadát automatizált módon állítják elő, és nagyon úgy néz ki, hogy ez még csak a kezdet, hiszen idehaza is elindult az első robotpodcast. A nyaktörő sebességgel fejlődő mesterséges intelligencia (MI) alapú nyelvtechnológiai megoldások az újságírást is kíméletlenül a feje tetejére állítják. Hogy mégis mit jelent mindez az iparágra nézve, és mennyire kell attól tartani, hogy az algoritmusok az utcára tessékelik a hús-vér újságíró kollégákat, meghívott szakértőinkkel vizsgáljuk meg Hörömpöli-Tóth Levente, az MI Stúdió podcast házigazdájának moderálása mellett.

Oberling Ákos: Programozd a jövőd! – Pályaorientációs előadás:

Érdekel az IT világa? A pályaorientációs eladás során bemutatjuk az informatikai továbbtanulási lehetőségeket. A programozáson túl megismerheted a VR technológiát, az önvezető autók IT hátterét, a 3D technológiát további izgalmas informatikai lehetőségeket. – Az IT a jövőd!

Programozd a jövőd! kerekasztalbeszélgetés:

Programozd a jövőd! projekt arca, aki egy kerekasztal beszélgetés során a saját informatikai tapasztalataikról és az egyetemi továbbtanulás lehetőségeiről számol be.

Egész napos kiállítóink:

Fantastigo: Kiterjesztett valóság bemutató

Dr. Kothay Klára: kőzetek kialakulása és vizsgálata – egész napos kiállítás

Dr. Kovács-Kiss Viktória: ásványok kialakulása és vizsgálata – egész napos kiállítás

Vincze Zoltán: Vezetési élmény és mesterséges intelligencia – bemutatja a Nokia

Hogyan képes a mesterséges intelligencia az autók mozgásából a sofőrök vezetési stílusára következtetni? Sétálj oda a Nokia standjához, és megtudhatod, hogyan vezetnek a hivatásos sofőrök, illetve saját stílusodat is megismerheted egy autóversenyző játékban.

Richter Gedeon: Virtuális valóság bemutató – egész napos kiállítás

Koren Balázs, Sós Ágnes (Telenor): Csapda a Neten – beszélgetés a tudatos internethasználatról

 

 

Oszd meg a Facebook-on!

Események

Social

9,071RajongóTetszik
1,023KövetőKövetés
237FeliratkozóFeliratkozás

Legyél DUE-tag!

Egyre több kedvezményt kapnak a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesületének tagjai. A DUE sajtóigazolványa kinyitja a kapukat a diákújságírók előtt, legyen szó interjúról, vagy egy kiállítás meglátogatásáról.

Tagság hosszabbítás

Nálunk mindig október 31-én ér véget a DUE-év, és ezzel lejár a DUE-tagság érvényessége. Figyelj rá, hogy ne szakadjon meg a tagságod, és mielőbb...

Ne dőlj be!

Csodák tárháza a Sajtófesztiválon

Oszd meg a Facebook-on!

Csodák tárháza a Sajtófesztiválon

Oszd meg a Facebook-on!

X